Végzetes tévedés: Regény. Beniczkyné Bajza Lenke

Чтение книги онлайн.

СКАЧАТЬ óra mulva férjével a második reggelinél együtt ült, azt nagyon szórakozottnak találta.

      – Hol töltötted a délelőttöt? – kérdé odavetve tőle.

      Eszthey a tudakozódásra kissé meg volt lepetve, mert nem szerette, ha ily egyenes kérdést intéztek hozzá utjai felől, mit neje nem is igen szokott tenni, s egy fürkésző pillantást vetve rá, mondá:

      – Ügyes-bajos dolgaim voltak, mik egész délelőttömet igénybe vették.

      – Máskor azokat titkárod végzi.

      – Személyes ügy volt, mit nem szeretek rábizni.

      Tehát Holcsi ügyvédnél járt, – gondolta a grófné, a «személyes ügyből» következtetve ezt a föltevést. De nem mert tovább kérdezősködni s a reggeli meglehetős egyhanguságban folyt le, mi ritkán szokott történni, mert a házasfelek többnyire csak étkezésnél látták egymást, mindketten beszédesek voltak s ilyenkor mindig találtak egymásnak mondani valót.

      Reggeli után, mint rendesen, a gróf dohányzójába mentek, hol nemsokára vendéget jelentett a komornyik: Oroszlay Jakab grófot.

      E név hallatára a házaspáron élénk meglepetés látszott, jelentőségteljes tekintetet váltottak együtt, mialatt Hermance mondá:

      – Szivesen látjuk a grófot.

      A föltárult ajtón fiatal ember lépett be, magas, karcsú, előkelő alak, egyenes tartással, emelt fejjel, de mind a mellett nem lehetett rajta büszkeséget fölfedezni, sőt arczának kifejezése szelid, melankólikus volt, ajkán kedves mosoly ült s két sor hófehér fogat láttatott.

      Megjelenése feltünő és rendkívül rokonszenves volt.

      – Üzenetet hozok Veronika grófnőtől, – kezdé komoly, mély zengzetű hangján, mialatt üdvözlé a háziakat, s mindkettőjükkel kezet fogva, leült Hermance közelében. – Ő maga a napokban érkezik.

      – Leveleiből látjuk, hogy pompásan mulat, – viszonzá a grófné, – de hogy történt, hogy ön abbanhagyta a vadászatot?

      – Sürgős dolgaim voltak s nehéz szívvel bár, de jönnöm kellett a fővárosba.

      – Már nem is mégy vissza? – kérdé Eszthey.

      – Ezuttal nem.

      – Hosszabb dolgod van Budapesten?

      – Néhány hónapra Angolországba megyek s előbb ügyeimet kell itt elvégeznem.

      Úgy a férj, mint a nő arczán megdöbbenés látszott e kijelentésre.

      – És mit csináltak mindent Csetneken, hol az idén, mint Veronika írja, szokatlan nagy társaság gyült össze? – kérdé gyorsan Hermance, hogy megdöbbenését titkolja.

      – Nagyon vigan voltak. Minden este táncz, zene, ének stb., most szinházi előadásra készülnek, mit, fájdalom, én már nem láthatok.

      – Nem halaszthatta el útját?

      – Lehetetlen volt, – mondá kissé habozva Oroszlay, mi beszéde közben gyakran észrevehető volt hangján, s mi igen érdekessé tette beszédét, mert a hallgató előtt úgy tünt föl, mintha gondolatai távol volnának, s valamely álmodozást akarna leküzdeni, mit szemeinek ábrándozó kifejezése is minduntalan elárult.

      – És meddig maradsz Budapesten?

      – A meddig ügyeim tartóztatnak, de remélem, a hét végén szabadulhatok.

      – A farsangra azonban visszajön?

      – Nem tudom, nincs meghatározva távollétem ideje, azonban a farsang, mint talán tudja grófné, rám nézve nem bir vonzóerővel.

      – Igaz, te inkább kerülöd, mint keresed a társaságot, – mondá mosolyogva Eszthey.

      – Sem az egyiket, sem a másikat nem mondhatnám. Szeretek egyedül lenni, de nem kerülöm az embereket.

      – És mivel tölti idejét, ha egyedül van? – kérdé Hermance érdekkel.

      – Magam sem tudnám megmondani, – viszonzá gondolkodva a kérdett s ajkán szelid mosoly villant keresztül. – Azt hiszem, tünődöm valami fölött, a mit nem lehetne szavakba önteni, vagy olvasok és a fölött gondolkodom, vagy azt sem… Igazán, grófné, e kérdésre nem tudnék felelni.

      – Ha tudnám, hogy szerelmes, érteném szavait.

      – Az nem vagyok, sőt félek, hogy nem is leszek soha! Szeretem az emberiséget, a természetet, mindent, a mi szép, magasztos, csodálatraméltó, de egyetlen tárgy vagy személy sem lelkesített annyira, hogy mélyebb érzelmekre gerjedtem volna.

      Kissé elmerülve, gyanutlanul ejté ki mély, kellemes hangján Oroszlay e szavakat, nem véve észre, sőt nem is sejtve, hogy mily leverő hatást tettek azok a grófnéra, ki férjére pillantva, annak is kellemetlen, vagy inkább csalódott kifejezést látott arczán.

      De bizonyos okokból jobbnak látták ezt a tárgyat nem folytatni s

      Hermance minden átmenet nélkül mondá:

      – Nem akarna ma este nálunk ebédelni, ha már nem igérkezett el valahová?

      – Örömmel, grófné, ha nem lesz nagy társaság, mert…

      – Nem szereti a zajt és sok beszédet, – egészíté ki a félben hagyott szavakat a grófné. – Azt tudjuk s hiába is tagadná, de mondja meg, mi okozza ezt az antipatiát önnél, ki mindenkitől csak előzékenységet tapasztalhatott?

      – Kétségkívül! Nem mondanék valót, ha tagadnám, a mit a grófné állít s én nagyon jónak is tartom az emberiséget, és magamban kereshetném a hibát, ha csakugyan nem kedvelném a társaságot. De nem úgy van, mert inkább félelemnek lehetne tartózkodásomat mondani, vagy velem született ferdeségnek… Azonban ne beszéljünk rólam, mert az unalmas tárgy. Inkább Béláról szeretnék valamit hallani, itthon van-e, s miért nem jött Csetnekre?

      – Itthon van, de ritkán látjuk őt, – viszonzá önkéntelen sóhajjal Esztheyné. – Bár hasonló volna ő önhöz, Jakab s kevesebbet futkosna élvezetek után.

      Bertalan gróf erőltetve nevetett.

      – Ilyenek a nők, – mondá, enyelegve pillantván nejére. – Sem ez, sem az nem elégíti ki őket. – Azután a vendégéhez fordult:

      – Béla ma este az ebédnél jelen lesz; hogy miért nem ment Csetnekre a vadászatokra, nem tudom, elég helytelenül tette…

      – Jól mulatott volna.

      – És a mit élvezhetünk, azt igyekezzünk megragadni, de az ifjuság nem is sejti, mily gyorsan eltünnek azok az évek, mik szórakozásra adattak.

      – A szórakozás azonban СКАЧАТЬ