Végzetes tévedés: Regény. Beniczkyné Bajza Lenke

Чтение книги онлайн.

СКАЧАТЬ nem akarta megmondani. Csak egy barátnője keresztnevét említé, kihez menni akart, de én megtudtam, hogy azt Lamberth Klárának hivják s gyámleánya valami Holcsi nevezetű ügyvédnek.

      – Holcsi Kálmánnak? – kérdé meglepetve a gróf.

      – Igen. Ismeri őt?

      – Személyesen nem, azonban igen ismeretes név, még pedig nagyon rovott hirrel, úgy mint uzsorás s mint minden rossz dolognak közvetítője.

      – Istenem! – kiáltott föl elhalványodva Hermance – és azt gyanítom, sőt bizonyos vagyok benne, hogy védenczem ennek az embernek a kezébe jutott.

      A fiatal gróf vonásain élénk csodálkozás, sőt megdöbbenés látszott.

      – Nem értem, grófné, kérem, magyarázza meg szavait.

      Hermance röviden elmondá, hogy tegnap este Béla beszélt egy nőalakról, kit futni látott végig az utczán, s ki abba a bérkocsiba ugrott, melyről ő leszállt az utcza sarkán.

      – Emlékszem, tehát az volt az a fiatal leány, kiről a grófné beszél?

      – Az! Tegnapelőtt este hagyta el a palotát s azóta semmi nyoma.

      – De hát miért ment el innét titokban?

      – Nem tudom. Úgy látszik, regényes hajlamokkal bir, megvallotta nekem, hogy az intézetbe regényeket csempésztek be s valószinűleg az zavarta meg fejét.

      – Hány éves?

      – Tizenhetedik évében van s erős, kifejlett leány.

      – És oly szép, mint egy májusi reggel, – mondá elragadtatva Oroszlay.

      Hermance meglepetve nézte lelkesült arczát s szive félelemben dobogott. Helyesen tette-e, hogy ezt a képet megmutatta neki?

      – De hát kicsoda tulajdonképpen ez a fiatal hölgy? – kérdé feszülten a gróf.

      – Azt nem mondhatom meg, – viszonzá elpirulva Hermance a csodálkozó pillantás hatása alatt, melylyel vendége ráfüggeszté szemét.

      – De ha semmi adatot sem mondhat róla, grófné, akkor nehéz lesz tenni valamit az ügyben.

      Hermance röviden elmondá neki mindazt, mit az intézet elhagyása után Dóziáról tudott, mindaddig, míg az eltünt a palotából. Nem hallgatta el azt sem, hogy fölkereste Holcsi ügyvédet, ki kurtán elutasítá s minden fölvilágosítást megtagadott. Oroszlay arczán feltűnő érdek látszott az elbeszélés alatt. Vonása megélénkültek s szeme sötét tüzben égett, mialatt mondá:

      – Kényszeríteni kell a gazembert a vallomásra. Mi czélja a leánynyal, miért csalták el az intézetből, s hol tartózkodik az jelenleg?

      – Mindezt nem tudom, s kétségbeejtő helyzetben vagyok. Nemde belátja most, hogy nem ok nélkül fordultam az ön segítségéhez?

      – És én köszönöm, hogy bizalommal volt hozzám, grófné, csak egy kérdést engedjen még, miről azonban nem tudom, hogy nem kiméletlen-e. Tud-e erről a dologról férje?

      Hermance arczát ujra sötét pir önté el, mert nem tudta, mit foglal magában ez a kérdés, s önkéntelen lesütve szemét, halkan mondá:

      – Nem!

      – És nem is akarja tudatni vele?

      – Nem, mert különben nem fordultam volna önhöz segítségért.

      Jakab gróf pár pillanatig hallgatott, talán az összefüggést kereste a történetben, mert nem tudta, kérdezősködjék-e annak részleteiről tovább, vagy egyszerűen azt tudakolja, mit kiván tőle Hermance.

      – Szeretnék önnek teljes őszinteséggel beszélni, kedves gróf… – mondá Esztheyné, ki sejtette az ifjú gondolatainak lényegét, – s ha okvetetlenül kivánja, megteszem, de ha lehetne…

      – Nem beszélne arról, grófné, – folytatta szelid, nyájas hangon Jakab. – Ne is tegye. Nincs arra szükség! Mint szavaiból értem, azt akarja rám bizni, hogy keressem föl azt az eltünt leánykát, ki önnek kedves s ki talán egy titkos cselszövénynek lett áldozata! Nemde, így van?

      Hermance némán intett fejével.

      – Nos, hát, legyen nyugodt. Nem csalódott bennem; én föl fogom kutatni az ön védenczét, csak mondja meg nevét, hogy kereshessem.

      Esztheyné meghatva tekintett rá s halkan rebegte:

      – Köszönöm. De mondja meg őszintén, mit gondol rólam?

      – Semmit nem törődöm azzal, mi e leányka keresésén kívül esik. Ő a kegyed védencze s bizalommal fordult hozzám miatta és én igyekszem megfelelni e bizalomnak. A többi nem tartozik reám, de most még néhány kérdést kell tennem.

      – Felelni fogok.

      – Tud valaki a házban arról, hogy a grófné keresteti a leányt s kutatja hollétét?

      – Senki, kivéve öreg komornámat, kinek, mint tudja, szomszédságából tünt el a leányka.

      – És benne lehet bizni?

      – Föltétlenül! Ő anyámnál szolgált, engem születésem óta ismer, még ma is tegezem, mint kis gyermekkoromban és törhetetlen hívem s tőle soha senki sem tudhat meg semmit, mi az én titkom.

      – Az eltünt leány neve?

      – Pármai Teodózia.

      Oroszlay elhagyta helyét.

      – Köszönöm, több kérdésem nincs! De még egyet, nemde a detektiv- főnökhöz nem fordulhatok?

      – Nem, csak legvégső esetben, de remélem, arra nem lesz szükség.

      – Miért ellenzi ezt, ez volna a legrövidebb, legegyszerűbb s talán egyedül czélra vezető út?

      – De lárma lenne belőle.

      – A mi a rendőrségnél történik, az titokban marad, ha az illetők kivánják.

      – Nem, nem! – kiáltott föl megrettenve Hermance – s hogy megmagyarázzam félelmemet, tudatom, mit el akartam hallgatni, hogy Dózia egy rettentő drámának egyedüli élő alakja.

      – Rettentő drámának?

      – Anyját meggyilkolták, s őt anyja holttesténél találták meg nyugodtan szenderegve s úgy került ő hozzám, mint anyátlan árva, kinek nem volt senkije.

      – És megfogták a gyilkost?

      – Soha! Most már elévült ez a bűneset, de ha Dózia kilétét, eltünését stb. kutatnók, újra fölelevenednék az s talán a szegény leány is megtudná, miről neki fogalma sincs, СКАЧАТЬ