Végzetes tévedés: Regény. Beniczkyné Bajza Lenke

Чтение книги онлайн.

СКАЧАТЬ tőle aggodalommal, – vagy még mindig nem szünt meg főfájásod.

      – Semmi, rosszul aludtam, kellemetlen álmaim voltak.

      – Pedig én is kellemetlent akarok mondani, – folytatta mosolyogva

      Eszthey. – Jobban meg kellene válogatnod a házban lakó személyzetet!

      Éjjel ki – és bejárnak a palotából. Tegnap éjfélkor távozott innét valaki, midőn hazajöttem.

      – Éjfélkor? – kérdé visszafojtott lélekzettel Hermance, s keze, mely a teás csészét tartá, reszketett.

      – Vagy valamivel később, midőn hazajöttem, s a kis kapu zárját kulcsommal kinyitottam, egy női alak surrant ki mellettem, és futott az utcza hosszában tova.

      – Miért nem tartóztattad föl? – kiáltá oly szenvedélyes izgatottsággal a grófné, hogy férje csodálkozva tekintett rá.

      – Mert csak akkor vettem észre, midőn kint volt az utczán.

      – Az lehetetlen!

      – De úgy van. Beléptemkor kiesett számból a szivar, s azt lehajolva keresgéltem, ezalatt a kapu egy pillanatig tárva maradt, s ő ezt a perczet fölhasználva, kisiklott az utczára.

      – Így nem is láttad őt?

      – Nem, de fürge, könnyed mozdulatairól itélve fiatal lehetett, mert mint a nyul, röpült végig az utczán.

      – Utána néztél?

      – Hogyne, sőt utána is mentem volna, ha a sötétben el nem tünik szemem elől.

      Hermance gondolkodva nézett maga elé.

      – Van fogalmad róla, ki lehetett? – kérdé a gróf.

      – Sejtelmem sincs, de tudakozódni fogok utána.

      Oly különös, szórakozott hangon ejté ki Hermance e szavakat, hogy férje mindjobban meg volt lepetve, de azt hivén, hogy annak kellemetlen arról beszélni, elejté a tárgyat s kérdé:

      – Mikor jön vissza Anika?

      – Utolsó levelében azt irta, hogy pár nap mulva.

      – Úgy látszik, jól mulat, s talán mégis teljesül óhajtásunk a házasságra nézve.

      – Nagyon összeillő pár lenne!

      – Mintha egymásnak teremtették volna őket, s ezenkivül Jakab egyike a leggazdagabb embereknek és születésére nézve sem hagy kivánni valót!

      – Mindez úgy van, de az, a mi fő, az egyéniségében és jellemében rejlik. Sokszor aggódtam a miatt, hogy Veronika ebben a szomorú társadalomban nem talál olyan férjet, ki méltó volna hozzá, mert ő egészen más, mint a mai leányok.

      – Ebben igazad van, ő különös teremtés. A fővárosi élvezetek egészen érintetlenül hagyták jellemét, s olyan, mintha soha ki sem mozdult volna hegyeink közül, – mondá gondolkodva, de nagy melegséggel hangjában Bertalan gróf, – s félek, ha ez a házasság nem jönne létre, nem fog találni olyat, ki megértené őt s boldog lenne vele.

      – Azt én is hiszem, pedig ő nem olyan leány, ki boldogtalanságában kárpótlást keresne. A szépségét csodálók terhére vannak, a társadalmi sikerek, luxus, stb. érintetlenül hagyják, s majdnem azt mondhatnám, hogy mindenütt egyedül, elhagyatva érzi magát, még közöttünk is, kik mindent megteszünk, miről tudjuk, hogy örömet szerez neki és éppen azért gyakran reszketek miatta. A hozzá hasonló természetek ritkán vagy soha sem érik el azt, mit az élettől várnak, de mind a mellett szeretném, ha Béla kissé hasonlítana hozzá.

      – Az egészen más! – kiáltott föl kissé zavartan Eszthey. – A férfit más mértékkel kell mérni, mint a nőt, s Béla, bár kissé könnyelmű, de ki nem volt az közülünk húsz éves korában, s ő kifogástalan, derék, jó fiú.

      – Az atyák sokat elnéznek fiaiknak, s talán ebben rejlik a későbbi baj és szomorúság, mit azok szüleiknek okoznak.

      – Lassan kiforrják magukat s később megcsendesednek.

      – Nem mindegyik! s félek, hogy fiunk nem azok közül való!

      – Fölösleges és időelőtti félelem!

      – Mondd csak, Bertalan, óhajtanál te Veronikának olyan férjet, mint

      Béla?

      Eszthey kissé megzavarodott erre a kérdésre.

      – Nem! De a többi leányok nem is olyanok, mint ő, s meg vagyok győződve, hogy Béla boldoggá fogja tenni feleségét, ha egyszer megnősül.

      – A boldogság nagyon relativ fölfogás, s félek, hogy e tekintetben nem értünk egyet…

      – Én pedig bizonyos vagyok benne, hogy Béla fölött nem kell aggódnunk; ő sokban hasonlít hozzám, s azt hiszem, nem lehet kifogásod ellenem, mint férj ellen, – mondá nevetve a gróf és az asztalon át melegen nyujtá kezét nejének, mit az megszorított, de ajkait, talán akarata ellenére, egy áruló sóhaj hagyta el, minek hallatára Eszthey kissé meglepetve vizsgálta arczát.

      – Mit jelent ez a sóhaj? – kérdé enyelegve, de szemöldökei összerándultak.

      – Semmi különöst… De bevégeztük a reggelit, s én megyek és tudakozódni fogok az éjjeli szökevény felől.

      – Ne büntesd nagyon szigoruan, azonban ne nézd el az ilyen éjjeli kirándulásokat, ha nyomára jösz kilétének, – mondá nevetve Bertalan gróf, s mindketten elhagyták az ebédlőt.

      Hermance, bármily nagy erőfeszítéssel igyekezett a reggelinél nyugodtnak látszani, úgy érezte, hogy tűkön ül az egész idő alatt. Ajka beszélt, gépiesen mondta el félelmét fiára nézve, reményét leánya házasságát illetőleg, de gondolatai másfelé kalandoztak, s midőn bemehetett szobáiba, sietve kereste föl Ernesztinet, ki összekulcsolt kezekkel látta őt belépni, s arczán leírhatatlan nyugtalanság és aggodalom volt kifejezve.

      – Semmi nyom! – kiáltott föl a komorna. – Már az egész házat kikérdeztem, persze óvatosan, hogy ki hol volt az este, s nem távozott-e valaki a házból? Portást, inasokat, a konyhaszemélyzetet, de senki sem tud semmit, s ha babonás volnék…

      – Nem babonáról van itt szó, Ernesztine! hanem meggondolatlanságról! – kiáltott föl haragban kitörve a grófné. – Hogy és miként tünt el ama fiatal leány, azt én már tudom; kisurrant a kiskapun, midőn a gróf hazajött, s nyitva hagyta maga után pár pillanatig az ajtót, de hogy jutott odáig, sötétben, tájékozatlanul, innét, ebből a szobából rajtad keresztül? … Azt kivánnám megfejteni, mi majdnem hihetetlen.

      Az öreg komorna szájtátva hallgatta e gyorsan, idegesen kiejtett szavakat.

      – A gróf eresztette ki? De hát ő mit gondol СКАЧАТЬ