Végzetes tévedés: Regény. Beniczkyné Bajza Lenke

Чтение книги онлайн.

СКАЧАТЬ style="font-size:15px;">      Hermance feszült érdekkel várta szavait.

      – Egy napon – kezdé Obrenné – öreges úr lépett be hozzám, megnevezte magát, hogy ő Holcsi Kálmán fővárosi ügyvéd s egy kérelemmel jött, tudniillik, hogy fogadnám be rövid időre unokahugát és árva gyámleányát, ki huszadik évében van, most jött ki a kolostorból, hol növekedett s zárdaszűz akart lenni, de ő lebeszélte, és ennek következtében kilépett onnét. Ő nőtelen ember s nem tarthatja magánál Lamberth Klárát, kit mielőbb nagykorusítani fog, átadja neki vagyonát, mely igen tekintélyes, de míg az megtörténik, nem tudja őt kellőkép elhelyezni s azért hallván intézetemről, idejött, hogy arra kérjen, miként addig szárnyaim alatt lehessen, míg nagykorusítása megtörténik és önálló lesz.

      – Ez ellen nekem nem volt és nem lehetett kifogásom, sőt nyereségnek tekintém, mert az öreg úr sejtette velem azt a gazdag jutalmat, melyet Klára tartásáért kapni fogok. Így jött intézetembe Lamberth Klára, ki igen művelt, nagyon eszes, szellemdús leány. Viselete kifogástalan, s azért alig birom elhinni, hogy ő részese volna Dózia szökésének.

      – Így beszélte nekem Dózia s nem kételkedem, hogy igazat mondott, – viszonzá Eszthey grófné. – Mert nem tudott volna ily regét kitalálni, ha annak nem volna alapja, de sőt nem is indult volna oly útra tájékozatlanul, hol nem talál előbb biztosítékot.

      – Nem akarok grófnénak ellenmondani, mert nem vagyok biztos Dózia szavainak ellenkezőjéről, azonban…

      – Kérem, ne bocsátkozzunk czáfolatokba, – vágott a szavába majdnem indulatosan Hermance. – Most az a kérdés, hol van Dózia, s ezt kell Klárától megtudnunk, még pedig mint mondtam, mielőbb, mert a bizonytalanság kiállhatatlan nekem.

      – Mihelyt hazajön Klára, beszélek vele s kikérdezem.

      – Vagy talán legczélszerübb és rövidebb lenne, ha én innét az ügyvédhez mennék… Hogy is hivják őt?

      – Holcsi Kálmán, de nem hiszem, hogy ő fölvilágosítást adhatna a kérdéses ügyben.

      – Én pedig meg vagyok arról győződve, hogy nemcsak tudja Dózia hollétét, de talán nála, lakásán van elrejtve… Hogy miféle czélból, azt természetesen lehetetlen kitalálnom, azonban valamely oknak kell arra lenni, hogy elcsalták innét a tapasztalatlan leányt.

      – Mi okból tették volna? ha ugyan az öreg ügyvédet is belevonjuk a kérdéses ügybe, mert szerintem legvalószinűbb, hogy ő mit sem tud arról, s ha csakugyan Klára tudtával történt Dózia távozása, meglehet, hogy nem egyéb, mint a két leány regényes terve…

      Hermance elhagyta helyét.

      – Fölkeresem Holcsi ügyvédet, – mondá elhatározva magát. – Legyen szives tudatni velem lakását.

      – Legnagyobb sajnálatomra azt sem tehetem.

      Esztheyné nagy csodálkozással tekintett rá.

      – Tudja-e, Obrenné asszony, hogy kérésem megtagadása nagyon különös gondolatokat kelt bennem, – mondá haraggal.

      – Remélem, nem hátrányomra történik az, grófné, – viszonzá nyugtalanul

      Obrenné.

      – Sőt! Azt kell hinnem… De nem folytatom ezt a kérdést. Azonban szabad tudnom, miért tagadja meg tőlem az ügyvéd lakásának hollétét, melyet minden czimtárban megtalálhatok? – kérdé Hermance figyelmesen vizsgálva a főnöknő arczát.

      – Egyszerüen azért, mert nem akarok ebben a dologban szerepelni! Sőt egyáltalában nem óhajtom, hogy Holcsi úr, ki mindig igen bőkezű volt hozzám, arra a gondolatra jöjjön, miként én segédkezet nyujtottam a kellemetlen ügy kutatásához, melyről nagyon valószinű, hogy ő mit sem tud, az egész csak Dózia agyának szüleménye s egy öreg úrnak fölösleges nyugtalanságot és kellemetlenséget okozna.

      – A mit kegyed most mond, az látom arczán, hogy maga sem hiszi! – kiáltott föl indulatosan a grófné, – és csodálkozom, hogy azt velem el akarja hitetni.

      – Engem is gyanusít méltóságod?

      – Nem gyanusítom, de viseletéből határozottan látom, miként sehogy sem kivánja Dózia hollétének kutatását. Azért távozom. Isten önnel, – mondá nagy fölindulással Hermance, s rá sem nézve többé Obrennéra, kisietett a szobából és a lakásból, hol a főnöknőt nagy izgatottságban hagyta, ki pár perczig mély gondolatokba merülve állt helyén, azután vállát fölvonva, kétértelmű mosolylyal fordult belső szobái felé…

      IV

      Hermance grófnő nagy lelki fölindulásban érkezett haza, s már az egész uton azon tünődött, hogy kutassa ki Holcsi ügyvéd lakását, melyről csak annyit tudott, hogy annak a czimtárban kellett lenni, de hol szerezzen egy czimtárt? Ez a kérdés foglalkoztatá.

      Ledobva kalapját és felöltőjét, férje szobáiba ment, hogy annak könyvei között talál egy olyan könyvre, melyre neki szüksége volt.

      Eszthey gróf kissé rendetlen természettel birva, minden dolga és tárgya meglehetős zűrzavarban szokott lenni, mert ő amaz emberek közé tartozott, kik az életről azt tartják, hogy az azért adatott, miként annak minden perczét a lehető legnagyobb mértékben kihasználjuk.

      E gondatlanságot lakása is kifejezte, mert íróasztalán rendesen nagy halmaz levél feküdt hetek óta fölbontatlanul, s csak akkor nézte át azoknak tartalmát, ha már nagyon sok összegyült vagy éppen más tennivaló hijában kedve kerekedett hozzá.

      Ezt a szokását ismerve Hermance grófnő, nem volt meglepetve, midőn a szobába lépve, az íróasztalon nemcsak egész rakását találta az el nem olvasott leveleknek, s más egyéb irományoknak, hanem szerteszét hányva nyitott levelek is hevertek, melyeknek tartalmát valószínüleg a cselédség is rendesen átolvasta.

      Körültekintett s az asztalon fekvő könyvek között a czimtárt kereste, de nem találta, s egyik nyitott levélre estek szemei, melynek tartalma csak néhány sorból állt, de előtte érdekesnek látszott, midőn az első betüket elolvasta.

      Méltóságos Gróf Úr!

      Ha méltóságod egy igen fontos tárgyban fölvilágosítást akar nyerni, forduljon Holcsi Kálmán dr. ügyvédhez, kit naponként tíz és tizenkét óra között irodájában talál. Vadász-utcza 12. szám, 1. emelet.

      Meg kell még jegyeznem, hogy egy olyan ügyről van szó, melyben gróf úr már évek óta fáradozik…

      Hermance szédülni érzé fejét e csodálatos véletlenre, mely oly váratlanul tudatta vele azt, a mit keresett, s a falon függő órára pillantott, hogy megtudja: lehetséges volna-e neki az ügyvédet még a délelőtt folyamán fölkeresni.

      Dél volt s így hasztalan menne hozzá. Gondolkodva állt helyén s a legnyugtalanítóbb eszmék kergették agyában egymást.

      Mit akarhatott férjével tudatni Holcsi ügyvéd? СКАЧАТЬ