Magyar népdalok (Magyar remekirók 54. kötet). Endrődi Sándor

Чтение книги онлайн.

      Kék pántlika az istrimflim kötője,

      Nem is legény, ki nem szeret előre;

      Nékem is nevelt egyet egy jó anya,

      De mi haszna, csak nem lehettem párja.

      Azt gondolod, kedves rózsám, megcsaltál,

      Engem pedig meg se szomorítottál;

      Megcsaltad te, kedves rózsám, magadat,

      Mert énnálam nem találsz igazabbat.

      Az élőfa soha sincs virág nélkül,

      Az én szivem soha sincs bánat nélkül;

      Az élőfát nagy szél éri, kitöri,

      Én szivemet bánat éri, megöli.

      Kerek a káposzta,

      Borul a levele,

      Búsul a kis leány,

      Hogy nincs szeretője.

      Hej, ne busulj, ne bánkódj,

      Ne is siránkozzál:

      Megsegít a jó Isten

      Csak jól imádkozzál!

      Két fa közül kisütött a holdvilág,

      Enyém vagy te, egyetlen egy gyöngyvirág

      Eszem azt a szépen szóló nyelvedet,

      Kivel sokszor csalogattál engemet!

      Megfájult a szivem a nagy bánatba,

      Hogy szeretlek, nem tehetek én róla;

      Bár tudnálak, édes rózsám feledni!

      Ne tudnálak oly igazán szeretni!

      Két út van előttem,

      Melyiken induljak?

      Két szép szeretőm van,

      Melyiktől bucsuzzak?

      Egyiktől bucsuzok

      Piros pünkösd napján,

      Másiktól bucsuzok

      Halálom óráján.

      Kidült a fa mandulástól,

      Elszakadtam a rózsámtól,

      Ugy elszakadtam szegénytől,

      Mint őszszel fa levelétől

      Elválik.

      Nézz ki rózsám ablakodból,

      Most megyek ki a faludból,

      Vess utánam egy pillantást,

      Ugy sem látjuk többé egymást

      Sohasem.

      Kilenczet ütött az óra, este van,

      Haza mennék, jaj, de nagyon setét van!

      Kedves rózsám, gyujtsál gyertyát,

      Mutasd meg az ország utját,

      Merre van.

      Nyisd ki rózsám zöld leveles kapudat,

      Hadd vezessem be elfáradt lovamat,

      Adjál neki szénát, zabot,

      Ugy sem tölt itt három napot

      Te-nálad.

      Kinyitottam zöld leveles kapumat,

      Vezesd hát be daruszőrü lovadat;

      Adok neki szénát, zabot,

      Tölthet nálam két hónapot

      A lovad.

      Kiöntött a Tisza vize,

      Szőke kis lány fürdik benne,

      Én is megfürödtem benne,

      Rám is ragadt a szerelme.

      Ki a Tisza vizét issza,

      Fáj is annak szíve vissza!

      Én is ittam már belőle,

      Fáj is az én szívem tőle.

      Kipattant a búza szeme,

      Ragyogó csillagom, galambom!

      Kipattant a búza szeme,

      Vajjon rózsám, szeretsz-e te?

      Ragyogó csillagom, galambom!

      Kacsintásod, hej, szapora,

      Ragyogó csillagom, galambom!

      Kacsintásod, hej, szapora,

      Hol emide, hol amoda,

      Ragyogó csillagom, galambom.

      Hogyha szeretsz, ne nézz másra,

      Ragyogó csillagom, galambom!

      Hogyha szeretsz, ne nézz másra,

      Ne adj okot kacsintásra,

      Ragyogó csillagom, galambom!

      Kis kertemben, rózsafa, rózsafa,

      Piros rózsa van rajta, van rajta,

      Piros rózsa, piros lány,

      Piros kendő a nyakán,

      Piros kendő a nyakán, a nyakán.

      Végig mentem az utczán, az utczán,

      Besároztam a csizmám, a csizmám,

      Megérdemli az a lány,

      Kiért sáros a csizmám,

      Kiért sáros a csizmám, a csizmám.

      Ki tanyája ez a nyárfás?

      Nem hallik be a kurjantás,

      Tán alusznak, vagy nem hallják,

      Vagy hallani nem akarják.

      Nem zörög a zúgi malom,

      Mert a zúgását nem hallom,

      Talán beteg a molnárja:

      Szerelem a nyavalyája.

      Kitették a holt testet az udvarra,

      De nincs a ki végig, végig sirassa;

      Most tetszik meg, ki az igazi árva,

      Senki sem borul a koporsójára.

      A csillagok feketébe öltöztek,

      Engem babám, az irigyek üldöznek;

      Jó az isten, pártját fogja a jónak,

      Tudod babám, sok alja van a szónak.

      Gyere babám, СКАЧАТЬ