Magyar népdalok (Magyar remekirók 54. kötet). Endrődi Sándor

Чтение книги онлайн.

      Én vagyok a falu rossza egyedűl

      Engem ugat meg a kutya messziről.

      Bepanaszlom az Istennek magának:

      Mért tartanak engem világ rosszának.

      Nem szerettem életemben csak egyet,

      Azt is elvették tőlem az irigyek.

      Nem kivánok én azoknak egyebet:

      Próbálják meg az én bús életemet!

      Én vagyok az a gerlicze,

      A ki párját elvesztette;

      Egy vadgalamb elkergette

      Szerelmünket irígyelte.

      Kis kertemben cserfa ződül

      Tetejibe vadgalamb ül.

      Hogyne sírnék a babámér’?

      Mikor ő is a párjáér?

      Erdő, erdő, de magas vagy,

      Szép galambom, de messze vagy!

      Azt az erdőt levághatnám,

      Szép galambom megláthatnám!

      Szép galambom megláthatnám,

      Kalitkámba bézárhatnám,

      Környöskörül csókolgatnám,

      Könyeimmel áztatgatnám.

      Erre kakas, erre tyúk,

      Erre van a gyalogút.

      Ide te, oda te,

      Subám alá gyere te!

      Egyszer voltam nálatok,

      Letörött az ágyatok.

      Ide te, oda te,

      Subám alá gyere te!

      Ha még elmék hozzátok,

      Jól megcsináltassátok.

      Ide te, oda te,

      Subám alá gyere te!

      Esik eső, nől a sár,

      Ránczig sáros a csizmám.

      Megérdemli az a lány,

      Kiért sáros a csizmám.

      A kutyák is ugatnak,

      Talán meg is harapnak,

      Ne félj, babám, nem hagylak,

      Subám alá takarlak.

      Esteledik, a nap halad,

      Tőlem a rózsám elmarad.

      Esteledik, a nap nyugszik,

      Tőlem a rózsám búcsuzik.

      Gyászba borút az hajnalom,

      Nincs szivembe nyúgodalom,

      Mert elhagyott a kegyetlen,

      Verje meg őtet az Isten.

      Vár’ meg, vár’ meg te kegyetlen,

      Mert megvér téged az Isten.

      Verjen is meg, azt kivánom:

      Szeretetlen társat adjon,

      Lelked vele ne nyugodjék,

      Bággyadt tested ne aludjék,

      Szived rólam gondolkozzék;

      Lábad akárhol sétáljon,

      Szemed mind utánam járjon.

      Szemed akárkit szeressen,

      Szived engem ne felejtsen.

      Ez a csepi utcza,

      Márványkő az alja;

      Mikor benne járok,

      Rózsa nyilik rajta.

      Nem az ám a rózsa,

      Mely kis kertben nyilik,

      Hanem az a rózsa,

      Kik egymást szeretik.

      Mi vagyunk a rózsák,

      Mi szeretjük egymást,

      Szép piros hajnalban

      Megcsókoljuk egymást!

      Ez a kis lány csak egyre tagadja,

      Hogy ő nem járt sehol az éjszaka;

      Megmutatja kis piros orczája,

      Mind kihányta a szerelem lángja.

      Ez a legény csak egyre tagadja,

      Hogy ő nem járt sehol az éjszaka;

      Megmutatja kis pej paripája,

      Csupa tajték minden porczikája.

      Ez a szemem, ez az egyik,

      Jobban kacsint, mint a másik,

      Ne haragudj édes, ne haragudj kedves,

      Édes, kedves galambocskám!

      Ez a karom, ez az egyik,

      Jobban ölel mint a másik,

      Ne haragudj édes, ne haragudj kedves,

      Édes, kedves galambocskám!

      Ez az utcza bánat-utcza

      Bánat-kővel van kirakva,

      Az én babám rakatta ki,

      Hogy ne járjon arra senki.

      Ez az utcza bánat-utcza

      Bánat-kővel van kirakva,

      Bánat-kővel van kirakva,

      Hogy én sirva járjak rajta!

      Ezt a kerek erdőt járom én,

      Azt a barna kis lányt várom én;

      Az a barna kis lány viola,

      Én vagyok a vigasztalója.

      Ezt a kerek pusztát járom én,

      Azt a barna legényt várom én;

      Az a barna legény czédrusfa,

      Én vagyok a viruló ága.

      Téged látlak mindig álmomban,

      Almom után minden dolgomban;

      Ha sóhajtok, érted a panasz,

      Ha örülök, érted vagyon az.

      Fakó СКАЧАТЬ