Magyar népdalok (Magyar remekirók 54. kötet). Endrődi Sándor

Чтение книги онлайн.

      Hová, hová, barna legény? Az erdőre,

      Száraz ágért sütni főzni menyegzőre.

      Száraz ág ellobban,

      Lány szerelme jobban,

      Szegény barna legény

      Szeme-szája koppan.

      Ifiuság sólyom madár,

      Addig vig, mig szabadon jár.

      De jaj nekem szegénynek már,

      Szivem vig örömet nem vár.

      Illik annak keseregni,

      Ki világát búval éli,

      Szeretteit más szereti,

      Távol nézi s úgy kesergi.

      Isten adta volna,

      Ne láttalak volna;

      Hiredet, nevedet

      Ne hallottam volna;

      Számos esztendőket,

      Tovább éltem volna,

      Szép két piros arczám

      El nem sárgút volna.

      Két fekete szemem

      Ki nem sírtam volna.

      Isten átkát nem kivánom,

      De ha rád száll, azt se bánom,

      Szálljon is rád, azt kivánom,

      Gyilkosom benned nem szánom.

      Az a fa is száradjon ki,

      Amely alatt meg fogsz állni,

      Az a csárda gyulladjon ki,

      Melyben csendesen fogsz hálni.

      Borod, buzád ne teremjen,

      Szántó földed ne zöldeljen,

      Páros késed kiforduljon,

      Az is a szivednek álljon!

      Istenem, istenem,

      Hol lesz a halálom?

      Erdőn-e, vagy mezőn,

      Vagy pedig tengeren?

      Ha erdőn veszek el,

      Ki temet el engem?

      Ha tengeren veszek,

      Ki sirat meg engem?

      El is eltemetnek

      Az erdei vadak,

      Meg is megsiratnak

      Az égi madarak.

      Jaj de félek, mikor hűvös szél támad,

      Te hűvös szél meg ne fúdd a rózsámat!

      Süss ki rá nap, isten szeme, ragyogva,

      Szállj el madár feje fölött dalolva.

      Az én rózsám tejbe fürdik ha felkel,

      Törülközik piros rózsalevéllel,

      Fehérebb is az orczája a hónál,

      Pirosabb is a hasadó hajnalnál.

      Jaj de szennyes a kendője,

      Talán nincsen szeretője?

      Adja ide, hadd mossam ki,

      Ugy sem szeret engem senki.

      Kinek nincsen szeretője,

      Menjen ki a zöld erdőre,

      Irja fel egy falevélre,

      Hogy neki nincs szeretője.

      Kinek meghalt szeretője,

      Menjen ki a temetőbe,

      Irja fel a keresztfára,

      Hogy itt nyugszik kedves párja.

      Végig mentem a temetőn,

      Eszembe jutott szeretőm,

      De mi haszna jut eszembe,

      Mikor már el van temetve!

      Jere hozzám kincsem, galambom!

      Van virágos padom, asztalom,

      Van szép üveges almárjomom,

      Jere hozzám kincsem, galambom!

      Van két ládám, piros virágú,

      Tornyos ágyam, szép czifraságú;

      A lepedőm gyolcs, hímes fajta,

      Kedves rózsám, elalhatsz rajta.

      Tágas tűzhelyem a konyhában,

      Tele tállal a fal sorjában,

      Van dagasztóm, teknőm, lapátom,

      Valamit látsz, az mind sajátom.

      Van istállóm, van két tehenem, –

      Mit kivánhatsz többet édesem?

      Boldog leszesz, lelkemre mondom, –

      Jere hozzám, édes galambom!

      Káka tövén költ a rucza –

      Jó földben terem a buza,

      De a hol a hű lány terem,

      Azt a földet nem ismerem

      Seholsem.

      Ki van az én szemem sirva,

      Mert a rózsámat más birja,

      Pedig fogadta az egyet,

      Rajtam kivül mást nem szeret

      Sohasem.

      Ha tudtad, hogy nem szerettél,

      Hálódba mért kerítettél?

      Hagytál volna békét nekem,

      Más is elvett volna engem

      Valaha.

      Azért, hogy én szegény lettem,

      S mást választottál helyettem:

      Lesz nekem is víg napom még, –

      Boru után derül az ég

      Nekem is!

      Kék a kötőm kerületi,

      Barna legény kerülgeti,

      De hiába kerülgeti,

      Nem adnak már engem neki.

      A ki szeret, az mindig fél,

      Reszket mint a nyárfa levél,

      Búval fekszik, bánattal СКАЧАТЬ