Az ember tragediaja. Madach Imre

Чтение книги онлайн.

СКАЧАТЬ cselekszik,

      Kitűzött tervét bizton létesíti,

      Mig eljön a vég, s az egész eláll. —

      Portested is széthulland így, igaz,

      De száz alakban újolag felélsz,

      És nem kell újra semmit kezdened:

      Ha vétkezél, fiadban bűnhödöl,

      Köszvényedet őbenne folytatod,

      Amit tapasztalsz, érzesz és tanulsz,

      Évmilliókra lesz tulajdonod.

      Ádám

      Ez visszapillantása az öregnek.

      De ifju keblem forró vágya más:

      Jövőmbe vetni egy tekintetet.

      Hadd lássam, mért küzdök, mit szenvedek.

      Éva

      Hadd lássam én is, e sok újulásban

      Nem lankad-é el, nem veszít-e bájam.

      Lucifer

      Legyen. Bübájat szállítok reátok,

      És a jövőnek végeig beláttok

      Tünékeny álom képei alatt;

      De hogyha látjátok, mi dőre a cél,

      Mi súlyos a harc, melybe útatok tér;

      Hogy csüggedés ne érjen emiatt,

      És a csatától meg ne fussatok:

      Egére egy kicsiny sugárt adok,

      Mely biztatand, hogy csalfa tűnemény

      Egész látás – s e súgár a remény. —

      (Ezalatt Ádámot és Évát a kalibába vezeti, kik ott elszunnyadnak.)

      NEGYEDIK SZÍN

      (Egyiptomban. Elöl nyílt csarnok. Ádám mint fáraó, fiatalon, trónon ülve. Lucifer mint minisztere; tiszteletteljes távolban fényes kíséret. A háttérben rabszolgák egy gúla építésén dolgoznak, korbáccsal rendet tartó felügyelők alatt. Tiszta nap.)

      Lucifer

      Felséges úr! aggódva kérdi néped,

      Mely elvérezni boldog lenne érted,

      Vajon mi az, mi a nagy fáraót

      Nem hagyja trónja vánkosán pihenni?

      Mért áldozod fel a nap kéjeit,

      Az éjnek édes álomképeit,

      És nem bizod gondját nagy terveidnek

      A rabszolgára, akit az megillet,

      Midőn már úgyis a széles világon

      Minden dicsőség, úralom tiéd

      S a kéj, mit ember elviselni bír. —

      Száz tartomány bő kincse mond urának,

      Neked nyit kelyhet illatos virága,

      S édes gyümölcsöt csak neked növel.

      Ezer hölgy keble sóhajtoz feléd:

      A szőke szépség, lankadó szemével,

      Finom, gyöngéd, mint játszi tünemény,

      A barna lányka, lihegő ajakkal,

      Égő szemében őrült szenvedéllyel —

      Mind a tiéid. Sorsuk egy szeszélyed,

      Mind érzi, hogy betölté hívatását,

      Ha néhány perced fűszerezni tudta.

      Ádám

      Mindennek nincsen szűmre ingere.

      Mint kénytelen adó jő, nem csatázok

      Érette, nem köszönhetem magamnak.

      De itt e művel, mellyet alkotok,

      Azt tartom, hogy megleltem az utat,

      Mely a valódi nagysághoz vezet.

      Művészetét a természet csodálja

      S évezredekre hirdeti nevem.

      Nincs földindúlás, nincs vész, mely ledöntse:

      Erősebb lett az ember, mint az Isten.

      Lucifer

      S óh, fáraó, mégis boldog vagy-é

      E képzeletben? tedd kezed szivedre.

      Ádám

      Nem én. Űrt érzek, mondhatatlan űrt.

      De mindegy, hisz nem boldogságot esdtem,

      Dicsőséget csak, s az megnyílt előttem.

      Csak a tömeg ne sejtse kínomat —

      Ha sajnálhatna, nem imádna többé.

      Lucifer

      Hát hogyha egykor átlátod magad,

      Hogy a dicsőség percnyi dőre játék?

      Ádám

      Az nem lehet.

      Lucifer

      S ha mégis?

      Ádám

      Halni térnék,

      Megátkozván utánam a világot.

      Lucifer

      Nem fogsz meghalni, bár átlátod egyszer,

      Sőt újra kezdesz, régi sikereddel.

      (A dolgozó rabszolgák közül egyet a felügyelők annyira vernek, hogy az jajveszékelve és üldözötten egész a nyílt csarnokba fut, s a trón előtt összerogy.)

      A Rabszolga

      Uram, segíts!

      (A munkások közül Éva, mint СКАЧАТЬ