Az ember tragediaja. Madach Imre

Чтение книги онлайн.

СКАЧАТЬ style="font-size:15px;">      Hohó! nagyon sok van még, mit te nem tudsz,

      S nem is fogsz tudni. Vagy a jámbor agg

      Azért teremtett volna-é porondból,

      Hogy a világot ossza meg veled?

      Te őt dicséred, ő téged kitart,

      Megmondja, végy ebből és félj amattól,

      Óv és vezet, mint gyapjas állatot;

      Hogy eszmélj, szükséged nem is lehet.

      Ádám

      Hogy eszméljek? – S nem eszmélnék-e hát:

      Nem érzem-é az áldó napsugárt,

      A létezésnek édes örömét

      És Istenemnek végtelen kegyét,

      Ki engemet tőn e föld istenévé?

      Lucifer

      Ezt tartja tán az a kis féreg is,

      Mely a gyümölcsöt eszi el előled,

      Meg a sas, melly a kis madárra csap.

      Avagy mi tesz nemesbbé tégedet?

      Egy szikra az, mely bennetek dereng,

      Egy végtelen erőnek mozzanása;

      S mint a pataknak egyes habjai,

      Egy percre felcsillogva visszahullnak

      Közös medröknek szürke mélyibe. —

      Igen, tán volna egy, a gondolat,

      Mely öntudatlan szűdben dermedez,

      Ez nagykorúvá tenne, önerődre

      Bízván, hogy válassz jó és rossz között,

      Hogy önmagad intézzed sorsodat,

      S a gondviselettől felmentene.

      De trágyaféregül tán jobb neked

      Tenyészni kis körödnek lágy ölében,

      S tudás nélkűl elfogyni életeddel. —

      Nagy kényelem a megnyugvás hitünkben;

      Nemes, de terhes, önlábunkon állni. —

      Ádám

      Nagy dolgokat mondsz, szédülök belé.

      Éva

      Én lelkesűlök, szép s új dolgokat mondsz.

      Lucifer

      De a tudás nem volna még elég;

      Hogy testesüljön nagyszerű müvekben,

      A halhatatlanság is kellene.

      Mit képes tenni az arasznyi lét?

      E két fa rejti mind e birtokot,

      S ettől tiltott el, aki alkotott.

      Tudsz mint az Isten, azt ha élvezed,

      Ettől örök ifjú marad kecsed.

      Éva

      Mégis kegyetlen a mi alkotónk!

      Ádám

      De hátha megcsalsz? (A dics kissé kitisztul.)

      Égi kar

      Jaj neked, világ,

      Az ős tagadás kisért.

      Az Úr Szava

      Ember, vigyázz!

      Ádám

      Mi hang ez ismét?

      Lucifer

      A szél gallyakat ráz.

      Segítsetek

      Ti elemek,

      Az embert nektek

      Szerezni meg. —

      (Szélroham, a dics elborul.)

      E két fa az enyém!

      Ádám

      Ki vagy tehát te?

      Hisz ollyannak tűnsz fel, mint mí vagyunk.

      Lucifer

      Nézd ott a sast, mely felhők közt kovályg,

      Nézd e vakondot, földet túrva lenn,

      Mindkettőt más-más láthatár övedzi.

      A szellemország látköröd-kivül van,

      És ember az, mi legmagasb neked.

      Az ebnek is eb legfőbb ídeálja

      S megtisztel, hogyha társaul fogad.

      De éppen úgy, miként te őt lenézed,

      És állsz felette végzete gyanánt,

      Áldást vagy átkot szórva istenül rá,

      Épp úgy tekintünk rátok mí alá,

      A szellemország büszke részesi.

      Ádám

      S azoknak volnál hát te egyike?

      Lucifer

      Igen, erősek közt a leghatalmasb,

      Ki ottan álltam az Úr trónja mellett,

      S legszebb dicséből osztályom kijárt.

      Ádám

      Mért nem maradtál hát a fényes égben,

      E porvilágra mért jövél közénk?

      Lucifer

      Megúntam ott a második helyet,

      Az egyhangú, szabályos életet,

      Éretlen gyermek-hangu égi kart,

      Mely mindég dícsér, rossznak mit se СКАЧАТЬ