Végzetes tévedés: Regény. Beniczkyné Bajza Lenke

Чтение книги онлайн.

СКАЧАТЬ képest nagyon is belemarkolt az életbe? – mondá.

      – Fájdalom és atyjának ez ellen nincs kifogása.

      Oroszlay nem kivánt e kényes tárgyba bővebben belemenni s meghajtván magát, mondá:

      – Ha megengedi grófné, pár nap mulva fölkeresem, s remélem, akkorra hozok valamely megnyugtató hirt.

      – De kegyed csak néhány napig szándékozott a fővárosban maradni.

      – Mig dolgaim bevégeztem, és párhuzamosan fogok dolgozni a magam és a kegyed ügyeiben. – Meleg kézszorítással váltak el s Hermance sokkal nyugodtabb volt e párbeszéd után, mert tudta, hogy ügye jó kezekben van, és mert meg volt elégedve önmagával, érezve, hogy nem mondott többet, mint szükséges volt, csupán egy kérdés izgatta és szomorította: mit gondolhat róla Oroszlay, kinek tartja Dóziát, s miként magyarázza meg az ő lázas félelmét a leány miatt, kinek létezéséről, s a palotában létéről senkinek, még férjének sem volt szabad tudni?..

      VI

      Oroszlay gondolatokba mélyedve haladt le a széles, szőnyeggel bevont lépcsőn, s lépett az utczára, midőn egyszerre az ifjú Eszthey hangját hallá, ki hazafelé jött, s őt kilépni látván, vigan kiáltotta nevét.

      – Tőlünk jösz? – kérdé föltartóztatva őt haladásában. – Nemde, senkit sem találtál otthon? Anyám ilyenkor kocsikázni szokott.

      – Ellenkezőleg, a grófné otthon van és fogadott. És te honnét jösz?

      – Egész nap futkostam ama bérkocsi után, melyről tegnap este beszéltünk jelenlétedben, talán emlékszel rá.

      – Melyben egy női alak nyargalt el, kiről az a vélemény, hogy a palotából lépett ki.

      – Ugyanaz, s kiről senki sem tudja, hogy ki lehetett, valóságos rejtély ez az eset.

      – És megtaláltad a kocsist? – kérdé Jakab gróf tettetett közönnyel.

      – Meg! Beszéltem vele, de ő semmit sem akar arról tudni, hogy valakit vitt volna ez utczából, miután én leszálltam fogatáról.

      – Mi oka volna arra, hogy titkolja… Talán részedről csak képzelődés volt a látvány? – mondá mosolyogva Jakab gróf.

      Béla nagyon komoly képpel viszonzá:

      – Ha nem tudnám, hogy enyelegsz, komolyan megharagudnék rád e szavakért.

      – Valóban? Tehát teljesen bizonyos vagy abban, a mit állítasz?

      – Mintha mellettem történt volna. Láttam a női alakot elsuhanni oldalamnál, de oly gyorsan ment, majdnem futott, hogy szemügyre sem vehettem, azonban utána néztem s akkor láttam, hogy az általam elhagyott fogatba ugrott és elhajtatott.

      – És miért érdekel ama hölgy kiléte?

      – Mindnyájunkat érdekel, miután azt sejtjük, hogy a palotából ment ki, – viszonzá hévvel Béla.

      – Miféle száma van a bérkocsinak?

      – 172! Én tegnap este ültem rajta először.

      Oroszlay arczán meglepetés látszott, mert az volt az ő rendes bérkocsija, ha a fővárosban időzött, s ez a véletlen igen előnyös volt rá nézve.

      – És most mit készülsz tenni, abban hagyod a további kutatást? – kérdé az ifjútól, nem említve, hogy ő ismeri a kocsist, ki nem akarta fölfedezni, hova vitte az éjjeli alakot…

      – Szó sincs róla! Ha valami érdekel engem, azt nem hagyom abba, míg végére nem járok, – viszonzá majdnem gyermekes kérkedéssel az ifjú, – s ez igen különös dolog…

      – A tény érdekel vagy a leány?

      – Mindkettő! Valami titokszerűséget látok lappangani alatta s azt akarom földeríteni.

      – Nos, hát szerencsét hozzá! – mondá mosolyogva Jakab gróf s kezét nyujtá a fiatalembernek, ki sietve fordult be a palota kapuján.

      Oroszlay folytatta útját. Őt is érdekelte a dolog, bár nem tudta, hogy jutott ahhoz, hogy Hermance őt tüntette ki bizalmával, melyet sem nem keresett, sem nem érdemlett, de bár nem volt kellemes neki ez a megbizás, sokkal udvariasabb természettel birt, semhogy ne igyekezett volna annak a legjobb módon megfelelni.

      Ő különben sem kedvelvén a társas életet, sokat volt egyedül, s ennek következtében sokat gondolkozott, olvasott és írt, s bár soha nyomtatásban meg nem jelent tőle semmi, halomszámra szőtte a regényeket, és kigondolt mesék papirra tételét, s ennélfogva minden regényes vagy titokteljes esemény érdekelte, és a grófnő elbeszélése felköltötte figyelmét. Megmagyarázni magának az összefüggést nem tudta, de oly sokat tartott a nőkről s annyira tisztelte Esztheynét, hogy mindazt, mi önkéntelen fölmerült agyában, igyekezett elfojtani és nem törődni azzal, mit az elhallgatott előtte, bár nem tagadhatta, hogy Hermance nagy érdeklődése ama fiatal, eltünt, gyönyörű leány iránt különös és megmagyarázhatatlan volt előtte.

      És azért, hogy azt tartották róla, miként ő az életet keresztül álmodja, semmi esetre sem volt közönyös a külső behatások iránt, s figyelemmel kisérte az élet napfényét és árnyait, de távol tartotta magát mindattól, mi költői nyugalmából fölrázhatta vagy méltatlan módon érinthette volna.

      Szerelmes még nem volt, de jól észrevette a nők kaczérkodását. Látta, tapasztalta, hogy azok futnak utána. Tudta, hogy egyénisége rokonszenves, s mindenki szeretettel közeledik hozzá, mind a mellett távol tartá magát az emberektől, s majdnem borzadályt érzett közéjük vegyülni, minek az volt a következménye, hogy társaságát, barátságát még jobban keresték… És most még oly bizalommal tisztelték meg, mely hogy Hermance grófnőben mi által keletkezett iránta, legkevésbé sem tudta megmagyarázni magának. De az mindegy is volt. Minél tovább gondolkozott Esztheyné különös megbizásán, annál inkább hitte, hogy az igen komoly dolog a grófnéra nézve, ki sem férjét, sem fiát nem akarta vagy nem merte abba belevonni, sőt még nála régibb barátait sem, kik valószinűleg alkalmasabbak lettek volna, mint ő, a kényes és titkos megbizásra.

      Ez eszmékkel tépelődve ment a Ferencziek-terére, hol rendes bérkocsiját, a 172. számú fogatot akarta fölkeresni.

      Ez volt az első kiindulási pont, melyet meg szándékozott ragadni s bár az ifjú Esztheytől tudta, hogy a kocsis annak megtagadta a fölvilágosítást az éjjeli hölgyre nézve, remélte, hogy ő szerencsésebb lesz és sikerül tőle egyet-mást megtudni.

      A bérkocsis rendes helyén állt, s midőn őt közeledni látta, elébe hajtott.

      Jakab gróf szó nélkül ült be a kocsiba s midőn a kocsis útja czélját kérdezte, szép, sötét szemét kutatóan szegezve rá, mondá:

      – Vadász-utcza 12. szám.

      És a mit várt, bekövetkezett.

      A СКАЧАТЬ