Egri csillagok. Gardonyi Geza

Чтение книги онлайн.

СКАЧАТЬ Ott ugratnak be az útról a lovukkal.

      – Hát ez az? – kérdezte a pap a fát végignézve.

      – Ez – felelte a fiatalember. – Gyermekkoromban bagoly fészkelt benne, azóta az odúnak is meg kellett tágulnia: ha több nem, egy ember elfér benne.

      A ló hátáról mindjárt felcsimpeszkedett a vadkörtefára, és egy ugrással ott termett a vastag, vén törzsökön.

      Belekurkált a kardjával a pudvás faderékba. Nem röpült ki belőle semmi.

      Beleereszkedett.

      – Ketten is beleférünk! – kiáltotta vígan.

      Újra kimászott, és leugrott a gyepre.

      – Hát akkor dolgozzunk – szólt a pap.

      És ledobta magáról a köpönyeget.

      Gábor pap volt. A diák meg Bornemissza Gergely.

      Azóta, hogy nem láttuk őket, nyolc esztendő telt el. A pap nem sokat változott. Mindössze a szemöldöke nőtt ki. Szakállát, bajuszát bizonyosan a forró víz nyomai miatt beretválta. És hát kissé megsoványodott.

      Annál inkább változott a fiú. A nyolc év csaknem férfivá érlelte. De csak termetben. Az arca az a határozatlan se szép, se csúnya valami, amilyen a tizenöt esztendős fiúké szokott lenni. Csak az arca színe maradt meg, az a pirosasbarna, gyönge szín. A vállig érő, hullámos haj az akkori idők férfidivatja volt.

      A szolga két ásót vett elő a tarisznyából. Az egyik ásót a pap vette a kezébe, a másikat a fiatalember.

      Az országútra mentek, és az út közepén, a fa irányában gödörásásba fogtak.

      A szolga letette a gödör mellé a két zsákot, s visszatért a lovakhoz. Levette róluk a kantárt. Békót vetett a lábukra. Hadd legeljenek a jó harmatos erdei fűben.

      Aztán ő is munkába fogott. Az öblös bőrtarisznyából kirakott mindent: kenyeret, kulacsot, fegyvereket. A tarisznyába azt a köves földet kotorta bele, amit a két ásó kifordított. Széjjelszórta az árkokba. Visszatértében meg erős nagy köveket hordott a gödör mellé.

      Nem telt belé egy óra, derékig állt már a két ember a gödörben.

      – Elég – szólt akkor a pap. – János, most már a zsákot ide!

      A szolga odacipelte a két zsákot.

      – A puskát ne tedd a harmatba! – szólt rá a pap.

      Aztán tovább parancsolgatott:

      – Fogd ezt az ásót. Áss árkot a gödörtől addig a vadkörtefáig. Az árok itt az úton egy rőf mély legyen. A gyepen fele mély is elég. A gyepet úgy szedd fel, hogy visszarakhassuk. Semminek se szabad a munkánkból meglátszania.

      Míg a szolga az árkot ásta, a két úriember beleeresztette a két zsákot a gödörbe.

      A zsákokban puskapor volt.

      A zsákokat megtiporták, és nagy köveket hordtak rájuk. A kövek közét betömködték apró kővel, földdel.

      A szolga ezalatt megásta az árkot a fáig, s megfalazta kővel. A gyújtózsineg abban az árokban húzódott tovább. Lapos kövekkel födték be mindvégig, hogyha eső esik is, át ne vizesedjen.

      – No – mondja vígan a szolga —, most már tudom, hogy mi készül itten.

      – Hát micsoda, János?

      – Valaki itt az égbe röpül.

      – És mit gondolsz, kicsoda?

      – Kicsoda? Hát biz azt könnyű kitalálni. Holnap jön erre a török császár.

      – Ma – felelte a pap a pirkadó egekre tekintve.

      Mikor a kelő nap megvilágította az országutat, nem volt már semmi nyoma sem a gödörnek, sem az ároknak.

      A pap megtörülte a homlokát.

      – Most már, János fiam, ülj lóra, és eredj föl a Mecsek tetejére. Menj mindaddig, míg csak oda nem érsz, ahol az utat végig lehet látni Pécsig.

      – Értem, uram.

      – Mink a diákkal itt lefekszünk a fa mögött húsz-harminc lépésnyire. Te pedig vigyázol, mikor jön a török. Mihelyt az első lovast meglátod, nyargalj vissza, és költs fel bennünket.

      A pap ezzel befordult az erdőbe. Jó füves helyet kerestek a diákkal. Leterítették a köpönyegüket, és legott el is aludtak mind a ketten.

      2

      Délfelé sebes vágtatással tért vissza a szolga a hegytetőről.

      – Jönnek! – kiáltotta. – Rémítő nagy had özönlik! Mint a tenger!

      Aztán mikor odaért, folytatta:

      – De mind szekéren ül az ebadta, mintha beteg volna.

      A pap a diákhoz fordult.

      – No, akkor elmehetünk ebédre ahhoz a te másik apádhoz.

      – Cecey uramhoz?

      – Oda.

      A diák kérdőn nézett a papra. A szolga is.

      A pap mosolygott.

      – Egy nappal korábban jöttünk. Hát nem érted? Ezek a táborverők. Ezek elöl járnak, és leverik a sátorkarókat, felvonják a sátrakat, hogy mikorra a sereg Mohácsra érkezik, készen találja a fekvőhelyeket meg a vacsorát.

      – Hát akkor gyerünk Cecey uramhoz! – mondta vígan a diák.

      A pataknál leszállottak, és megmosakodtak derekasan. A diák egy csokor vadvirágot szedett.

      – Kinek lesz az, Gergő?

      – A feleségemnek – felelte Gergő mosolyogva.

      – Feleségednek?

      – Már mink csak úgy mondjuk. A kis Cecey Éva, az lesz az én feleségem. Együtt gyermekeskedtünk; aztán, hogy az apja fiának fogadott, valahányszor meglátogattam őket, mindig meg kellett csókolnom.

      – Remélem, szívesen tetted.

      – Meghiszem azt. Olyan az orcája, mint a fehér szegfű.

      – De még ebből nem következik, hogy feleségednek tekintsd.

      – Az öreg pap megmondta, hogy nekem szánták a lányt. Ceceynek a testamentoma szerint enyim lesz a lánnyal a falu is.

      – Eszerint az öreg pap titkot árult el.

СКАЧАТЬ