Egri csillagok. Gardonyi Geza

Чтение книги онлайн.

СКАЧАТЬ a fejét. A pap csakugyan ott találta a kis kék selyemzacskóba varrt amulettet. Leszakította az aranyláncról, és zsebre tette.

      Azután a török háta mögé lépett, és elvágta a lábán, kezén és karján általcsomózott kötelet.

      A török lerázta a két kezéről a köteleket, és hirtelen megfordult. Szeme a tigris sárgán égő tekintetével villant rá Gábor papra.

      Azonban a pap már akkor nekitartotta heggyel a lándzsát, és mosolygott.

      – Nono, Jumurdzsák! Vigyázz, bele ne szúrd az orrodat!

      Jumurdzsák dühében szinte lángot fújva hátrált a pap előtt. Mikor már vagy húszlépésnyire volt tőle, gúnyosan rikoltott:

      – Tudd meg, ki volt a markodban, ostoba gyaur! Én ama híres jaja pasi Oglu Mohamed fia vagyok. Kaphattál volna értem zsákkal az aranyból!

      A pap nem felelt. Megvető pillantást vetett rája, s a lándzsáját a kocsijára dobta.

      13

      A nap éppen elsüllyedt az éghatáron, mikor Gábor pap a kocsijára ült, és rátért az országútra.

      A rabtársak kocsisorának a végét még látta, amint lefelé mentek Pécsnek, de azt gondolta, hogy az csak az egyik rész; a többi északnak ment.

      Az utat ismerte hazafelé. Nincs is más országút arra, csak az az egy: Pécstől Kaposváron át Székesfehérvárra, onnan meg Budára. De ő csak Lakig megyen rajta, a Bakics Pál kastélyáig. Ott egy kis keskeny kocsiúton nyugatnak fordul majd a Balaton felé. Ott az ő faluja egy nyírfaliget alatt.

      Mennyire örülnek és csodálkoznak majd a hívei, ha meglátják, hogy megmenekült!

      Leszállt, és kereket kötött. Jókedvűen megveregette mind a két lónak a pofáját, aztán újra felült, s nekiereszkedett a kocsival a lejtőnek.

      Hanem az országutat a Dobó csapata állta el.

      – Minek fordultál vissza? – kérdezte az egyik katona, mikor megismerte, hogy a rabok közül való.

      A pap nem értette a kérdést.

      – Jön a török – magyarázta a katona —, arra lesünk itt. Hát csak fordulj meg, és siess Pécsnek, mint a többi.

      – Megállj, édes papom! – szólt Dobó.

      S odalovagolt.

      – Melyik a te falud?

      – Kishida – felelte a pap.

      – A Balaton mellett?

      – Ott.

      – Arra kérnélek, vidd el magaddal ezt a kisfiút, és mihelyest lehet, küldd át nekem Török Bálinthoz Sziget várába.

      – Szívesen – felelte a pap.

      – Attól tartok, hogy valami baja történik – magyarázta Dobó. – Mink itt szétriasztunk egy jókora török csapatot, aztán, látod, valamelyik megsebezheti.

      A pap megfordította a kocsiját.

      – Felülsz – kérdezte Gergőtől – vagy a lovadon maradsz?

      – Majd a kocsi mellett megyek – felelte búsan a gyerek.

      Mert ha várta is a véres küzdelmet, Dobó mellett biztonságban érezte magát. Hogy öldöklés lesz? A török nem ember, csak országpusztító fenevad. Gyermekszívvel is gyűlölte már őket.

      Dobó lehajolt a lován, és megcsókolta Gergőt.

      – Isten áldjon meg, kis katonám – szólott —, tudom, hogy szeretnél velünk lenni a harcban, de még csizmád sincsen. Hát csak eredj a tisztelendő úrral, aztán egynéhány nap múlva találkozunk.

      A pap eloldotta a kerékkötőt, s közibe vágott a lovaknak.

      Gergő búsan poroszkált a kocsi után.

      14

      Már jól beesteledett, mikor a kocsi elhaladt a pécsi vár mellett.

      Nem szállottak meg. A pap azt akarta, hogy másnap délelőtt otthon legyenek.

      Az egész Mecseket meg kellett kerülniük.

      Éjfél felé kisütött a hold, és világított nekik a keskeny, agyagos kocsiúton.

      Gergő akkor már mindenütt elöl lovagolt, és mikor rossz hidat értek, megkiáltotta a papnak.

      Éjféltájon egy csárdaféle épület fehérlett előttük.

      – Nézz be, fiam – mondotta a pap —, csárda-e vagy másféle ház! A lovakat itt megetetjük.

      Gergő belovagolt az udvarra, s néhány perc múlva visszatért.

      – Üres ház – mondotta —, az ajtaja sincs becsukva.

      – Mindegy – felelte a pap —, itt megetetünk.

      S befordult a kocsival az udvarra.

      Egy fehér, kis, lompos kutya csahított eléjük. Kívüle senki sem jelentkezett.

      A pap leugrott a kocsiról, s bejárta a házat.

      – Adj’ isten! Ki van itthon? – kiáltozta be ajtón, ablakon.

      A ház sötét volt. Senki se felelt. Az ajtók tártan-nyitottan. A küszöbön egy széttört szekrény. Itt bizony török járt.

      – Hát biz itt magunk vagyunk – szólt a pap, hogy visszatért. – Legelsőbben is a kutat nézzük meg, mert nekem még ég a bőröm.

      Lebocsátotta a vödröt, és vizet húzott fel. Azután keresgélésbe fogott a kocsiján.

      Volt ott mindenféle: ágynemű, gabona, láda, faragott szék, egy hordó bor meg telt zsákok. Az egyik zsák puha volt. Azt kibontotta. Az volt benne, amit keresett: fehérnemű.

      Egy kendőt meglocsolt a vödörből, és derékig levetkezett. Körülborogatta magát.

      Gergő is leszállt. Odavezette lovát a vályúhoz. Megitatta.

      A pap azután enni adott a lovaknak, s hogy az egyik zsákban kenyeret tapintott, azt maguknak bontotta fel. – Éhes vagy-e, fiam?

      – Éhes vagyok – felelte a gyermek.

      A pap kihúzta a kardját, de mielőtt megszegte volna a kenyeret, fölemelte az arcát az égre.

      – Áldott a te neved, Uram! – kiáltotta meleg és hálás hangon. – Kiszabadítottál a láncokból, és megadtad a mi mai kenyerünket.

      Az ég СКАЧАТЬ