Magyar népdalok (Magyar remekirók 54. kötet). Endrődi Sándor

Чтение книги онлайн.

      Téli, nyári piros alma,

      Az én babám tuba rózsa,

      A csókja meg édes színméz,

      Tüzel a szeme, ha rám néz.

      Ha ráhúzzák a nótáját,

      Összeüti a bokáját,

      Szépen peng a sarkantyúja,

      Takaros a fordulója.

      Ha megölel, engem ugyse! –

      Nem cserélnék senkivel se’,

      Igaz, szegény ő kegyelme,

      De esküdtnek beillene.

      Tilalom, tilalom

      A szegedi halom,

      Nekem is tilalom

      A kedves galambom,

      Nem akkor ölelem,

      A mikor akarom.

      Tilalom, tilalom

      A makai halom,

      Nekem is tilalom

      A kedves galambom,

      Nem akkor csókolom,

      A mikor akarom.

      Tisza mellett van egy város, Beregszász,

      Volt szeretőm, néha ötven, néha száz,

      Volt szeretőm néha száz is,

      Jó volna most csak egy pár is, ihaja!

      Erdélyország fővárosa Kolozsvár –

      Volt szeretőm, de elhagyott az is már.

      Volt szeretőm, de elhagyott,

      Irgalmatlan megtagadott, ihaja!

      Ritka buza, ritka árpa, ritka rozs,

      Ritka legény, ritka leány takaros.

      Ritka leány, ki megállja,

      Hogy a legényt meg ne szánja, ihaja!

      Túl a Dunán zörög az ég,

      Kedves rózsám szeretsz-e még?

      Mutasd hozzám szerelmedet,

      Ugy sem soká látsz engemet.

      Egy két pár csók nem a világ!

      Száradjon el, a ki nem ád;

      Adjál rózsám e világon,

      Ugy sem kell a másvilágon.

      Tulsó soron a mi házunk,

      Nem eladó még a lányunk,

      Esztendőre lesz eladó,

      Akkor lesz legényhez való.

      Tulsó soron a mi házunk,

      Fehér rózsa nyilik nálunk,

      Ha fehér kell, abból adok,

      Ha piros kell: – magam vagyok!

      Uram, uram, biró uram,

      Adja ki a fakó lovam,

      Sietős az utam nagyon,

      Subám’ zálogban itt hagyom,

      Fakó lovam, rugd fel a port,

      Ne nézz árkot, ne nézz bokrot,

      Mire a nap nyugvóra száll,

      Ott legyek a galambomnál.

      Vajjon mit irjak rózsámnak

      Legkedvesebb violámnak?

      Reszket kezem, nem irhatok,

      Fáj a szivem, nem szólhatok.

      Gyakran nézek házad felé,

      Mind reggel, mind este felé;

      Kikönyöklök az ablakon,

      Mégsem láthatlak, galambom!

      Valamit sugok magának:

      Vállaljon el babájának,

      Szép is vagyok, jó is vagyok,

      Csak egy kicsit hamis vagyok.

      Barna legény elbujdosott,

      Ráfogták, hogy lovat lopott.

      A vármegye elfogatja,

      Szeretője megsiratja.

      Mondd meg, kis lány, a nénédnek,

      Vállaljon el kedvesének,

      Szép is vagyok, jó is vagyok,

      Csak egy kicsit korhely vagyok.

      Végig mentem az ormódi temetőn,

      Elvesztettem piros bársony keszkenőm,

      Piros bársony keszkenőmet nem bánom,

      De a régi szeretőmet

      Isten uccse sajnálom!

      Barázdában szépen szól a pacsirta,

      Levelemet régi galambom irta;

      Azt olvastam könyes szemmel belőle:

      Csak a halál, csak a halál

      Választhat el őtőle.

      Verje meg az isten

      Szeretőmnek házát,

      Nem is épen házát,

      A benne lakóját.

      Azt sem mindegyiket.

      Csupán az egyiket:

      Az ő édes apját.

      Mért huzta el tőlem

      A kisebbik fiát.

      Ha neki fia volt,

      Nekem szeretőm volt,

      Ha neki kedves volt,

      Nekem kedvesebb volt.

      Volt szeretőm, szép, de hamis,

      Hamis még a zuzája is,

      Engem mondott kedvesének,

      Mást csókolt a hamis lélek.

      Felfogadtam Isten előtt,

      Hogy nem tartok több szeretőt;

      Ha tartok is, olyat tartok,

      Kivel becsületet vallok.

      Vörös bársony süvegem СКАЧАТЬ