Magyar népdalok (Magyar remekirók 54. kötet). Endrődi Sándor

Чтение книги онлайн.

      Zavaros a Tisza vize, megáradt,

      Az én szivem körülfogta a bánat,

      Körülfogta mint a dinnyét a szára,

      Kis angyalom, itt hagylak nemsokára.

      Ez a kis lány kiáll a kapujába,

      Sirat engem fekete gyászruhába.

      Te kis leány, ne sirassál engemet,

      Másnak adtam cserébe a szivemet!

      Zöld a kökény, majd megkékül,

      Nem leszek szerető nélkül,

      Kedves rózsám, nálad nélkül,

      Nem leszek szerető nélkül.

      Magas a torony teteje,

      Bárányomnak nincs mezeje,

      Bárányomnak zöld mező kell,

      Magamnak szép szerető kell.

      Azt gondolod, mindig igy lesz,

      Hogy szeretőm soha sem lesz,

      Dehogy nem lesz, de bizony lesz,

      Nálad rózsám különb is lesz.

      Hideg szél fuj a hegyekről,

      Megbocsáss már mindenekről:

      Én galambom ablakába,

      De sokat álltam hiába.

      Eltörött a kutam géme,

      Hol itatok holnap délbe,

      Én galambom nyolcz szép ökre,

      Nem szokott a folyó vizre.

      Zöld erdőben, zöld mezőben

      Lakik egy madár,

      Kék a szárnya, zöld a lába,

      Jaj, be szépen jár!

      Várj madár, te én galambom,

      Csak egy kissé várj.

      Míg az Isten ugy akarja –

      Tied leszek már!

      Zöldre van a, zöldre van a rácsos kapum festve,

      Oda vártam a rózsámat estve,

      Nem győztem én a babámat várni,

      Be kellett a, be kellett a rácsos kapum zárni.

      Bezárhatod, bezárhatod rózsám a kapudat,

      Nem lépem át többé házatokat,

      Vethetsz belé szegfűt, majoránnát,

      Nem taposom, nem taposom többé le az ágyát.

      Adjon isten, adjon isten, kapitány ur, jó napot!

      – Adjon isten, adjon isten, barna kis lány, mi bajod?

      Kapitány ur, kapitány ur, csak az az én kérésem:

      A babámat, a babámat az egyesből kikérem.

      – Nem lehet azt, nem lehet azt az egyesből kikérni,

      Ha betyár volt, ha betyár volt, meg kell annak szenvedni.

      – Szenvedett már, szenvedett már két kis évig eleget,

      Eressze el, kapitány ur, szabadságra, ha lehet!

      Adjon isten jó szerencsét

      Annak az anyának,

      A ki fiát fölnevelte

      Lovas katonának!

      Ördög adjon rossz szerencsét

      Annak a banyának,

      A ki fattyát fölnevelte

      Gyalogos bakának!

      A gőzösnek mind a hat ablaka

      Fekete fátyollal van bevonva.

      Gyászolja a magyar legényeket.

      Katonának viszik szegényeket.

      Lányok, lányok, szovátai lányok,

      Közületek csak egyet sajnálok,

      Ha az az egy piros rózsa volna,

      Éjjel, nappal kalapomba volna!

      Anyám, anyám, édes anyám,

      Édes felnevelő dajkám!

      Születésemnek örült kend,

      Jaj, de nagy búra nevelt kend.

      Patrontás az oldalamon,

      Hozzá puska a vállamon,

      Csákó nyomja a fejemet, –

      Jaj, beh keserves egy élet!

      Terméskőből van a szobám,

      Szomoru az én éjszakám,

      Csak egy gyertyavilág virit,

      Az is csak engem szomorit!

      A mindenit ennek a rongy világnak!

      Mért sorozott engem be katonának?

      Huszár vagyok, szeretem a lányokat,

      Megölelem, megcsókolom azokat.

      Barna kis lány, eszem azt a szentedet,

      Isten áldja meg a te szép lelkedet!

      Köszönöm az eddig való hüséged,

      Áldja meg az isten minden lépésed!

      Amott kerekedik

      Egy fekete felhő,

      Abban tollászkodik

      Egy fekete holló.

      Várj meg, holló, várj meg,

      Hadd izenjek tőled

      Apámnak, anyámnak

      Jegybeli mátkámnak.