Akli Miklós. Mikszath Kalman

Чтение книги онлайн.

СКАЧАТЬ többé.

      – Ön igazán eredeti ember – vette át a szót Akli —, s a gondolkozásmódja legalább is mulatságos. Hanem térjünk át a meritumra. Ön tehát Szepessy István báró és feleségül akarja venni a mi pártfogoltunkat?

      – Miért mondja: a mi pártfogoltunkat? – vágott közbe a báró élénken.

      Akli egy kicsit zavarba jött.

      – Miért? Hogy miért? Hát mondjuk egyelőre, hogy lapsus linguae. Az ember megszokja ebben a levegőben a fejedelmi többest.

      – Miért mondja, hogy egyelőre?

      – Hja, ön nagyon is kíváncsi, kedves báró, és mindennek a végére akar járni, pedig voltaképpen énrajtam van a kérdezősködés sora, de ön nem felel.

      – Hát igen, el akarom venni a kisasszonyt és el is veszem.

      – Hogy mondhatja ezt olyan apodiktice?

      – Hiszen mondtam már, hogy beleszerettem.

      – De hát ő? – kérdé Akli úr halkan, rekedten.

      – Kicsoda?

      – Hát a leány. Ő is szereti önt?

      – Azt én nem tudom, nem kérdeztem tőle, de nem is helyezek rá valami különös súlyt.

      – Hogyan? Ön nem helyez rá különös súlyt? Oh, szent Krispin és szent Aloys, könyörüljetek ezen a különös szerelmen!

      Szepessy vállat vont.

      – Megint az ósdi fölfogás! Ön még bolondnak is tart engem, pedig csak cinikus vagyok. Én csak azt fogadom el az emberi élet nyilvánulásaiból, amiben logika van. Mit bánom én, hogy történtek a dolgok a pásztoridillek korszakában? Hogyan szerettek a régi görögök és rómaiak, vagy hogyan szerettek az én apáim? Azóta okosabb lett a világ. A francia forradalom sok ostobaságot és cifraságot elfújt. De a Burg ablakából persze a francia forradalom se volt látható. Itt mindig egyforma levegő van. Ah, itt sohase fognak szellőztetni. Minden olyan dohszagú. Ön kacag azon, hogy Kovács kisasszonytól meg nem kérdeztem, szeret-e viszont? Minek? Ha én meglátok egy kanárit vagy egy papagájt és megszeretem, hát egyszerűen megszerzem magamnak anélkül, hogy kíváncsi volnék, ha vajon az is megszeretett-e engem? Ön megint nevet? Pedig vagy betegség a szerelem, és akkor miért kívánjam, hogy a szeretett lény is beteg legyen? Vagy egészséges elmével megy végbe az a misztérium, és akkor mi benne a boldogító? Ugye, az az érzés, ami énbennem él? Hát mi közöm nekem ahhoz a másik érzéshez, ami őbenne lappang? Önök még az emberiség gyerekkorát élik. Igenis, valóságos gyerekek. Vagy még rosszabbak. Mert a gyerek előbb mégis játszik egy kicsit a kedvenc bábujával és csak aztán hasogatja szét, hogy megnézze, mi van a belsejében. Persze, kóc van a belsejében. Önök azonban előbb a kócra kíváncsiak s csak azután fogadják el a játékszert. Nem, uram, én nem vagyok oly önző. Isten két darabban teremtett bennünket. Nekem is külön lelkem van, neki is. Én arra nem kívánok láncot vetni. Legyen a lelke szabad. Nekem csak a teste kell.

      Akli összecsapta a kezeit.

      – Jaj, lelkem, édes báró, hiszen maga még rosszabbul van felöltözve belülről, mint kívülről. S ezért a gúnyájáért is megérdemelné, hogy becsukják, de nem mondom meg: hova.

      – Ugye a bolondok házába, hehehe? – nevetett jóízűen a báró.

      – Mondhatom, furcsa fogalma van a házasságról. Lássa, az olló két darabból áll, de a két darabnak össze kell illeni, hogy nyírni lehessen vele. A két léleknek egy darabba kell forrni, édes báró, és ha éntőlem függne a Kovács kisasszony sorsa, hát én olyan nagy kosarat adnék önnek, mint aminőben a zöldséget hordják a meidlingi kertészleányok.

      – Mit mond ön? Nem ön a gyámja a kisasszonynak? Hát akkor miért hagy itt engem darálni egy félóráig?

      – Hát mondtam én, hogy beszéljen?

      – De azt legalább megmondhatta volna már azóta: ki a gyámja?

      – Azt még ezután se szándékozom megmondani.

      A különc megütődve emelte fel a fejét.

      – Hogy nem fogja megmondani? Mit jelentsen az? Az ön eljárása kezd sértő lenni.

      S kékesszürke szemei fenyegetőn szegződtek Aklira.

      – Eszemben sincs, önt megsérteni, de a kis asszony gyámjával az adott viszonyokból kifolyólag magamnak kell előbb beszélnem és puhatolóznom, hogy egyáltalában kívánja-e önt fogadni.

      – No, azt szeretném én látni, hogy engem ne fogadjon.

      – Az pedig megtörténhetik, s ez esetben…

      – Meglövöm, mint egy kutyát! – rikácsolta a báró indulatosan, és a fogai megcsikordultak. – Velem nem lehet tréfálni, becsülje meg magát az úr. És most már követelem, hogy azonnal megmondja a gyám nevét, akihez fordulni kell.

      – Most még nem mondom meg – szólt Akli nyugodtan.

      – Nem mondja meg?

      – Nem – felelte Akli szilárdan. – A gyám neve titok.

      – Kényszeríteni fogom. Hallja, kényszeríteni.

      Hangja reszketett a dühtől.

      – Azt szeretném én látni – felelte Akli, karjait mellén összefonva.

      Szepessy báró arcát elöntötte a vér s aztán halotti sápadtság borította el, szemei szikráztak.

      – Vagy megmondja ön, vagy szétloccsantom az agyvelejét ezzel a pisztollyal.

      A kopott csokoládészín kabát belsejéből egy villogó csövű pisztolyt rántott elő és célba vette Aklit.

      Az »udvari mulattató« megszeppent, elsápadt, hanem azért megpróbálta kapacitálni a dühöngőt:

      – Ej, uram, ön, aki a logika embere, hogyan tehetne ilyen hebehurgya dolgot? Hiszen ha engem meglő, akkor éppen nem tudja meg tőlem sohasem a gyám nevét, és nem lehet öné a leány, mert becsukják. Ha azonban meg nem lő, esetleg még segítségére lehetek.

      Eközben egyre hátrált oldalvást a spanyolfal felé, s azon gondolkozott, hogy alkalmas pillanatban egy merész ugrással ráveti magát a báróra és kicsavarja kezéből a fegyvert.

      – Nem, nem! – hörögte a báró, nem bírván fékezni indulatát. – Engem ön nyilvánvalóan gúny tárgyává tesz. Vagy különben miért tagadná meg a gyám nevét? Nevetséges. Ki hallott olyat, hogy az titok? Nos, hát nem engedem meg a rajtam való szánkázást. Egy magyar mágnás nem lehet lábakapcája az ilyen tányérnyalónak, aminő ön. Vagy megmondja, amit tudni akarok, vagy pedig, mire hármat olvasok, lövök.

      Felhúzta a pisztoly kakasát s az nagyot csettent a síri csöndben.

      – Egy СКАЧАТЬ