Akli Miklós. Mikszath Kalman

Чтение книги онлайн.

СКАЧАТЬ style="font-size:15px;">      – Mondtam, de nem akar tágítani. Az asszonysággal akar beszélni.

      A madame gondolkozott. Hiszen megeshetik, hogy valamelyik növendéknek apja, anyja haldoklik, tehát sietve hazaviszik.

      – Nem mondta az illető, mit akar?

      – Nem mondta. De azt hiszem, valami nagy úr lehet.

      – Honnan gondolja? – kérdé Szilvássyné kíváncsian.

      – Mert két pofont ígért, ha be nem eresztem; az egyiket hogy majd ő adja, a másikat pedig, hogy az asszonyság adja.

      – No, én az enyimet elengedem, Frakáti – szólt mosolyogva a tulajdonosnő —, mert a szabályok szerint járt el; ami a másikat illeti, hát majd meglátjuk.

      S egy királynéhoz illő méltósággal emelkedett fel karszékéből, mely oda volt állítva a pázsitos hely közepére, mint egy trónus. Sovány, magas, kevély termete volt, s okos, éles arca, melyet ősz hajfürtök körítettek matrónai egyszerűségben.

      Sietve ment a kapuhoz és kinézett a kémlőlyukon, de úgy látszik, nem ismerte föl a jöttet.

      – Ki van odakünn? – kérdé.

      – Akli Miklós.

      – Ön van ott, uram? De talán eltévesztette a napot? Holnap lesz a kisasszony kimenője.

      – Még ma óhajtanék vele beszélni.

      – Ma nem lehet – vágott szavába Szilvássyné —, a szabályok értelmében.

      – Valakinek a megbízásából, madame – hangzott újólag kívülről. – Nem akarom nevén nevezni ő Valakiságát. De hisz tudja a madame.

      – Oh, mindenesetre, mindenesetre – sietett felelni a madame. – Meghajlok Valaki előtt. Azonban az időpont alkalmatlan. A növendékek mind itt künn vannak, labdáznak, játszadoznak és a toilettek hiányos volta… hisz tetszik tudni.

      – Inkább behunyom a szemeimet, madame, míg az udvaron átmegyek.

      – Nem jobb volna, ha magával vinné a kisasszonyt?

      – De jobb volna.

      A madame odaintett egy pápaszemes, köpcös nevelőnőt, aki két kampaverő fát vitt a kezében:

      – Küldje ide kérem, Búzavirágot!

      – Búzavirág! Búzavirág! – hangzott egy perc múlva szerte a kertben. – Búzavirág kerestetik.

      A Búzavirág e percben egy sűrű hársfa egyik ágán himbálódzott láthatatlanul, ahová egy fészek kedvéért mászott fel. Ügyes volt a Búzavirág, mint a mókus, és fogadott a Levendulával (Szepessy Klárával) egy hőscincérbe (mert Levendulának kettő volt), hogy ő feljut a fészekig és megnézi, mi van benne. Hát fel is jutott, felhajtva fehér virágos batiszt-szoknyáját térden felül s ott görcsbe kötve, hogy ne legyen alkalmatlan útközben a mászásnál, everlaszting cipőit levetette s úgy harisnyában kúszott fel a fészekig, ahol, képzeljék csak, öt apró, tarka tojást talált. Jaj, milyen picinyek, milyen édesek, milyen tarkák! No, lett nagy riadalom. Tojást talált a Búzavirág! Mutasd csak, szívecském, mutasd csak!

      Szaladtak hatan is a fa alá a nagy csodára.

      – Hajíts le egyet, Búzavirág!

      – De megengedi-e a madame?

      – A madame éppen nincs itt most, hívatták a kapuhoz.

      – De megengedi-e a madáranya?

      – Oh, te bohó! Hiszen az sincs itt. Ki tudja, hol röpköd. Valahol Magyarországon. Aztán a tojásnak nincs anyja, kis oktondi, a tojásnak csak gazdasszonya van. A tojás még nem fiók, tudd meg azt!

      A Búzavirág ki volt pirulva a mászástól, meg a fölfedezés örömétől, éppen olyan volt az arca, mint az almafa virága, a haja pedig fölakadt valami gallyban, kioldózott, s mint a napsugarak aranykévéje csillámlott, világított a zöld lombok közt.

      – Hát jól van – szólt lihegve —, lebocsátok egyet, de nem fáj-e az a tojásnak?

      Nevettek aggodalmán társnői, s kifeszítettek négyen egy nagy kendőt a fa alatt, hogy abba hulljon. Potty! Az egyik leesett. Egy nagy sikoltás hallatszott, majd fölharsant az öröm. Hopp, nem tört el! Enyim. De biz az enyim. Aki kapja, az marja! Hajítsd le a többit is…

      Ebben a percben indult meg a keresés a Búzavirág után. Hol a Búzavirág? Keresik a Búzavirágot. Hamar, hamar, Iluska! Hivat a madame. Valaki itt van. Ereszkedj le íziben.

      Búzavirágnak semmi se volt lecsúszni, egy pillanat és topp, lent volt a gyepen, leoldotta, lesimította a szoknyáját, megigazította a haját és nagy ugrándozással futott a madame-hoz, mint egy szétszilajodott, szétjátszott bárány.

      – Búzavirág, lelkem – mondta a madame —, csinálj hamar odabent a szobádban egy kis toilettet, mert itt van érted Akli úr. Beszélnivalója van veled.

      – Akli úr van itt? – kiáltott fel Búzavirág élénken. – Hol van?

      – Kívül van a kapun.

      A leányka szelesen futott a szobája felé, de a folyosó lépcsőjéről átkiáltott Aklinak:

      – Jövök, jövök, Klipi-Lipi. Csak egy kis türelmet kérek.

      Búzavirág gyorsan öltözött. Mintha csak maguktól szaladtak volna rá a ruhák. S mikor aztán odasimultak, ki a vállaihoz, ki a csípőjéhez, úgy látszott az egész, mintha vele nőttek volna, ahogy a madárnak a tolla. Akkor az a bolondos szoknya volt divatban, amiből a derék mindjárt a hónaljánál kezdődött, hanem azért ebben is szép volt a Búzavirág.

      Föltette a rózsabimbókkal díszített kalapját, megkérdezte a tükröt, s a tükör azt felelte: »Csinos vagy, Búzavirág, kimehetsz.«

      Még a szemöldökén simított egyet, fölkapta a csipkés mantilláját és vidám menuette-lépésekben lebegett ki az udvarra, ahol legott kinyitotta a kapu kis ajtaját Frakáti.

      – No hát, itt vagyok, Klipi-Lipi, mit akar? – S meghajtotta magát pajkos hódolattal.

      Az az enyelgő hang, az a természetes, vidám és tréfás bizalmaskodás varázslatos melegséggel szokta át— meg átjárni az Akli lelkét, de hasztalan, ma ott nagy zúzmara lehetett, mert el se mosolyodott a kedélyes beköszöntésre.

      – Egy kis komoly beszélgetésem volna önnel, kisasszony.

      – Komoly beszélgetés? Maga tréfál. Hát szokás énvelem komolyan beszélni? Igazán kíváncsi vagyok. No, kezdje meg hát!

      – Majd ha alkalmas helyre érünk, itt az utcán nem lehet. Hát hová menjünk?

      – Hiszen mondta már, hogy alkalmas helyre.

      – Mit СКАЧАТЬ