Akli Miklós. Mikszath Kalman

Чтение книги онлайн.

      – Maga a gépezet készítője? – kérdezte az udvari mulattató.

      – Igenis uram.

      – Ön azért jött hozzám, nemde, hogy őfelségénél az ajándék elfogadása mellett legyek?

      – Igen, uram. Alázatosan esedezem.

      – És hát nem tudná ön másképp értékesíteni művét? Valami gazdag hóbortos ember mindig akad, aki az effélét jól megfizeti.

      – Igaz, hogy a császárt cudarul fösvény firmának mondják – szólt a kalapos bizalmas vigyorgással —, de én úgysem akarok tőle pénzt.

      (Akli bosszús mormogást vélt hallani a spanyolfal mögött.)

      – Hát mit akarna tőle? – kérdé Akli.

      – Hogy az udvari színházhoz nevezzen ki színésznek. Ez megalapítaná szerencsémet. Hallom, ezeknek a fickóknak nagy fizetésük van és vígan élnek. Az ördögbe is, azok a balettlányok! Egy paradicsom, ahol nincs eltiltva az alma megkóstolása. Tapsok, koszorúk és a többi. Én ott nagyot tudnék alkotni. Mindig ilyesvalami után vágyakoztam. Ami pedig a tehetséget illeti, érzem, hogy mozog bennem valami.

      – Talán giliszta! – vágott közbe Akli nevetve. – Mért nem marad ön a becsületes mestersége mellett?

      – Rosszul megy, uram, a kalaposság. Gondolja meg, hogy már kalapja mindenkinek van.

      – És hát micsoda szerepeket akarna játszani? – kérdé a bolond kíváncsian.

      – Hősöket, csupa hősöket… hermelinpalástos királyokat és vitézeket.

      Akli elnevette magát.

      – Hősöket? Ön? Ezzel a termettel? De hogy jut ilyesmi eszébe?

      A kalapos büszkén feszíté ki a mellét.

      – Már hogy nekem? hogy mért jut ilyesmi eszembe? Hát tudja meg az úr, hogy én négy évig szolgáltam a Württemberg-huszároknál.

      – Mint ló? – kérdé a bolond, fölvéve arcára és hangjába az együgyűség és bámulat különös kinyomatait, melyek hatásának titkát képezték.

      Hallatszott is legott valami elnyomott kacajféle a szoba másik rekeszéből.

      Akli elbocsátá a kalapost ezzel a biztatással:

      – Az egyik bolondnak kötelessége segíteni a másikat. Ön számíthat rám.

      És tényleg szerencséje volt a kalaposnak, mert a császári gyerekeknek megtetszett az új játék, s bármennyire ellenkeztek is az udvari emberek, a császár nem bírt a gyerekeivel, tehát elfogadta a gépet az ő számukra. De persze csak azután, ahogy Stadion grófnak, a külügyminiszternek finom diplomáciai tapintattal sikerült a nehézségeket eloszlatni (s ebben az időben ez volt az osztrák diplomácia egyik legnagyobb sikere). Stadion gróf ugyanis egy géplakatoshoz küldötte előbb a Napóleon fejet, hogy átkalapálja hosszúkás körte-ábrázattá, melynek semmi porcikája se hasonlítson többé a világhódítóhoz, legyen inkább közönséges zsidó-koponya. Az is lett, mikorra végre bevitték a gyermekek lakosztályába, még pájeszek is csüngtek le a két oldalán, de azért a szép kis bakfis Mária Lujza mégis azzal a tudattal ütögette a kis fehér kezecskéivel, hogy Napóleont pofozza.

      A kalapos pedig kapott egy arany burnótszelencét, és még egy orrot is hozzá. A szelencét a gépért, az orrot pedig a tiszteletlen kifejezésért, melyet a császár a spanyolfal mögött hallott.

      A császárnak elég volt egyszer megkóstolni az Akli-féle »kihallgatásokat«, hogy kedvét lelje bennök. Azontúl rendesen ott volt a spanyolfal mögött.

      – Jobban mulatok itt, mint a színházban – jegyzé meg. – Igazi alakjukban ösmerem meg az embereket.

      – Dehogy – felelte Akli. – Az embernek hat bőre van, mely takarja. A hetediket csak otthon veti le a sötétben, mikor magányosan fekszik az ágyában.

      Egyet a hétből mégis levetettek Aklinál. Igaz ugyan, hogy csak egy ideig. Amíg kiszivárgott az érdekes titok, hogy a császár Akli lakásán van elrejtve, míg az látogatóival fesztelenül diskurál. Hát iszen csak ez kellett az udvar rókáinak. Nosza, fölvették a nyolcadik bőrt is a hét fölé. Főméltóságú és kegyelmes urak keresték fel Aklit naponkint, s tudván, hogy a császár is hallja, amit beszélnek, nagy ravaszul valóságos szerepeket játszottak el a bolond szobájában. Hiába minden! Nincs arra mód, hogy a királyok fülébe igaz szó eljuthasson…

      A kinyalt cifra udvaronc-sereg közt egy nap furcsa fiatal férfi lépett be Aklihoz. Piszkos, elhanyagolt alak, fésűt ritkán látó bozontos szakállal és hajjal. A ruha is vasvillával látszott ráhányva lenni. Csokoládészínű kabátot viselt, melynek az ujja csak a könyökéig ért, ennél is pitoyabilisabb volt a kockás nadrág, nemcsak a rajta levő zsírfoltok miatt, hanem alul rojtosra volt kitaposva. Öltözetét egy fakó fekete selyemkendő egészíté ki, háromszor körülcsavarva a nyakánál, úgyhogy az inggallérja (ha egyáltalában volt rajta ing) egy cseppet se látszott ki. Szóval, egy tökéletes csavargó benyomását tette a belépő.

      – Mit akar? – kérdé Akli mogorván, az aprópénz közt keresgélve a nadrágzsebében, majd rátámadt az inasára. – Miféle skandalum ez, Grabe? Egyáltalában tarthatatlan állapot, hogy a császári lakosztályba mindenkit föleresztenek.

      A jött édesded mosolygásra fakadt. Egész lényén látszott, hogy most élvez. Szúrós, kék szemeit Aklira függesztette, miközben agyagszínű, hosszú bajuszának egyik lelógó szárnyát szájába vette és rágcsálta.

      – Bocsánat – szólt csendesen —, de nekem itt szabad bejáratom van.

      – Milyen alapon? Talán hívatták? Valami mester ember?

      – Nem, nem – igyekezett elhárítani magától ezt a föltevést. – Én császári és királyi kamarás vagyok, akinek a dekrétum szerint szabad bejárata van az udvarnál.

      Akli most még egyszer megnézte tetőtől talpig az idegent. »Szép kis kamarás«, gondolta magában, de csak ennyit mondott:

      – Vajon?

      S titkon kacsintott Grabera, hogy tartsa szemmel a különös fickót.

      – Nos, hát jó, de legyen szíves megmondani, mivel szolgálhatok a kamarás úrnak?

      – Én leánykérőben vagyok itt, uram!

      – Leánykérőben?

      S Akli megint kacsintott Grabénak, hogy intézkedjék odakünn.

      – Ön csodálkozik? De rögtön megért, reménylem. Nekem egy húgom van a madame Szilvássy nevelő-intézetében az Ungargasseban. A húgomnak pedig van egy barátnője, bizonyos Kovács Ilona, aki a legbájosabb bakfis egész Bécs városában.

      Akli összerezzent. Tágra nyitott szemmel bámult az idegenre. Mindez olyan furcsa СКАЧАТЬ