Akli Miklós. Mikszath Kalman

Чтение книги онлайн.

СКАЧАТЬ megsütni a szakácsnak vacsorára.

      Akli is megérkezett Pozsonyból és referált a gyerekekről, hogy az ezredes után nem maradt semmi vagyon; a gyerekeket Pozsonyban neveltette egy unokatestvérénél és a fizetéséből küldözött a tartásukra, de hogy most már két hónap óta nem érkezett pénz, kezdték a gyerekeket elhanyagolni, sőt még verni is.

      A császár elhatározta, hogy a gyermekekre ő teszi rá a kezét, a fiút a bécsújhelyi katona-iskolába küldi, a leányt pedig elhelyezi egy bécsi nevelőintézetben, s ha megnő, férjhez adja és hozományról is gondoskodik.

      – Mindezekkel pedig önt bízom meg, Akli, gondoskodjék mindenről, mintha ön volna az atyjok, s ha szükségesnek tartja, tegyen nekem esetenkint jelentést. A kiadások azon a címen szerepelnek majd az udvari költségvetésben: »A császár pártfogoltjai«.

      Aklinak tetszett a megbízatás; nagy lelkiismeretességgel végezte, s minden héten meglátogatta Iluskát az intézetben, megrakodva az udvari cukrász nyalánkságaival, s minden hónapban Gyurit, a kis katonát, akiről sok dicséreteset és jót újságoltak a professzorok. Pompás fiú. Nagy jövője van. Remek egy katona lesz belőle. Egyszer egy évben, karácsonykor személyesen is megjelenhettek a Burgban, amikor a császár elbeszélgetett velök és megajándékozta őket holmi apróságokkal, amiket a Jézuska hozott.

      Akli ezalatt mind bennfentesebb lett a császárnál, úgyhogy már a politika menetére is befolyást kezdett gyakorolni, és Stadionnak nem egy kedvenc eszméjét vagy tervét hiúsította meg valamely szúrós észrevétellel.

      Stadionnak pedig nemcsak hosszú kezei voltak, hanem hosszú fülei is. Ahova el nem értek, megtoldotta kémekkel. Mindent tudott; az Akli csipkedő verseinek szövege, a császár jelenlétében elszórt ötletei dühbe hozták s nem egyszer mondta Stohlen lovagnak, az akkori bécsi rendőrfőnöknek:

      – A bolondnak ki kell a nyakát tekerni. Érti-e, Stohlen?

      – Ami nem könnyű, kegyelmes uram, mert őfelsége nagyon kedveli – felelte a rendőrfőnök.

      – Az csak annyiban könnyíti a sorsát – felelte nevetve Stadion gróf —, hogy valami udvari betegségben kell kimúlnia.

      – De melyikben?

      – Ez az, amit önnek kell kitalálnia – fejezte be a miniszter jelentőségteljes szemintéssel.

      Stohlen lovag pompás »eszköz« volt, értett az okos szóból és tudott a sorok közt is olvasni. Bécs akkoriban legügyesebb detektívjét, a híres Fritz Brattot bízta meg Akli Miklós megfigyelésével. Fritz Bratt ennélfogva az Akli inasával, egy züllött expiktorral, Grabe Mihállyal szűrte össze a levet, de semmi olyan gyanús dologra nem akadt, amit »fogantyú«-nak lehetett volna használni.

      Fritz Bratt az inasra bosszankodott, Stohlen lovag Fritz Brattra, Stadion gróf Stohlen lovagra.

      – Ügyetlen emberek! – sziszegte ingerülten. – Nem tudják, hol kell a dolgot megkezdeni. Azt kutassák mindenekelőtt, van-e valami fehér személlyel ismeretsége?

      Hamar megjött rá a válasz, hogy nincs.

      – Akkor hát azt kutassák, van-e valami fekete személlyel ismeretsége?

      Stadion azt gondolta: Aki fehér személyekkel nem tart, az bizonyosan feketékkel tart. Fehér vagy fekete, mindegy. Valamelyik a kettő közül okvetlenül ott áll a háttérben. S a szerető épp olyan könnyen hozhat az emberre veszedelmet, mint a pap. Ebben az irányban tessék keresgélni.

      Hanem hát nyugodt keresgélés nemigen esett most Bécsben.

      A hatalmas francia császár, Napóleon, addig-addig közelgett hadaival Bécs felé, hogy egyszer csakugyan oda is ért, s megnyitván előtte kapuját a város – felütötte székhelyét Schönbrunnban.

      Ferenc császár Pozsonyba szaladt előle kedvelt magyarjaihoz (ilyenkor mindig kedveltek), s e sorscsapások között annyira megpuhult, hogy így szólt a pénzügyminiszterhez, ki kemény rendeleteket akart kibocsátani:

      – Kedves Zichy! Bánjon egy kicsit enyhébben a népekkel; mostanság ők is nyomnak a mérlegben.

      Oh, a jó császár! Milyen kedves volt, hogy atyai szíve így megszánta a népet…

      Pozsonyból a ratzeni táborba sietett, ahol a döntő ütközet vívatott meg a franciákkal. Persze, megint Napóleon győzött.

      Ferenc császár még a vereség napján békét ajánlott fel Napóleonnak és Liechtenstein János herceget küldte el a francia táborba az ajánlattal, aki egyszersmind személyes találkozást kérjen a két uralkodó közt.

      – Vigyázzon kegyelmességed a kalapjára – kiáltá utána Akli, mikor a császári sátor mellől vasderes lován megindult.

      – Miért? – kérdé a lovas visszafordulva, miután tollas kalapját megigazítá a fején.

      – Mert félni lehet – felelte a bolond —, hogy miután a koronákat már elszedegette Napóleon, most a kalapokra kerül sor.

      A herceg sikerrel járt. Napóleon beleegyezett a személyes találkozásba, hogy a békét megbeszéljék, s ez a találkozás Naszidlovics és Ursitz közt a francia előőrsöknél, egy malomnál ment végbe másnap.

      Ferenc megpillantván a közeledő Napóleont, az előőrsöknél leszállott lováról, valamint csekély kísérete is, aztán gyalog lépegetett a csikorgó havon a hatalmas hódító felé.

      Háromszor ölelték meg egymást, s Napóleon enyelegve szólott, a malomra és az ólakra mutatva:

      – Íme, ilyenek a paloták, melyekben felséged három hónap óta laknom kényszerít.

      – A bennök való mulatás jobban sikerül önnek — válaszolá udvariasan Ferenc —, mintsem ezért reám nehezteljen.[1]

      Nem is neheztelt, dehogy neheztelt, sugárzó arccal diktálta a békét, s elvitt vagy ötven milliócska hadisarcot. Azonfelül, mielőtt Schönbrunnból kivonulna, kifejezte abbeli óhaját, hogy szeretné a bécsi fegyvergyárat megtekinteni, s hogy valami emléke legyen innen is, elvitt magával kétezer ágyút és százezer puskát.

      A béke tehát meg lett kötve Ferenc és Napóleon közt. De ez a háború újbóli kitörését jelentette Stadion és az udvari »mulattató« közt.

      Fritz Bratt, a detektív, sokáig nem talált semmi gyanúsat. Azt az egyet nyomozta ki, hogy Akli minden vasárnap délután egy csinos bakfis-leányt kocsikáztat meg a Práterben, aztán beviszi egy cukrászatba, vagy valami látványos komédiába. Eleinte megörült a felfedezésnek, de a további nyomozásokból kisült, hogy erről a császárnak tudomása van, sőt egyenesen az ő óhajtására történik.

      Egy nap azonban egy latin verset adott át neki az Akli inasa, melyet a »bolond« komponált latin nyelven, s az »Ad Napoleontem« címet viselte. Ez az »impurum« volt törlésekkel, beszúrásokkal, éppen ahogy született, pólyákban.

      A latin nyelvet se az inas nem értette, se a detektív, és nem СКАЧАТЬ