Egri csillagok. Gardonyi Geza

Чтение книги онлайн.

СКАЧАТЬ style="font-size:15px;">      – Szerencsével jár ez a papiros?

      – Nem a papiros, hanem a titka. De csak töröknek.

      S visszanyújtotta a papirost.

      – Hát beszélj – szólt mély hangú suttogással az óriás. – Megtettem, amit kívántál.

      – De ki is kell engem szabadítanod.

      – Hohó! – mordult el a török.

      – Ez a titok neked többet ér.

      – Megtudom mástól.

      – Török elveszi tőled. Keresztény? Mikor akadsz megint olyan keresztényre, aki ért latinul, törökül egyaránt, s akinek te olyasmivel szolgálhatsz, hogy neked viszonzásul megnyitja a szerencséd lakatját?

      A török nyakon ragadta a diákot.

      – Megfojtalak, ha meg nem mondod!

      – Kikiáltom, hogy nálad egy szent áldása van.

      Többet nem mondhatott. A török ujjai vaskapcsokként szorultak a nyakára.

      A lélegzete elfulladt.

      Azonban a török nem akarta megfojtani. Mi haszna lenne abból?

      Ha megfojtja a diákot, megfojtja vele talán a maga szerencséjét is. És Hajván nem azért indult a hadba, hogy beveresse a fejét. Úr akart lenni, mint minden közkatona.

      Ujjai eltágultak a diák nyakán.

      – Hát jó – szólt komoran —, agyonüthetlek akkor is, ha bajba keversz. Hogyan gondolod, hogy kiszabadítsalak?

      A diák nem bírt azonnal felelni. Levegőzni kellett a szorítás után.

      – Legelőször is – szólott lihegve – lefűrészeled a lábamról a bilincset.

      Az óriás megvetően mosolygott. Körülnézett, s nagy, vörös kezét lenyújtotta az egyik bilincsért. Kettőt roppantott rajta. A bilincs halk csörrenéssel omlott a fű közé.

      – Azután? – kérdezte tovább kíváncsi szemmel.

      – Szerzel nekem egy szpáhisüveget, szpáhiköpönyeget.

      – Az már bajos.

      – Valamelyik alvóról leveszed.

      A török a nyakát vakarta.

      – Ez még nem minden – folytatta a diák. – Lovat is kell szerezned; meg valami fegyvert. Akármi fegyvert, nem bánom.

      – Ha egyéb nem lesz, megkapod az egyik handzsáromat.

      – Elfogadom.

      A török körülnézett. Mindenfelé alvók, csak az őrök tűntek fel imitt-amott, amint nesztelen árnyékokként jártak föl és alá.

      A hosszú nyakú valami húszlépésnyire állott. A lándzsája le volt szúrva a földbe. Arra támaszkodott.

      – Várj – szólt az óriás.

      Fölkelt, és elcammogott kelet felé. Eltűnt a sátorok között.

      9

      Gergely eldőlt a fűben, mintha ő is aludna. De nem akart aludni, bármilyen fáradt volt is. Fél szemmel föl-fölvizsgálódott az égre, hogy összeérkezik-e a hold azzal a hosszú, tutajforma, szürke felhővel, amely mozdulatlanul látszik állani az ég közepén. (Ha összeérkezik, kedvező sötétség takarja a földet.) Másik szemével meg a vékony nyakú, goromba janicsárt vizsgálta, aki olyanformán állott, mint a csupasz nyakú sas a fogságban. Bizonyosan állva aludt. A naphosszat járt katonák állva is alszanak.

      Az éj enyhe volt, s a levegő százezer ember halk horkolásától remegett. Mintha maga a föld mormolt volna mély, egyhangú mormolással, mint a macska, mikor fon. Csak olykor hangzott egy-egy kutyaugatás, egy-egy őrszó s a lovak legelésének halk ropogása.

      Gergely is elálmosodott lassankint. A fáradtság elcsigázta a testét. Az aggodalom elbágyasztotta a lelkét. (Az elítéltek is mindig alszanak a kivégzésük előtt való éjszakán.) De ő nem akart aludni. Küzdött az álom nehéz levegője ellen, amely a táborra ránehezült. Küzdött. De végre is lecsukódott a szeme.

      S íme, azt látja, ott van, ahonnan elindult: a somogyvári ókastély tanulószobájában, a Török Bálint két gyermeke mellett.

      Az asztalnál ülnek, a nagy, festetlen tölgyfa asztalnál. Szemben velük Gábor pap egy nagy pergamenkötéses könyvre hajol. Balra az ablak, amelynek ónkarikás, kerek üvegein besüt a nap, és ráteríti sugarait az asztal sarkára. A falon két nagy földkép. Az egyik ábrázolja Magyarországot, a másik a három világrészt. (Akkor még nem rajzolták meg a tudósok a Kolumbusz földjét, csak éppen híre szállongott, hogy eddig ismeretlen világrészt találtak a portugálok. De hogy mi igaz benne, senki se tudta. Ausztráliáról meg nem is álmodtak.)

      A magyarországi mappán ki voltak rajzolva a várak, egy-egy sátor alakú képben, az erdőkben meg ki voltak rajzolva a fák. Jó mappák voltak azok. Könnyen megértette az is, aki olvasni nem tudott. És abban az időben a címeres nagyurak között is sok volt, aki nem tudott sem írni, sem olvasni. De hát minek is? Arra való az íródiák, hogy írjon, ha írni kell; ha meg levél jön, olvassa el az urának.

      A pap fölemeli a fejét, és megszólal:

      – Mától kezdve nem tanulunk se szintakszist,[12] se geográfiát,[13] se históriát,[14] se botanikát,[15] csak éppen a török nyelvet meg a németet, meg a kémiából annyit, hogy hogyan csinálódik a puskapor.

      Török Jancsi beletaszítja a lúdtollat a kalamárisba.

      – Időpocsékolás már azt is tanulnunk, mester, hiszen akármelyik török rabbal tudunk már beszélni. A németnek meg már hátat fordított apámuram.

      A kis tízéves Feri a fejének egy könnyű rántásával hátraveti vállig érő, mogyorószín haját, és közbeszól:

      – Minek a kémia is? Van az én apámnak puskapora annyi, hogy soha el nem fogy, míg a világ!

      – Hohó, úrfi – feleli a pap elmosolyodva —, te még olvasni se tudsz becsületesen. Tegnap is Kikerónak olvastad Cicerót.[16]

      A szoba küszöbén Török Bálint daliás alakja jelenik meg. Az a kék bársonydolmány van rajta, amelyet János király hagyott rá a halálakor; derekán meg az a görbe, könnyű kard, amelyet csak ünnepi alkalommal szokott viselni.

      – Vendég érkezett – szólt a papnak. – Öltözzetek át, fiúk. Gyertek le az udvarra.

      Megsimogatja СКАЧАТЬ