Osszes koltemenye. Zrinyi Miklos
Чтение книги онлайн.

Читать онлайн книгу Osszes koltemenye - Zrinyi Miklos страница 16

Название: Osszes koltemenye

Автор: Zrinyi Miklos

Издательство: Public Domain

Жанр: Зарубежная классика

Серия:

isbn:

isbn:

СКАЧАТЬ szókat kevertem verseimben, mert szebbnek is gondoltam ugy, osztán szegény az magyar nyelv: az ki historiát ir, elhiszi szómat. Zrini Miklós kezének tulajdonitottam Szulimán halálát: horvát és olasz conikábul tanultam, az törökök magok is igy beszéllik és vallják. Hogy Istvánfi és Sambucus másképpen irja, oka az, hogy nem ugy nézték az magános való dolgoknak keresését, mint az országos dolognak historia-folyását. Akarmint volt, ott veszett Szulimán császár, az bizonyos. Irtam szerelemrül is, de csendessen; nem tagadhatom, hogy olykor az is nem bántott; osztán nem egyenetlen az szerelem vitézséggel, abbul az versbül tanúltam:

      In galea Martis nidum fecére columbae,

      Apparet Marti quam sit amica Venus.

      Isten velünk.

      GRÓF ZRINI MIKLÓS

      Pars prima

      (A Szigeti veszedelem első éneke)

      1.

      Én az ki azelőtt iffiu elmével

      Játszottam szerelemnek édes versével,

      Küszködtem Viola kegyetlenségével:

      Mastan immár Mársnak hangassabb versével

      2.

      Fegyvert, s vitézt éneklek, török hatalmát

      Ki meg merte várni, Szulimán haragját,

      Ama nagy Szulimánnak hatalmas karját,

      Az kinek Europa rettegte szablyáját.

      3.

      Musa! te, ki nem rothadó zöld laurusbul

      Viseled koszorudat, sem gyönge ágbul,

      Hanem fényes mennyei szent csillagokbul,

      Van kötve koronád holdbol és szép napbul;

      4.

      Te, ki szűz Anya vagy, és szülted Uradat,

      Az ki örökkén volt, s imádod fiadat

      Ugy, mint Istenedet és nagy monárchádat:

      Szentséges királyné! hivom irgalmadat.

      5.

      Adj pennámnak erőt, ugy irhassak mint volt,

      Arrol, ki fiad szent nevéjért bátran holt,

      Megvetvén világot, kiben sok java volt;

      Kiért és szent lelke, ha teste meg is holt.

      6.

      Engedd meg, hogy  neve, mely mast is köztünk él,

      Bűvöljön jó hire, valahól nap jár-kél,

      Lássák pogány ebek: az ki Istentől fél,

      Soha meg nem halhat, hanem örökkén él.

      7.

      Az nagy mindenható az földre tekinte,

      Egy szembe fordulásbol világot megnézé,

      De leginkább magyarokat eszben vette,

      Nem járnak az úton, kit Fia rendelte.

      8.

      Látá az magyarnak állhatatlanságát,

      Megvetvén az Istent, hogy imádna bálvánt;

      Csak az, eresztené szájára az zablát,

      Csak az, engedné meg, tölthetné meg torkát;

      9.

      Hogy ű szent nevének nincsen tiszteleti,

      Ártatlan Fia vérének böcsületi,

      Jószágos cselekedetnek nincs keleti,

      Sem öreg embernek nincsen tiszteleti;

      10.

      De sok feslett erkölcs és nehéz káromlás,

      Irigység, gyülölség és hamis tanácslás,

      Fertelmes fajtalanság és rágalmazás,

      Lopás, ember-ölés és örök tobzódás.

      11.

      Megindúlt ezekért méltán ű haragja,

      Azért Mihály archangyalt magához hivá,

      És kemény haragjában igy parancsolá,

      Ű szentsége előtt archangyal áll vala:

      12.

      “Nézd ama kemény nyaku és kevély sciták

      Jó magyaroktol mely igen elfajzottak,

      Szép keresztyén hütöt lábok alá nyomtak,

      Gyönyörködnek külömb-külömb vallásoknak.

      13.

      Maga te tekints meg körösztyén világot,

      Nem találsz azok közt, kivel tettem több jót:

      Kihoztam Scitiábol mely nékik szük vólt,

      Az én szent lelkem is ű reájok szállott.

      14.

      Scitiábol, azt mondom, kihoztam üket,

      Miként Egyiptusbul az zsidó népeket,

      Hatalmas karommal verém nemzeteket,

      Mindenütt rontám, vesztém ellenségeket.

      15.

      Téjjel-mézzel folyó szép Pannoniában,

      Megtelepitém üket Magyarországban,

      És meg is áldám minden állapatjában,

      Meghallgatám, segitém minden dolgokban;

      16.

      Sőt vitéz szüvel is megáldottam üket,

      Ugy hogy egy jó magyar tizet mást kergetett,

      Sohul nem találtak oly nagy ellenséget,

      Az ki, mint por szél előtt, el nem kerengett.

      17.

      Szentséges lölkömet reájok szállattam,

      Az körösztyén hütre СКАЧАТЬ