Az élet útján. Margit Kaffka

Чтение книги онлайн.

      – “Jaj, – zengte a nő, – kakas szólt! Közel a veszély!”

      Felelt a herceg: “Ó nem, nem!

      Odakinn az éj fekete, mély.

      Nem a kakas szava volt, szerelmesem!”

      – “Könyörgök, húzd fel a redőnyt, barátom,

      És kérdezd az eget!”

      – “Jaj, a zord hajnalt látom!

      Sápadt nap kél a hegy megett!”

      “Reggel!”… És nyögve, sírva búg.

      “Most el fogsz menni! Hogy maradjak itt?

      Ó, …kérlek, kérlek, – végy legalább bosszút

      Azon, ki tőled elszakít!

      Kérlek, röpíts egy nyilat sebesen,

      Mihelyt kimégy. Lődd a kakast szíven!”

      Van ágyunk és van gyermekünk,

      Ó, nő!

      Van munkánk bőven, sőt kenyerünk,

      S van napfény, szél, eső!

      – Csak egy csekélység híja már,

      Hogy szállni tudjunk, mint madár:

      Csak idő!

      Vasárnap át a földeken,

      Én gyermekem,

      A szép vetésen át ha megyünk,

      Hol a kék fecskenép nyilaz;

      – Mi az.

      Ami hibázik még nekünk,

      Hogy bátrak és szépek legyünk,

      Mint ő?

      Nem ép a ruha! – Idő!

      – Most viharmagot hord a szél;

      Órák kellenek és kikél,

      Ó, nép!

      Órák!… Hisz csak ennyit raboltok el,

      Csak mindent, mit szívünk vére nevel, —

      És szárnyat, napot, levegőt:

      Az időt!

      Olyanok e szegény, szegény szívek:

      Üregük lassú kínoktól kivájt,

      És bennük redves, régi sírkövek,

      Pállott könnypocsolyák.

      És olyanok e szegény, görnyedt hátak,

      Alázkodástól és terhektől folynak;

      Púposabbak, mint lápkunyhók felett

      A buckós fedelek.

      És milyenek e szegény, kulcsolt kezek!

      Mint tarlón asszú fű, oly reszketők;

      Hogy hátha, hátha vihar közeleg, —

      Így dideregnek ők.

      Ó, e szegény, elkínzott ijedt szemek,

      Türelemben, megadásban húnyódva!

      – Borus állatszem, mely bárgyun mered

      Szabadsága után… s nem is tud róla.

      Ezek a szegény, szegény emberek,

      Bénán hullnak le a nyomor előtt,

      Mint gyenge bárány, ha taglótól remeg;

      – S a boldog földön viruló, szabad mezők.

      Nyugtalanságban áll a szirti erdő,

      Felhők tolongnak keletről nyugatnak,

      Lenn tompán dong a sűrűség a mélyben;

      – Varjak húzása néma és heves; —

      És tompán dong a léptem.

      Még ifjan, hajdan jártam ez ormokat,

      De karom akkor nem feszült az égnek.

      – Még nem búgtátok a vágy viharát

      Ősvilági hangotokkal szívembe,

      Vihar-anyák ti, iszonyú fák!

      Egymástól messze, gőgben, mily külön,

      S alig moccannak a feketült törzsek.

      De fenn a koronákat szél zilálja;

      Ott kiszabadult vad erők dühe

      Vájja karmát a lombok zöld hajába.

      E törzs itt úgy áll, mint földisten keze,

      Mely öt hatalmas ujjba széthasadt.

      Lenn a gyökérnél még barnán ragyog,

      – De feljebb szökken, mint az agg, szikár,

      Magános faoszlopok.

      Szörnyű öt ujj! Szívós harcba idegzett!

      Mint hogyha egymást marcangolni vágyna,

      Vagy tán zenél? Borzalmas áhítattal

      Tépik a húrt a görcsös gally-ízek;

      – Köztük egy elátkozott, ősi hárfa.

      E hárfából süvölt a démoni hang,

      S tör vad erővel keletről nyugatnak;

      Az erdők szava visszadöng a mélyben.

      – Ezt ifjúságom mélyéből ismerem még! —

      Vihar! Beszélgess vélem!

      Hogy epedem én mindig egy kéz után,

      Mely méltón kapcsolódna az enyémbe!

      Az én öt ujjam is vérezve dult,

      Sebesre-nyúlt, ki a vadon világba;

      De mert hiába, – ökölbe szorult.

      Ó, mennyiféle izzó áhítattal

      Dobáltam Isten s állat közt magam!

      Míg megérthettem a vihar szavát:

      Csak egy áhítat van – lelkemre méltó,

      Az, mely a mindenséget fogja át.

      Jöjj, mindenhatóság vihara, rázd az erdőt!

      – Rémülve rebben varjak rút csapatja, —

      Rázz önmagamra engem, ősi szellem!

      Vihar hátfája, zengjed sorsomat!

      Világ! Taníts magányra engem!

      Lásd, nagyon is érzem, hogy illan az élet,

      Búcsúzni készülök. Napjaim oly futók.

      Mily СКАЧАТЬ