Figurák. (Furcsa emberekről furcsa históriák.). Gárdonyi Géza

Чтение книги онлайн.

СКАЧАТЬ jutott Matongó a bájos Kanyerának, Mpvapva leányának, kezéhez?

– Szerecsen novella. –

      Haj-haj!

      Abban a boldog országban, a hol örökös kánikula forralja a vizeket és a pizangfák árnyéka alatt ingyen lehet hűsölni, kevés olyan szép leány volt, mint Kanyera, a fehérhajú Mpvapva leánya.

      Fehérhajú Mpvapva leánya fekete volt, mint a korom, azaz olyan fekete, mintha bizonyos kormokat szétkeféltek volna az egész testén. Különben egyenes volt, mint a pálma; ajkainak csókját tenyérnyi széles helyen lehetett érezni, kövér kezei akkorák voltak, mint egy-egy jól kifejlett czukordinnye, s ha a lábait ültében a sarkára támasztotta, nem volt olyan szerecsenszív, a melyet szép talpaival egyszerre el nem bűvölt volna.

      Két afrikai gavallér kurizált titokban a bájos Kanyerának: Matongó és Suna.

      Hogy Kanyera melyiket szerette, azt tőle sohasem kérdezték, s így az szűzi szívének örök titka maradt.

      Szép, deli ifjú volt mind a kettő; puha fekete gyapjút viseltek a fejükön, és Matongó ruházatul egy tarka nyakkendőt is, a mit egy utazótól csent el.

      Matongó büszkén hordta ezt a nyakkendőt a térde kalácsa fölé kötve s lenézte Sunát, a ki ruházatul csupán három honi kakastollat viselt a hajába tűzve. Viszont Suna is lenézte Matongót, mert az ő orrában nagyobb volt a rézkarika, a hátára meg rinocerosz volt festve.

      Egy napon megkérdezte a két gavallér Mpvapvát, hogy mi a leány ára?

      – Hat fehér ökör, – felelte Mpvapva büszkén.

      A két gavallér szomorúan sompolygott odább.

      Kanyera a kapu mellett levő banánfa levelei között hallotta ezt a szóváltást és egy fél kókuszdió héjat telecsöpögtetett a könnyeivel.

      Háromszor újult meg a hold ez után a szóváltás után.

      Ez idő alatt az öreg Mpvapva huszonháromszor kergette meg a ház körül ólálkodó fiatalokat, sőt Matongónak egyszer úgy az inához vágott egy kiszáradt agyagdarabot, hogy Matongó hét nap, hét éjjel nyögött belé.

      Egy holdvilágtalan csöndes éjen, midőn csupán a fehér csillagok bújtak ki az égnek fekete paplana alól, hogy az öreg Mpvapva kunyhóját bámulják, Matongó négykézláb odacsúszott a kerítés mellett levő banánhoz.

      Az volt a szándéka, hogy az éjmadár énekét utánozva kicsalja Kanyerát a nádnyoszolyából és elmondja neki, hogy az ökröket nem képes előteremteni, azután pedig rábeszéli, hogy szökjenek el és építsenek kunyhót maguknak a kék hegyek tulsó oldalán.

      Azonban mikor fölért a banánfa derekára, valami sötét alak ijedt mozdulatot tett fölötte.

      Matongó azt hitte, hogy valami tolvajmajom lopódzott a fára, miért is óvatosan egy félre eső ágra húzódott és egy jól irányzott banánnal oldalba vágta a sötét alakot.

      Egy nagy nyekkenés volt a felelet.

      Hanem aztán csakhamar őfelé is szállt egy emberfej nagyságú banán és úgy találta a háta közepén, hogy csaknem lefordult a fáról.

      Matongó egyszerre tisztában volt, hogy nem majommal van dolga.

      – Te vagy, Suna? – kérdezte halkan.

      – Én vagyok, Matongó, – szállott alá a felelet.

      Egy perczre mind a ketten elhallgattak.

      Ez alatt a percz alatt Matongónak furfangos terv játszotta át az agyavelejét.

      – Valamit mondanék neked, – szólt hízelgő hangon Sunához.

      – Fülem nyitva van, – felelt Suna.

      Matongó fölkúszott hozzá a banánfa tetejére.

      Suna rosszat gyanítva mászott odább az ágak között.

      – Meg akarlak ajándékozni a térdem díszével, – szólt Matongó és levette a térdéről a nyakkendőt.

      Suna kinyújtotta a kezét.

      Ebben a pillanatban Matongó szemefehére megvillant: elkapta a Suna kezét, azután a derekát és nagyot ordítva rántotta le Sunát az ágról.

      Mind a ketten lezuhantak a banánlevelekkel borított földre.

      Itt aztán Matongó segítségért ordított és a Suna gégéjét szorongatta.

      A kunyhóból csakhamar kirohant az öreg Mpvapva és a családja.

      – Tolvajt fogtam, Mpvapva! – kiáltotta Matongó. – El akarta lopni a banánaidat és mérget akart önteni a kutadba!

      Az öreg Mpvapva csöpp híjja, hogy el nem sápadt a haragtól.

      – Gazember! – Kiáltotta dühtől vaczogó fogakkal.

      Suna mentegetni akarta magát, de az öreg megfogta és kitaszította az udvarból.

      Azután a Matongó nyakába borult és így szólt:

      – Derék Matongó, fiammá fogadlak! – És odalökte az örömtől mosolygó Kanyera karjaiba.

      Suna látta ezt a nádkerítés mögül és a szíve elszorult. Keserű hangon kiáltotta be Mpvapvának:

      – Minek is volna neked az ökör, Mpvapva? – Elég hatökör vagy te magad is!

      A fekete kutya

      A vasúti harang élesen kongott.

      A vonat kerekei csikorogva indultak el.

      Körülnéztem. A kupéban egy vöröses szőke úri ember ült, mellette a díványon egy nagy bozontos fekete kutya, szemben velük egy szerecsen.

      A vöröses szőke úri emberen első pillanatra meglátszott, hogy angol, a fekete kutyán, hogy új foundlandi, a szerecsenen, hogy inas.

      Szivart vettem elő, levágtam a végét, azután megfordítottam és belefújtam, hogy kimenjen belőle a dohánypor.

      Az angol udvariasan szólított meg:

      – Bocsánat, ha meg nem sértem önt, talán a legközelebbi állomásig szíves lehetne a füstölésről lemondani, akkor majd átülünk.

      – Talán árt önnek? Igen szívesen.

      Ezeket mondva, visszatettem a szivaromat a zsebembe.

      – Nem nekem, hanem Nero úrnak, – felelte az angol.

      Ránéztem a szerecsenre és a fejemmel bólintottam.

      – Csalódik ön, – szólt az angol, – ez Thomas, ennek nem árt a füst, hanem igenis ennek.

СКАЧАТЬ