Figurák. (Furcsa emberekről furcsa históriák.). Gárdonyi Géza

Чтение книги онлайн.

СКАЧАТЬ vagyok, kérem alássan.

      – Hogy tudod, hogy mezítelen vagy?

      – Nincs rajtam a hózentráger.

      – És te, Éva, miért bujtál el?

      – Elvesztettem a turnűrömet.

      – Gyertek elő!

      Mit volt mit tenni, előbujtunk.

      Remegve álltunk meg az Úr haragos színe előtt.

      – Ki evett az almából? – kérdezte szörnyű hangon.

      – Én nem! – szólt a feleségem.

      – Én csak hozzá szagoltam, – feleltem röstelkedve.

      – Nem láttátok a plakátot?

      – Elromlott a monoklim, – feleltem dadogva.

      – Én meg nem tudok olvasni, – mondá Éva.

      – Hát miért szakítottál mégis az almából? – kérdezte a feleségemtől.

      – Mert nagyon szép volt, csábított.

      – És te, Ádám, miért ettél?

      – Nem akartam kosarat adni a feleségemnek.

      – Ez nem mentség. Ti tulajdon elleni kihágást követtetek el. Bűnötöket meg fogják örökíteni a piktorok és a versírók.

      – Kegyelem! – kiáltottunk mindketten.

      Az Úr folytatá:

      – Halljátok büntetésteket: Az 1879. XL. t. – cz. 126. §-a alapján te Ádám azt a csutkát, a mely a torkodon akadt, örökké ott fogod viselni.

      Ijedten kaptam a gégémhez, már ott volt a csutka.

      – Te Éva két almát fogsz a melleden hordani, a melyek kívánatos voltukban a férfiakat bűnre fogják csábítani és veszedelembe ejteni.

      Évának valóban két gyönyörű alma domborodott a mellén. – (Engem azonnal elcsábított, elkábított vele.)

      Ezek után azt mondta az Úr:

      – Ott künn tágasabb!

      És kifelé mutatott.

      Szótalanul mentünk ki a paradicsomból.

      Nekem azonnal eszembe jutott, hogy ennek így kellett megtörténnie, mert a genezis első fejezeteiben így van megirva.

* * *

      Eddig terjednek a pergamen-lapok. A. G. barátom útban van most Páris felé, a hol be akarja mutatni a világnak.

      Már most csak azt szeretném tudni, hogy hol tartja meg a fölolvasását: az akadémiában-e, vagy pedig a bolondok-házában?

      A nagyapó

      Fehérhajú, pirospozsgás arczú, 70 esztendős gyerek a nagyapó.

      Az unokái számára született, a halála is nagyrészt azok érdekében történik.

      Innen van az, hogy a hol unokák nincsenek, onnan a nagyapó is rendszerint hiányzik.

      A nagyapó az unokával ugyanegy időben jelentkezik a világ előtt; csak az a különbség van kettőjük között, hogy az unoka csupán egy chinai esztendőt ért a születése előtt, a nagyapó pedig derék o. é. 70 esztendőket, s mielőtt nagyapóvá lett volna, annyi fázison ment át, mint valami lepke. Igy először ő is unoka volt, azután a papájának a fia lett, később a fiának a papájává változott s csak így nyerhette el legvégül a boldog nagyapai állapotot.

      Ebből látható, hogy nagyapóvá lenni nem könnyű dolog.

      De nagy méltóság is ám ez: sem a miniszter, sem a pápa, sem ő felsége nem nevezhet ki senkit erre a méltóságra.

      Az ember nem is a maga erejéből lesz nagyapóvá, hanem a fiáéból.

      Korunk fiaiban kétségtelenül meg van az igyekezet, hogy apáikat erre a tisztségre juttassák, és ezért az utókor viszontszolgálattal tartozik.

      Aki már nagyapóvá lett, az rendesen haláláig viseli ezt a tisztséget s nincs eset arra, hogy valaki a nagyapóságról lemondott volna.

      A nagyapónak vannak elvitázhatlan fontos jogai, amik a következők:

1. §

      Reggel mikor kinyitja a szemét, jogában áll az unokát berendelni, ágyába tétetni és beszélni tanítani.

2. §

      Jogában áll, az unokáját járásra begyakorolni; ha köhög, czukrot venni neki, nemkülönben akkor is, ha nem köhög.

3. §

      Jogában áll, unokáját a hátára ültetni és négykézláb sétálni vele a szobában, s ha az unoka fejtetőre bukik, jogában áll vele együtt potyogtatni a könyeket a sajnos esemény fölött.

4. §

      Jogában áll, mindenkinek dicsekedni, hogy ő az unokájának a nagypapája.

5. §

      Ha az unokát nála nélkül viszik sétára, jogában áll, odahaza töprenkedni, hogy az ő unokájának nem esik-e valami baja, és gyanakodni a cselédre, hogy katona-szeretője van.

6. §

      Valahányszor az unokája nevet, neki mindannyiszor jogában áll visszanevetni, és valahányszor az unokája sír, joga van ugyanannyiszor kétségbeesni.

7. §

      Ha az unoka új ruhát kap, joga van, mód fölött örülni és tetszését számtalan „csecse“ szó által nyilvánítani.

8. §

      Joga van beirni a kalendáriumba az unokája születése napját, továbbá azt a napot, a melyen először mosolygott, először fogott a kezével és a lábával; először szólt, először lépett, nemkülönben a fogak jövetelének aggodalommal teljes napjait is és ugyanezek nem csekély fontosságú sorrendjét.

9. §

      Jogában áll a bábát minden alkalommal kifizetni, ha pedig nincs pénze, tiszteletre méltó, jeles személynek tekinteni.

10. §

      Jogában áll, minden ingóbingó és nem ingóbingó vagyonát az unokájára átiratni.

      Természetes, hogy ennyi joggal szemben az unokának is van joga elég.

      Így:

1. §

      Az unokának jogában áll, a nagyapó karjai közé kívánkozni és czibálgatni a haját, szakállát és bajuszát.

2. §

      Jogában áll, billegetni a nagyapó füleit.

3. §

      Jogában áll, a nagyapóval egy csészéből kávézni és levesébe a kanállal belepaskolni.

4. §

СКАЧАТЬ