Egri csillagok. Gardonyi Geza

Чтение книги онлайн.

СКАЧАТЬ állt hát az országút mellett hajadonfővel, elvörösödött orcával. Aztán leszállt a lováról, és tartotta a kantárnál fogva.

      Jöjjön, aminek jönnie kell!

      A ló éhes volt. Amint azt látta, hogy szünetel a dolga, beleharapott a fűbe.

      Hej, az Isten áldja meg ezt a lovat, de főképpen az éhségét! Micsoda jó munka most ide-oda rángatni, mintha akaratos volna! Micsoda szerencse, hogy aközben hátat lehet fordítani a beszélgetésbe hevült uraknak.

      Már itt dobognak, már itt beszélnek. A vén lónak hol ide, hol oda kell fordulnia, s hol ő szalad egyet gazdája körül, hol a gazdája őkörülötte.

      Aztán az ördög gondolná, hogy a szél is tud az embernek segíteni. Egy keletről szálló, gyenge fuvallat kárpitot emel az út sárga porából, s azon át csak annyit lehet látni, hogy valami fiatal legényke vesződik a gyepen egy otromba, szürke lóval. Bizonyosan a németek hagyták gazdátlanul. Legyen boldog vele!

      Gergely megkönnyebbülten lélegzett, mikor látta, hogy a főurak már háttal vannak feléje, és senki se kiállja: Gergely fiam!

      Fölugrott újra a lóra, először csak hassal, aztán átvetette a lábát is, és arccal a menet felé fordult.

      Akkor látta, hogy a sötétkék ruhába öltözött gyalogsereg mind láncra van fűzve. A ruhájuk rongyos, a hajuk sáros, az arcuk sápadt. Öreg ember nincs köztük egy se, de sebesült az van sok. Egy magas, rongyos rabnak merő kékvörösre dagadt seb az arca, csak éppen az egyik szeme látszik ki az összeroncsolt arcból.

      Vajon nem éppen Török Bálint vágta-e azt orrba?

      12

      Gergely csak akkor látta Budát először.

      A sok torony, a magas falak, a pesti oldalra hajló fás-lombos királyi kert, minden álomféle újság volt neki.

      Hát ez a Mátyás király volt lakóhelye? Itt lakott Lajos király? És itt lakik, ezt látja mindig az ő kis Évája?

      A kapun alabárdos őr állott, de a fejét se mozdította Gergely felé.

      Gergely kérdezés nélkül haladt fel az úton. Fölbámult a királyi udvarba, az udvaron kereklő nagy márvány vízmedencére. Aztán a Szent György téren állt meg. Figyelmét az összevissza hányt ágyúcsoport kötötte le. Füstös, otromba ágyúk. Látszik a sáros kerekükön, hogy a németektől vették el, talán épp tegnap.

      – Jó napot, vitéz uram – szólt egy ott álló őrkatonának —, ugye, ez német zsákmány?

      – Az – felelte büszkén a katona.

      Gergely újra a nagy ágyúkra bámult.

      Volt köztük három is akkora, hogy húsz ökör se bírta volna őket megmozdítani.

      És a sok ágyú bűzlött még a puskaportól.

      – Vitéz uram – szólt ismét Gergely —, ismeri-e az öreg Ceceyt, a fakezűt?

      – Hogyne ismerném.

      – Hol lakik?

      – Amarra le – szólt a katona a fejével északra intve. – A Szent János utcában.

      – Nem ismerem ám én itt az utcákat.

      – Hát csak eredj, öcskös, egyenesen, aztán kérdezősködjél. Egy kis, zöld házban lakik. A kapu fölött íj lóg. Íjas lakik ottan.

      – Szagittárius?[20]

      – Az.

      Gergely még egy pillantást vetett az ágyúra, aztán az öreg szürkével elkocogott.

      Sok kérdezősködés és mutogatás után rátalált végre a Szent János utcára és abban egy kis, zöldre festett, egyemeletes házikóra.

      A házikón csak öt ablakocska látszott. Három az emeleten, és kettő a földszinten. Középett egy szobaajtónyi kapu volt a bejárat.

      Afölött lógott a nagy, vörös bádogíj.

      Ceceyék az emeleten laktak, s Gergely ahogy benyitott, az öregurat reggeli köntösben, papucsban találta, amint egy hosszú nyelű légycsapóval az almárium[21] oldalán csattogott.

      – Ne, kutya! – mondotta akkorát csattintva, mint a puskalövés.

      Aztán hogy lépéseket hallott, folytatta:

      – Nincs ennél bátrabb állat a világon! Itt ütöm, verem őket egymás szeme láttára, aztán ahelyett, hogy menekülne, még ráül a szakállamra. Ne, kutya!

      És a légycsapóval a levegőben suhant egyet.

      – Édes apámuram – szólt Gergely mosolyogva —, jó reggelt!

      Az öreg csak erre a hangra fordult meg.

      – Nini! Gergely fiam! – szólt tágra meresztve öreg szemeit. – Te vagy az, lelkem?

      S még az álla is leesett bámulatában.

      Gergely maga is csodálatosnak érezte, hogy ott van, de mégis várta, hogy megöleljék, megcsókolják, mint otthon szokták, Keresztesen.

      A szóra az asszony is kilépett a szomszéd szobából.

      Az is éppúgy meghökkent, és éppúgy elbámult.

      – Hogyan jöttél? – kérdezte. – Mi hozott ide, fiam?

      S ő mégis megcsókolta, megsimogatta a haját.

      De máskor mintha melegebben csókolta volna meg. Gergelynek csak éppen árnyékként átröppenő gondolata volt ez; inkább érzés, mint gondolat.

      – Nem egyébért jöttem – felelte Gergely —, csak hogy térnének vissza Keresztesre.

      – Ohó! – felelte az öreg.

      Mintha azt mondta volna: micsoda ostoba beszéd ez!

      – Láttam a török hadat – beszélte tovább Gergely. – Azok ám elfoglalják Budát.

      – Ohó! – szólt még erősebben Cecey.

      Mintha azt mondta volna: ez még nagyobb ostobaság!

      Az asszony is úgy nézett a fiúra, olyan szánakozó arccal, mint ahogy az együgyűekre szokás nézni, akik a maguk kis eszével bolondságot gondolnak.

      – Éhes vagy-e, lelkem? – kérdezte, a fiú vállára téve a kezét. – Talán nem is aludtál?

      Gergely igent is, nemet is bólintott. Fél szemmel a nyitott ajtóra pillantgatott, s közben az asztalon álló sakktáblára bámult.

СКАЧАТЬ