Egri csillagok. Gardonyi Geza

Чтение книги онлайн.

СКАЧАТЬ – ismételte Cecey.

      – Van!

      – Nincs!

      A pap egyet nyelt, aztán enyhére változott hangon folytatta:

      – Amit az Isten ad, el is veheti; és amit elvesz, vissza is adhatja.

      A vén nyomorék ember gyermekként zokogott.

      A pap csak hajnal felé búcsúzott el tőlük.

      Ahogy kilépett az ajtón, a zarándok fölemelkedik a tornácra vetett gyékényágyról.

      – Tisztelendő uram – mondja halkan.

      – Mit akarsz, atyámfia?

      – Nem vízbe vesztek azok.

      – Hát? Mit tudsz róluk?

      – Azt, hogy a törökök vitték el őket.

      A pap majdnem a falnak esett.

      – Honnan tudod?

      – Ahogy én is ott jártam a keresőkkel a patak partján, hát egy vakondtúráson láttam a töröknek a lába nyomát.

      – Török lába nyomát?

      – Sarkatlan csizmanyom volt. A magyarnak nincsen olyan.

      – Hátha bocskornyom volt?

      – Azon nincs sarkantyú. Jó az én szemem: török nyom volt. Meg a török lónak is ott a lába nyoma. Azt már csak tetszik tudni, hogy a török patkó milyen?

      – Hát mért nem szóltál?

      – Meggondoltam, hogy nem szólok. Ki tudja, hogy a török merre vitte őket? Szétszaladt volna az egész falu. Aztán mi haszna lett volna? A török sok, és mind fegyveres.

      A pap meredező szemmel járt föl és alá. Egyszer az ajtónak lépett, de megállapodott, mielőtt a kilincsre tette volna a kezét. S megint visszatért.

      – Igazat beszélsz – mondotta, a tenyerét a homlokára szorítva. – De hát mit cselekedjünk?

      – Tegye azt, amit én – felelt vállat vonva Varsányi —, hallgasson.

      – Borzasztó! Borzasztó!

      – Az utakat járja a török most mindenfelé. Merre mentek volna? Keletnek? Nyugatnak? Csak verekedés meg halál lett volna belőle.

      – Inkább haltak volna meg ők is! – szólt a pap fájdalmasan.

      – Isten tudja, hol jártak már akkor azok, mikor mi utánuk kereskedtünk.

      A pap búsan állott a tornácon. Keleten az ég halvány rózsaszínre vált. Hajnalodott.

      A faluban ekkor nagy kiáltás hangzik:

      – Emberek! Emberek! Megjöttek!

      A pap figyel. Mi az?

      A távolban mozgolódás. Összekeveredett kiáltozások. Néhány perc múlva dörömbölés a nagykapun:

      – Eresszenek be! Nyissák ki! Megjöttek a gyermekek!

      A pap berohant a házba:

      – Van Isten, Péter! Kelj fel, mert van Isten.

      A két gyermek ott várt a kapu előtt. Ültek a szürkén, álmosan és haloványan.

      7

      Az udvarra becsődült az egész falu: valami ötven ember és ugyanannyi asszony. Némelyik asszony csak éppen hogy szoknyát vetett magára; a férfiak is süveg nélkül, ahogy a kiáltozásra kifutottak.

      Kapkodták a Gergő gyereket kézről kézre, meg Vicuskát; ahol érhették, ott csókolták.

      – Gergő mától fogva az én fiam – mondotta Cecey, a kezét a fiú fejére téve.

      A fiú anyja mezítláb, egy alsószoknyában, odaborult a Cecey lábához.

      Dobó csodálkozó szemmel nézte a kis parasztfiút, aki lovat hozott a töröktől.

      – Bátyám – szólt előlépve —, adja ide nekem ezt a gyereket. Hadd vigyem magammal a Felföldre. Vitézt nevelek belőle.

      S fölemelte Gergőt.

      – Szeretnél-e vitéz lenni, fiam?

      – Szeretnék – felelte ragyogó szemmel a gyerek.

      – Lovad már van – mondotta Dobó —, kardot is szerzünk a töröktől.

      – Hát az enyim az a ló?

      A kis török lovat ott futtatták, dicsérgették a Dobó vitézei az udvar tisztásán.

      – Persze hogy a tiéd – felelte Dobó. – Hadban szerezted.

      – Akkor a pénz is a miénk – szólt büszkén a gyerek.

      – Micsoda pénz, te?

      – Aki a nyeregbe van.

      Leoldják a szép bársonynyerget. Rázzák. Zörög. Megtalálják a csaptatót a kápán, hát csak úgy dől az aranyeső a fájából.

      – Tyű, kuttyázom adtát – kiált bámulva Cecey —, most már nem én fogadlak fiamnak, hanem te fogadj apádnak. Szedd össze, asszony! – kiáltott a gyereknek az anyjára.

      A fiú anyja káprázó szemmel nézte a földre pergő aranyakat.

      – Az enyim? – dadogta hol Ceceyre, hol Dobóra, hol a papra nézve.

      – A tiéd – mondotta a pap. – Az Isten adta a fiadnak.

      Az asszony a kötényét fogná. Nincs rajta. Egy ember odaadja neki a süvegét. Szedi az asszony az aranyat reszkető kézzel.

      A fia nézi. Egyszerre csak megszólal:

      – Jól eltegye, édesanyám, mert holnap idejönnek.

      – Kik jönnek ide? – hörkent rá Cecey.

      – A törökök.

      – A törökök?

      A fiú rábiccent:

      – Hallottam, mikor a török mondta a hóhérnak.

      – A hóhérnak?

      – Cigány-hóhérnak. Egy csúnya ember.

      – Hogy ide jönnek?

      – Hogy ide jönnek, és az úr kincsét elveszik.

      Ezt СКАЧАТЬ