Emberek: Elbeszélések. Brody Sandor

Чтение книги онлайн.

СКАЧАТЬ asszonya a világon, a kit, ha megismert egyszer, nem tudja aztán nélkülözni többé. Hogy miért ennek az, miért jutott nekem épen maga, annak az oka eddig ismeretlen. Valami bolondosan gonosz, az összeviszált szerető törvény lesz annak az oka, hogy én ugy vágyakozom maga után, mint a szomjuhozó ember a vizet nem adó tanyai kut mellett – egy ital viz után. De mig ez az ember elhull, ha szomját sokáig nem olthatja, én csak szomjuhozom, tovább szomjuhozom…

      A lányt olyan nevetségesen-kellemesen csiklandozta ez az exotikus vallomás, hogy nevetnie kellett s akaratlanul is igy szólnia:

      – Igyék, ha szomjas, grenadinet…

      – Helyes, ön tréfál. Az egész dolog nagyon tréfás. Gonoszul az. Mint mikor valakivel tréfából csillagot rugatnak. A kezem lekötve, a láng perzsel s én nem tudok ellene tenni. Mindig azt hittem hogy hazugság a költők sablonos hasonlata a szerelemmel és azzal a lánggal. Félig sem az. Ime: tudom, hogy maga kicsoda. Azt mondják, a ki szeret valakit, jónak is hiszi azt, bármilyen fertelmes legyen az. És én tudom, hogy maga kicsoda. Egy lány a kiben nincs jóság, nincs hűség, nincs szeretet. Kivülről-belülről a megjegeczesedett hazugság. De milyen felséges formában, hogy belenyomultak ezek a formák fejembe, vérembe, minden porczikámba. Mást nem szeret, engem nem szeret, magát imádja. Undorodik a tisztes szennytől és imádkozik a bearanyozott piszokhoz. És a mikor maga alacsony, azt kivánja mástól, egy férfitól, hogy nagy, hatalmas, erős, ártatlan, dús és lángeszü legyen. Nagy, hatalmas, erős, mint egy obeliszk, ártatlan, mint egy szál buzavirág, dus, mint egy ó-kori Caesar. És a többi. Ha elvenném, ha eljönne hozzám, megcsalna. Ha én csalnám egy kissé a betegeimet, hogy aranyszőttes párnán vessem meg az ágyát: jóizüt feküdne a gazdag ágyon s utálna engem csalásomért. Minden, mi rosz, minden, mi csunya, a mi bünnek csirája, vétek, méreg asszonyban: ott van ébren vagy álomban – magában; s nekem van bátorságom megküzdeni azzal a mi éber, felkölteni azt, a mi álom, karomba ölelni, enyémnek vallani, érte küzdeni, izzadni, meghalni mindezekért összevéve – egyedül magáért.

      Dávid feje reszketett, mig beszélt. A hangja, az száraz volt, s hogy nem volt benne tüz, nagyon nevetségesnek tünt fel a lánynak. Mintha leczkét mondana fel. Mintha betanulta volna, a mit mond. De nem, Genie érezte, látta, hogy igaz az mind egy szóig. Talán igaz az is, a mit ő róla mond. Sokban igaz, de egészben gazság.

      Százszinü gondolat, de csak egyetlenegy érzés gomolygott fel benne. Gondolatban még tán mentette is ezt a férfit, de szivében: utálatot, félénk undort érzett iránta. Valami képes könyvben látott egyszer egy kimeredt szemü éhes sakált. Oh, milyen fertelmes ez a vágyakozó sakál, ez a férfi! És minden izében remegett eme képtől, ettől az érzelemtől. Nagy nehezen tudta csak magát lebirni. S a lány felett, a ki él a természetben, felkerekedett a lány, a ki él a társaságban, és ez szólt – bátortalanul:

      – Ön el akar venni?

      – Azt! – mondá a férfi határozottan, szinte kellemetlen erélylyel, a mit hirtelen szokatlan szelidsége váltott fel. Suttogva, lágyan, reszketeg hangon beszélt tovább:

      – Hat évig sanyargattam magamat. Tudja-e, mi az a hatéves bőjt? hát én azt csináltam végig. Nappal éheztem, előadásokat halgattam, tanitottam, éjjel tanultam. Néha birtam tudomással még arról is, hogy más nembeliek is vannak a világon, olykor egy évben egyszer kétszer szivaroztam is. Bolond, de kellemes dolog ez a füstölés, elhatároztam, hogy a rászokást akkorra hagyom, a mikor orvos leszek. Mindent ekkorra tartottam fenn. És eddig, ugyszólván, az volt egyetlen gyönyörüségem, hogy arra gondoltam: milyen máskép lesz az, ha valahol a vidéken körorvos leszek. Szép dolog is az. Kényelmes, csendes és szép. Ritkán kerül ott még csak bonczolásra is a dolog. Leginkább hideglelést kell gyógyitani, meg a gyerekeket. Szivós nép ezek a parasztgyerekek… Azután az ember alig egy pár forintért csodálatos szépségü lakást kaphat. Csupa kert az egész. Hátul istálló. Alig kerül valamibe lovat tartani. Ön is, mint minden lány, biztosan szereti a lovat. Én a majorságot az udvaron, a sok cselédet. Mert az ember is olcsó ottan… Meg milyen ur egy ilyen orvos a vidéken. Könnyen tesz szert pénzre. Persze barátságot kell tartani a falubeli paraszt urakkal s a megyei ur-urakkal… Az ember vendégeskedik is, jó az néha… Szereti ön a vendégséget?

      November Dávid hirtelen a lányra veté tekintetét. Az behunyott szemmel feküdt az ágyon. Aludt vagy tetette az álmot. A férfi néma kétségbeeséssel nézett maga elé. A lány kinyitotta szemeit:

      – Beszéljen tovább, olyan jó altató – szólt s kaczagott hozzá egy cseppet.

      A férfi elvörösödött, de azért tovább beszélt:

      – Azonban itt a fővárosban se volna nehéz valami szerény állást szereznem. A tanárok szeretnek, valami kórházban vagy egyletnél… önnek tovább lehetne tanulnia. Vennénk valami nett kis lakást. Butort mindenki kap ma hitelbe. Aztán a szigorlatpénzen kivül kérnék még valamit kölcsön a sógoromtól…

      – Hisz azt mondta, hogy özvegy anyján kivül nincs rokona?!

      – Még ez az egy, nem tartottam azelőtt rája számot soha. Megölte, agyonkinozta az egyetlen testvéremet. És engem – bolond dolog – szeret. Évek óta nem beszéltem vele, de most maga miatt lealáznám magamat, kérnék tőle kölcsön, hogy letehessem az utolsó vizsgálatot…

      – S ha én nem volnék?

      – Nem tenném be a lábam hozzá. Küzködnék tovább, eladnám magamat, vagy krajczáronként gyüjteném össze a pénzt.

      A lány ezen is mosolygott, a mit ezután beszélt a férfi, mindenen mosolygott. Csak a mikor fenyegetődzni kezdett, akkor döbbent megy egy kissé. Szerencsére megjött a mama, a «beszélgetéstől» kigyulladt szemmel. Alig vett észre valamit, csak akkor lepődött meg, a mikor leánya igy szólt hozzá:

      – Mondd meg ennek az urnak, hogy takarodjék ki innét… és ne merészeljen belépni többé az én szobámba.

V

      Nem tudtak aludni.

      Iphigenia egy darabig azzal mulattatta magát, hogy a nyitott ablakon át kinézett a folyosóra, a hol valami cseléd beszélgetett a péklegénynyel. Majd behunyta szemeit s November Dávidra gondolt. Roppant groteszk volt az az alak, a mit ő az orvosnövendék alakjának látott ez álmatlan éjjelen. Hanem azért bánta egy kissé, hogy elutasitotta és kiüzte. Végre is egy imádó, a ki most már talán ki is ábrándul? Hogy lehet módja a kiábrándulásra: ez a gondolat egészen elkedvetlenitette. De talán vissza fog jönni mégis?

      – Mit gondolsz, visszajön? – kérdé anyjától, a ki a konyha másik végében aludt.

      – Vissza. Hogyne.

      – Ha visszajön, megmondom neki, hogy gaz.

      – Miért?

      – Azért.

      Az anya makogott valami érthetetlen mondást, de a mikor a lány kérdezte, hogy mit mond, eltagadta.

      Ujra csend lett. Csak a legyek zugtak, zümmögtek. És ezeken a vékony fővárosi falakon áthallszott itt-ott a horkolás, amonnan a gyereksirás. Az utczán még egyre dübörögtek a kocsik, sőt por is szállt be a nyitott ablakon. A szegény főváros nyári éjjelének minden kellemetlensége vette körül a leányt. Forró, büzös levegő és légycsipés vezették СКАЧАТЬ