Emberek: Elbeszélések. Brody Sandor

Чтение книги онлайн.

СКАЧАТЬ Kugler-czukerlit más nyelve ne nyalogathasson.

      Iphigenia piczi piros nyelve egy pillanatra láthatóvá lőn. Az orvosnövendék egy kissé alig észrevehetőleg elpirult, a hangja még reszelősebb lett:

      – Őt dicsőitse a «Zenith és Nadir, a szélvészek zeneharcza, az égi láng villáma…» Az egész főváros levegőjében ne legyen még csak gomba-csira se, az ő nevével legyen telve minden. Legfőképen persze az arczképével a kirakatok…

      Az ujságiró és a ravasz karmester zugott. Egyedül e két ur értette meg az orvosnövendék gunyolódását, a többi nem tudta mit tartson e beszédről, voltak olyanok is, a kik bóknak vették. Ezek egyike, természetesen rajztanárjelölt volt, egy másik meg festő.

      Az orvosnövendék nem hagyta magát zavartatni, beszélt tovább, mind tüzesebben:

      – Ma még Singer-Romeo, én meg egy akczeptált drámai papa, Vratarits bácsi pedig «félig boldogtalan szerelmes». De mivé leszünk holnap? Az, a kinek az utczán se köszönnek vissza!

      – Rágalom! – suttogott közbe a szinészkisasszony, de olyan arczczal, olyan álmélkodó kifejezéssel s halaványan, mintha meg volna lepetve, hogy im e nagyorru eltalálja a gondolatait. Ez mit sem törődve a képébe vágott jelzővel, mintha csak könyvből olvasna, tovább beszélt:

      – Ma még jó vagyunk mi is, tarthat előttünk próbákat, ha nem lehet hintón vágtatnia, jó a talyiga is!.. de ha egyszerre megáll a háza előtt a koronás, czimeres hintó?!..

      A lány arcza hirtelen kitüzesedett. November meg egyszerre sietve folytatá:

      – De ha nem áll meg? Ha ezekből az álmokból nem válik valóra semmi, ha a korfolyamat rossz fordulatot vesz, a prognosis nem sül el és a Genie kisasszonynyal az történik, a mi szép társnőivel, annyi szini iskolai növendékkel megtörtént már! Lekerül Barsba vagy Békésbe s nem kerül többé ide vissza. Grófok helyet megyei aljegyzőkkel, pezsgő helyett csigerrel, Monaszterli helyett Svarcz nőszabóval kell megelégednie!

      A leány elhalaványodott.

      – Elég, – szólt elfojtott, dühvel telt hangon.

      Az ajtón kopogtattak, a kisasszony egy tanára lépett be. Egy kissé elhizott, de még mindig deli ur. Büszkén, mint Don Caesar de Bazan, – játszotta a vidéken, – közeledett a kisasszonyhoz, a ki egyszerre felvidulva, bohókásan hajlott meg előtte s megcsókolta a kezét. A tanár viszont a haját simogatta és panaszkodott, hogy nagyon meleg van. Orrán keresztül hangosan lélekzett s megkérdé a mamát:

      – Hogy viseli magát Genike?

      Kellemetlen, feszes hangulat kezdett urrá lenni a társaságban. Dávid kivette óráját és szólt:

      – Hét óra.

      A lány megvető tekintetet lövelt rá, majd fejéhez kapva, nyögve suttogá:

      – Uraim, rosszul vagyok… kérem…

      Két percz alatt üres volt a nagy szoba. Kevés vártatva csöngettek a konyhán. Genie sietve surrant át a szobából a konyhába, tudta, hogy a lakás egyedüli szobájának bérlője: a könyvvivő, mint mindennap rendesen ilyenkor, hazaérkezett.

III

      A lány és anya behuzódtak a konyhába, mely egyszersmind éjjeli és nappali szobájuk volt.

      Genie sóhajtott és levetette magát az ágyra, a mama tüzet élesztett a kályhában. Tüzelő fa nem volt, az asszonyság tehát a szemetes ládát feszitette széjjel. A nagy, életlen kés, melylyel az öreg asszony a görcsös deszkát vagdalta, mintha minden ütésével a szegény kis Genike testébe vágódnék:

      – Iszonyat… iszonyat… nyögte kétségbeesetten; majd befogta füleit, befurta arczát a párnába.

      Kevés vártatva éget a tüz, nagy vasfazekakban főtt, forrott valami. Rövidesen nehéz szagu gőzök töltötték meg a hézagot…

      – Iszonyat… iszonyat…! sóhajtá a lány s orrocskáját is befogta.

      Kinyilt ablak, ajtó. Egy furcsa asszony lépett a konyhába. Piros napernyő a kezében, a mellén rózsa s a válla hajlott, a haja ősz.

      Szégyenkezve adta elő, hogy neki «Ninon» – szappan kell. De jó helyen jár-e? A nagysága-e az, a ki hirdeti magát az ujságban?

      A mama adott a hölgynek egy darab stanniolba burkolt szappant s egy nagy névjegyet, melynek irását a hölgy nyomban hangosan elolvasta:

      – «Paulus Sidonie ‚orvos‘ leánya, szépitő szerek feltalálója ‚Ninon szappan‘, nagy raktár szépitő és illatszerekből». Ez az, helyes!

      Az asszonyság átvette a szappant, de mielőtt fizetett volna, megkérdezte, hogy nem svindli-e ez a dolog? mert ő már többször megjárta, fenyitő följelentést is tett egyszer. Valami bécsi öt lat tiszta kőport adott el neki öt forintért…

      Sokáig beszélt volna még a piros napernyős hölgy, de a szag mind erősebb lőn a konyhában s nem tudta tovább állni.

      Anya és lánya ujra magukra maradtak.

      – Mit akarsz vacsorálni? – kérdé az öreg asszony.

      – Milyen megaláztatás! – nyögte kezeit tördelve a leány.

      – Kell jeges kávé?

      Genie kitörő zokogása volt a felelet. Sirt, keservesen, dühösen, mint minden estve a mikor igy magukra maradtak. Elkeseritette, sirásra fakasztotta a nyomor, dühösitette anya mestersége s az azzal járó megalásztatás. És a magány, az utált, az undoritó magány megrontotta, százszorosan ingerlékenyé tette minden érzékét.

      – Mikor lesz ennek vége? Vége… mikor…! – nyögte fájdalmas refrainképen, mig a kiadott szobában, a hol egy negyedórája még ő volt az ur, müvészetének, egyéniségének varázsa a bálvány: okarinázott a könyvivő, okarina-etudeőket, nagy komolysággal, iszonyatos türelemmel.

      – Genie egy kanál vizbe is szivesen megfojtotta volna ezt a szobaurat, de az havonta 15 forintot, évente tehát 180 forintot fizetett nekik. Az egész házbért kifizette értük az egyetlen szobáért, nem lett volna hát méltányos meggyilkolni.

      Méltányos! gondolt is ezzel a kis szinészleány. Méltányos volt mindaz, a mi neki jól esett, méltánytalan mindaz, a mi jó másnak jutott.

      Az osztályában volt egy zsidó növendék-lány csodálatos szépségü és erejü alt beszélő hanggal – hát gyülölte.

      Tanitotta egy tanár, a ki régen özvegy volt már s végre szerelmes lett egy kis jelentéktelen tanitványába s eme érzelmeit nem feledte el a tanitás alatt. Genie türelmesen nézte a dolgot egy darabig, mig végre névtelen följelentő levelet irt az igazgatónak – irigységből és gyülöletből.

      A tanitás bevégezte után az iskola kapujában vártak a lányokra a szeladonok. Ő reá is várt rendesen valaki, de a többire is. Betiltattak hát ez ártatlan találkozásokat s udvarlóinak ezentul a Rókusnál kellett СКАЧАТЬ