A Meg Nem Engedett. Owen Jones

Чтение книги онлайн.

СКАЧАТЬ nap másik bakkecskétől csapolj vért, Din pedig szokás szerint fejjen! Most egy kis ideig apátoknak adjuk az összes tejet, rendben? Nagyobb szüksége van rá, mint nekünk és nem akarjuk, hogy megéhezzen az éjszaka kellős közepén, ugye?

      -Nem anya, azt biztosan nem! Alig bírtam elaludni az éjjel. Halálra voltam rémülve, hogy apa felkel és elkezd járkálni valami, vagy valaki harapnivaló után kutatva.

      -Ilyenek miatt most ne aggódj Den! Én közelebb fekszem hozzá, mint te, szóval előbb engem fog elkapni. De ha látsz egy kiszívott, vér nélküli testet az ágyában, akkor gyorsan lécelj le! És akkor is, ha esetleg az egyik hajnalban arra ébrednél, hogy négy vörös szem mered rád a szúnyoghálónk mögül.

      -Arra mérget vehetsz anya! Máris megyek azért a vérért. Hol van Din?

      -Nem tudom, talán már kint is van. Eredj csak a dolgodra, majd én elmegyek Da nénikéhez motorral. Azt hiszem még mindig szükségünk van a segítségére apádnál. Mielőtt felmennétek a húgoddal megnézni, hogy hogy van, mindenképpen várjatok meg, jó?

      -Rendben anya, nem kell kétszer mondanod! De mit csináljunk, ha ő jön le?

      -Nem hiszem, hogy le fog… mélyen aludt amikor felkeltem, de úgysem leszek sokáig. Ha mégis lejönne, egy biztos, mégpedig, hogy ne engedd jó reggelt puszit adni!

      Wan tíz perc múlva visszaért Daval, aki már az asztalánál várta a Heng ház szükséglátogatóját, valamelyikük személyében. Amikor visszaértek, Heng még nem volt lent, Din viszont már megfejt és Den is majdnem készen volt a reggeli teendőivel.

      -Rendben. -mondta Da, -mostanra fél-fél kecsketejet és vért javaslok egy teáskanál bazsalikommal, fél korianderrel és egy csipetnyivel ebből. Jól keverd össze, és kész is. Adj neki fél litert reggel és ugyanannyit este. Ennyinek elégnek kell most lennie. Á, és sose adjatok neki fokhagymát, az nagyon rossz a vámpíroknak! Na menjünk fel, nézzük meg hogy van most.

      -Da néni, mielőtt felmennénk meg kell, hogy mondjam, az éjszaka nagy részét mereven az ágyában ülve töltötte, sápadt bőrével, rózsaszínű szemeivel és vörös pupilláival pedig úgy világított, mint egy jelzőfény. Jaj, és mikor hozzánk beszélt! Ó, Istenem! Még sosem hallottam olyasmit. Azt mondta „Jó estét család!”, olyan szörnyű mély hangon… nagyon ijesztő volt!

      -Ezzel most ne törődjünk… menjünk és nézzük meg!

      Felmentek az emeletre a tejturmixos palackkal kezükben és bementek a szobába. Az összes redőny le volt engedve, szóval koromsötét volt odabent. Wan vissza kiment, hogy hozzon egy gyertyát a tartójából. Meggyújtotta a gyújtóval, ami egy madzagon lógott a tartó mellett és visszament a szobába, hogy csatlakozzon Dahoz, aki addigra már közelebb merészkedett az ágyhoz, ahol Heng aludt.

      A gyertyafény semmi újat nem világított meg, így a nők felhajtották a szúnyoghálót és az ágy két oldalára ültek. Wan hátra húzta a takarót, és íme ott feküdt a hátán, meztelenül, karjait szélesre tárva, mint Jézus a kereszten, nyitott szemekkel. Két mélyvörös kör, rózsaszínű mandulákban ültek a kifejezéstelen arcon. Ajkai, mint két kis félkör.

      Wan kérdően nézett Dara, aki a betegét vizsgálta. Tenyere hátát Heng homlokára téve ellenőrizte a testhőmérsékletét, amin nem volt meglepődve mikor megérezte, hogy szobahőmérsékletű.

      -Hogy vagy ma Heng? -kérdezte felesége.

      -Éhes… nem szomjas, -dörögte, mint ahogyan a sziklák gördülnek alá a hegyoldalban.

      -Rendben kedvesem, akkor ülj fel! Van még finom tejturmixunk.

      Elrendezték Henget, felrázták a párnáit a háta mögött, segítettek neki felülni és betakarták.

      -Idd meg ezt kedvesem! -szólt Wan, -Ez ízlett a legjobban tegnap.

      Da egy pohárba öntött belőle és egy szívószállal adta neki. Heng megivott két pohárral a rózsaszínű italból zöld fűszerhabbal a tetején, ami után felpezsdülni látszott. Kihúzta magát és körülnézett, mintha most tenné ezt először, ébredés után.

      -Ezt szereted, ugye Heng? -kérdezte Da. -Látom rajtad, hogy sokkal élettel telibb vagy mint mikor bejöttünk. Szerinted ma már le fogsz tudni jönni az emeletről? Egy kis napfény lehet, hogy jót tenne… kicsit sápadtnak tűnsz… nincs megszokva neked, hogy idebent vagy, ugye?

      Heng úgy nézett rá, mint aki idegen nyelven beszél hozzá, aztán a feleségére nézett.

      -Ki szeretnél menni a mosdóba Heng? Egy ideje nem voltál már, jól érzed magad odalent? Ki szeretnél menni most a mosdóba, vagy hozzak inkább fel neked egy vödröt?

      -Igen, jó ötlet! Leakarok menni a mosdóba, de előbb kérek még tejturmixot.

      Mivel egyikőjük sem tudta, hogy mennyit is kéne innia belőle, adtak neki amennyit kért, így Heng egy egész litert megivott.

      Da hátradőlt és figyelte, míg Wan segített neki felöltözni. Ahogy a tejturmix kezdett hatni, Heng egyre aktívabb lett.

      -Akkor gyerünk kedvesem, öltözz fel és irány lefelé!

      A nők kétoldalról karon fogták és talpra segítették a reszkető testű férfit. Olyan volt, mint egy bicikli hatalmas nyolcassal a kerekében. Ahogy kiléptek volna a szobából, Heng megtorpant egy kicsit a vakító fénytől, de ki ne tette volna másfél napi sötét szoba után. Den és Din figyelte ahogyan apjuk jön le a lépcsőn. Felesége és nagynénje úgy támogatták lefelé, mint egy részeget.

      El voltak szörnyülködve, hogy mennyire másnak tűnt és mennyire gyenge volt. Heng mindig is vékony volt, de most kísértetiesnek tűnt hófehér bőrrel és két vörös mandulával a szeme helyén. Mikor az asztalhoz ült, hogy kicsit kifújja magát, odébb húzódtak.

      -Den, megvan még a régi napszemüveged? Szerintem apádnak szüksége lesz rá a mai napon, mert a szemei kicsit érzékenyek.

      -Wan, ki tudod kísérni Henget a mosdóba egyedül, vagy segítsen Den? -kérdezte Da.

      -Nem kell, azt hiszem menni fog.

      Kikísérte. Heng a másik, szabad kezét szemellenzőnek használta a fényben. Amikor negyedórával később visszavezették az asztalhoz, kimerültnek látszott az úttól.

      -Din, légy szíves ugorj fel az emeletre és hozz egy plédet meg egy párnát, jó?! Apád ma idelent pihen le, hogy kapjon egy kis friss levegőt és napfényt. Életében nem volt ennyit odabent, nincs hozzászokva a szervezete, csak nézz rá…

      Mindeközben Heng figyelte, hogy ki mit beszél, de nem úgy tűnt, mint aki érti is, amit mondanak. Kényelembe helyezték az ágyneműben, Den pedig nekiadta koromfekete foncsorozott napszemüvegét, ami volt már vagy tíz éve is, mikor divatban volt, de nagyon büszke volt rá.

      Végül Heng úgy nézett ki szemüvegében és fehér plédbe csavarva, mint egy fura madár.

      -Nos gyerekek, azt hiszem jobb lesz, ha mentek és raktok még össze egy kis tejturmixot СКАЧАТЬ