A Meg Nem Engedett. Owen Jones

Чтение книги онлайн.

СКАЧАТЬ meg fog halni? -kérdezte Din.

      -Megpróbáljuk menteni, Din. Mindent megteszünk, amit csak tudunk, de ez azzal kezdődik, hogy nem mondhatjuk el senkinek! Den! Felfogtad!? Senki sem tudhatja meg, senki a világon! Hülye gyerek.

      -Wan biztos vagy benne, hogy ez a gyerek tényleg egy Lee? -vetette oda vádló pillantással Wannak, aki erre olyan tiszteletlen és morcos pillantással nézett az öreg nőre, aki épp csak megmentette haldokló férje életét, amilyennel csak tudott.

      -Hát így állunk! Ez a véleményed! Végsősoron ez a ti döntésetek. Mind a négyeteké, mivel nektek kell biztosítani Hengnek a “gyógyszerét”. Ezen fog élni élete végéig, erre az állapotra nincs gyógyulás.

      Da hátrahuppanva nekidőlt az egyik tartóoszlopnak és jelentőségteljesen becsukta a szemét, mintha, munkájával végezve egy könyvet csukott volna be. A család a nagynénire nézett, aztán egymásra. Azon tűnődtek, vajon ebből hogyan fognak kilábalni.

      Míg Da nagynéni látszólag transzban volt, vagy aludt, hármójuk azon vitatkozott, hogyan is tovább.

      -Nos, -mondta Wan, -a helyiektől nem sok vért tudunk szerezni, ugyebár. Legtöbbjük egy falat szárazkenyeret sem adna, nem még, hogy jó fél liternyi vért. Megfizetni pedig nem tudjuk.

      -Kaphatnánk el turistákat! A vérüket palackokba csapolva tarthatnánk a hűtőben… -mondta Den.

      -Idefent nem járnak turisták, ha még nem tűnt volna fel Den. -felelte anyja ciccentve.

      -Megpróbálhatnánk a különböző állatok vérkeverékeit és havonta mindannyian adhatnánk fejenként, úgy bő fél liter vért. -vágta közbe Din.

      -Hm. Nem tudom, hogy egy ember mennyi vért adhat egy évben, de több mint hat liter nekem gyanúsan soknak tűnik. Minden esetre szép gondolat kedves.

      -Néha talán a család távolabbi tagjai is adnának egy kis vért, apátokat eléggé szeretik a környéken…

      -Felajánlhatnánk, hogy megvesszük minden halott vérét! -ajánlotta Den.

      -Valahogy ki is kell venni a vért a testből mielőtt meghal édes, máskülönben a szív megáll és nem lesz, ami kipumpálja.

      -Felköthetnénk őket a lábuknál fogva és tennénk egy csapot a nyakukra… vagy a szívükbe… vagy mindkét helyre!

      -Értem. Szóval amikor elmegy egy kedves öreg mama, körülötte mindenki éppen siratja, teszerinted akkor gyorsan siessünk oda mielőtt kihülne és kérdezzük meg, hogy felköthetnénk-e hamar kiengedni a vérét a vödrünkbe, csakhogy apánk tudjon majd mit iszogatni később, ugye?

      Szerinted ez mennyire menne simán?

      -Mondhatnánk nekik, hogy valamennyi vért már korábban…

      -Még csak ne is gondolj ilyen hülyeségekre, te barom!

      -Mi lenne, ha a babák… Vagy nem? -folytatta Den, de miután az összes eddigi ötlete kudarcba fulladt, inkább csendben maradt.

      -Összefoglalva tehát, először is gyűjtsünk össze vért a családból, másodszor pedig gyűjtsünk vért az állatoktól. Azoktól is amelyikről nem tudjuk biztosan, hogy fog-e működni.

      -Még valami?

      -Tudnánk még… nem, azt talán nem… -mondta Den.

      -Gyerünk, bökd ki, ha baromság, ha nem, -mondta az anyja -reménytelenek vagyunk és minden lehetőséget fontolóra kell vennünk.

      -Lehetnék mohamedán… akkor lehetne négy feleségem, az még négy vérforrás… ha mondjuk lenne nekik fejenként négy gyerekük is, az még tizenhat! Aztán…

      -Igen, persze Den, köszönjük! Hogy maradtam volna inkább csendben… Legközelebb azzal jössz majd, hogy a húgodat állítsuk ki a sarokra és egy liter vérbe kerüljön nála egy menet!

      Din nagyon elpirult még csak a gondolatától is, és meg volt rökönyödve, hogy anyja ilyet mondott, viszont Dennek tetszett az ötlet, míg Wan oldalba nem rúgta.

      -Ahogy látom van még két bökkenő, amit figyelmen kívül hagytunk. -mondta Din, -Da néni azt is mondta, hogy apának jóvá kell hagynia ezt az egészet, hiszen neki kell majd ezeket mind meginnia, a másik, hogy holnapra is kéne valami neki.

      -Holnapra vehetünk kecskevért tejturmixnak, mivel apátok úgy tűnik jobban szereti, mint a kakasét, de igazad van. Valami biztos forrást kell találnunk minél hamarabb. Erről később megkérdezhetjük a nagynénikénket. Apátok meg, nos, amíg fel nem erősödik annyira, hogy meg tudja ezt mondani, azt eszik, amit adunk neki, annak is örüljön. De biztos vagyok benne, hogy örülni fog annak, hogy gondoltatok rá.

      Mikor már mindenki visszatért saját gondolataihoz és elcsendesedtek, rá néhány percre “felébredt” Da.

      -Sikerült találnotok valami megoldást, vagy soroljak én párat?

      -Nem nénikénk, nem sikerült. -ismerte be Wan, -Dennek volt néhány képzavara, de nem voltak használhatók. Sajnos maradtunk ugyanazoknál a javaslatoknál, amiket néhány órája mondtál.

      -Igen, gondoltam, hogy ezt fogod mondani, de őszintén szólva ez egyáltalán nem könnyű megoldásra váró feladat. Magam is körvonalaztam a dolgokat elmélyüléseimben, de máris későre jár és el is fáradtam, szóval valamelyikőtök hazavinne? Aztán mindannyian alszunk rá egyet.

      Megvárták míg Den visszaért, aztán ettek pár falatot, ellátták az állatokat és lezuhanyoztak. A nap utolsó pillanatait együtt töltötték, mielőtt korán feküdni mentek volna. Egy ilyen nap után ki voltak merülve. Igazából viszont, ennek az állt a hátterében, hogy egyikőjük sem akart felmenni egyedül, és pláne nem először egy vámpírhoz odafenn, így inkább egyszerre vonultak fel.

      Wan egyáltalán nem akart Henggel aludni, de úgy érezte kötelessége, így mint legidősebb, megkezdte a sort felfelé gyertyával a kezében, a reszkető gyerekekkel a háta mögött.

      Megálltak a hitvesi ágynál és figyeltek. Heng nyílegyenesen ült az ágyban, sápadt bőre és korall színű szemei világítottak a sötétben.

      -Jó estét család! -szólt mély, karcos hangon.

      Mindhárman a helyükre feküdtek, de egyikük sem tudta levenni a szemét Hengről, aki nem mozdult, csak bámult maga elé.

      1 3. PEE POB HENG

      Egyszer csak hirtelen elaludtak a kimerültségtől. Reggel, amikor felébredtek Henget takarók borították és egy párnával a fején aludt.

      Mindenki felkelt és olyan gyorsan suhantak el Heng ágya mellett amilyen gyorsan csak tudtak, majd lementek a földszintre.

      -A mindenit anya, láttad apát az este!? -kérdezte Den. -A szemei és a bőre, szinte bevilágították a szobát, de inkább a szemei, ugye? Régen feketék voltak fehéren, mint a miénk, most meg vörösek a rózsaszínen… СКАЧАТЬ