A falu jegyzoje. Eotvos Jozsef

Чтение книги онлайн.

СКАЧАТЬ főképp az utósó követválasztás óta igen elhidegült. Más érdekest nem mondhatok. Tengelyi e hosszú idő alatt nem változott; annyi szenvedés kissé elkeseríté, de azon igazságszeretet, melyet rajta ifjúkorában láttunk, a bátorság, mellyel minden elnyomás, minden törvénytelenség ellen fölszólalt, ugyanazok maradtak, s Erzsébet asszonynak igaza volt, ha fejét csóválva azt mondá, hogy férje soha megokosodni vagy valamire menni nem fog.

      Tengelyinek már külseje is tiszteletet gerjesztett, de még inkább nevelé ezen érzeményt a komolyság, vagy hogy úgy mondjam, ünnepélyesség, mely e férfiú magaviseletét legszorosabb házi körében is jellemzé, s mely által, ha társasága kellemetlenné vált is, a falusi jegyző azon megvető barátság kitöréseitől őrizteték meg, melyekkel leereszkedés neve alatt sok becsületes ember felsőbbek által annyira kínoztatik. Felsőbbekkel, kik által a megyei nemességre gyakorlott befolyása végett fölkerestetett, senki az udvariasság szabályait szigorúbban meg nem tartá, de senki hidegebb közönösséggel nem viszonozhatá barátságukat. “Felsőbbjeink — így szóla többször — minket, alsóbbakat csak annyiban becsülnek, mennyiben hasznunkat vehetik, mi őket, csak amennyiben tőlök félünk; én nekik használni nem akarok, félni nincs okom, miért fogadjam hát vagy keressem barátságukat?” Hogy Tengelyinek ezen tulajdona neki barátokat nem szerzett, azt olvasóim könnyen átláthatják. A felsőbb osztályok, midőn az alsóbbak legaljasabb hibáit magokévá teszik, eléggé leereszkednek; ki vehetné nekik rossz néven, hogy legalább tulajdon hibáikat, minő a büszkeség, másokban tűrni nem akarják? De falusi jegyzőnél, ki befolyása által, melyet a nemességre gyakorol, hivatalában biztosnak érzi magát, s a kis házat, melyben lakik, mint nemesi tulajdont bírja, én függetlenebb teremtést nem ismerek; s így hősöm nyugodt lélekkel nézheté mindazon neheztelést, mely az alispántól az utósó esküdtig majdnem minden kebelben ellene forraltatott. Tengelyi egyike vala azoknak, kik — mint mondani szokta — caesaroknak vagy falusi jegyzőknek születtek; azaz, ha véletlenül caesarokká nem lettek, a jegyzőségnél magasabbra emelkedni nem tudnak; s ő rég nem vágyódott más után, mint amivel bírt; meggyőződésből, mint maga mondá, vagy kénytelen-ségből, mint ellenei hirdeték, én nem mondhatom; de józanul mindenesetre, mert azon út, melyen magasra haladhatunk, nem olyan, hogy azáltal, ki azt meghajlott fővel keresni nem akarja, föltaláltathatnék. De valamint Tengelyinek ezen hibái vagy jó tulajdonai (nem tudom, minek nevezzem, s olvasóimra bízom e felette kétséges tárgy elhatározását, mely bizonyosan aszerint fog történni, amint az alispánhoz vagy falusi jegyzőhöz állnak közelebb) őt elöljárói előtt gyűlöletessé tevék: úgy nem vala talán az egész ország jegyzői közt egy sem, ki azon nép között, melynek ügyei rá bízattak, annyi népszerűséggel bírna, mint ő. Voltak itt is, kik elveinek túlvitt szigorúságát rossz néven vevék, s azon fellengző igazságszeretetet, mellyel minden jó ügyet, személytekintet nélkül pártola, sokallák.

      De végre Tiszaréten s tíz mérföldre a környéken nem volt talán ember, ki Tengelyiről el nem mondaná, hogy becsületes ember; s ez legbizonyosabb jele annak, hogy csakugyan az volt, mert valamint nagy körökben semmi sem csalódik többször, mint a közvélemény, úgy egy falu szűk korlátai közé szorítva biztosan építhetünk reá. A színhely nagyságával nőnek a csalódások, kis színpadon csak azon hibák nem vétetnek észre, melyek nem léteznek.

      Szorosabb barátságban azonban Tengelyi csak egy férfival állott, Vándory Boldizsárral, kivel őt olvasóim most a törökdombon először láták. S e barátság vala az, mi életének egyik fő örömét tevé.

      Vándory s Tengelyi egyébiránt a legkülönbözőbb emberek valának, kiket magunknak képzelhetünk, s épp ez vala talán oka változhatatlan barátságuknak. Ugyanazon tulajdonukat, melyeket magunk bírunk, csak egyszer, azaz önmagunkban szoktuk szeretni. E két barát haj-lamai s tulajdonságai kiegészíték egymást. Mintegy azért látszának egymás mellé állítva, hogy bennök mindent, mi emberi kebelt nemesíthet, egymás mellett találjunk. Tengelyi szigorúsága után, mellyel az emberekről szólt — Vándory derült életnézete, ki mindennek jó oldalát kiemelve, mindenben valamit talált, mit szeretni lehessen, jóltevő vigasztalásként hatott reád.

      Ötvenéves koráig mindenki vagy kibékült, vagy megbosszankodott a sokaságra; s ha oly férfinál, ki, mint Tengelyi, többször szorult barátaira, ez utóbbi történt, nincs mit bámulni, s nincs mit neheztelni, főképp ha e szigorúság csak az elméletben létezik, s így volt ez Tengelyi-nél. Ki őt beszélni hallva, azon ingerültséget, mellyel minden gonoszról szólt, öszvehasonlítá tetteivel, meggyőződhetett, hogy irgalmasabb férfi széles e világon nem volt annál; ki önmagát minden gonosz kérlelhetlen üldözőjének hirdeté. Ne vádolják azonban olvasóim következetlenséggel e férfiút, főképp a fiatalabbak ne, kik éltökből még csak föltételeiket ismerve, nem tudják, mennyi erényeket vesztünk az életben, mihelyt gyakorlá¬sukra alkalmunk jutott. — Ezer ember közt alig van egy, ki nem éppen azon tulajdonokról szólna legtöbbet s legszívesben, melyeket nem bír, s nem épp azon dolgokra nézve szerezte volna a legtisztább elveket magának, melyekre nézve érzi, hogy ily elvekre szüksége van. Gyávák bátorságáról, rossz bírák részrehajlatlanságáról, önzők a hazáról szólnak legszívesben; miért ne tárhatna ki jámbor jegyzőm is néha szigorú elveket? Nyugodtan eltűrjük az alávalóságot, szenvedjük, sőt néha kedveljük a legocsmányabb erkölcstelenséget, ha kellemes alakban közelít hozzánk; miért ne volnánk engedékenyek az erény kis hibái iránt? Ha tetsző formába öntetett is, azért senki sem taszítja el magától az aranyat, s nem panaszkodik senki, hogy terhes elhordani vállain.

      Vándoryról csak keveset mondhatok; azon idő óta, melyet mint lelkész Tiszaréten töltött, hol hősünknél pár évvel előbb telepedett le, nyugodt egyenlőségben folytak napjai. Múltjáról mást nem tudunk, mint hogy Heidelbergben tanult, s hogy ott, noha majdnem tíz évvel idősebb s teológus, mégis egyedül Tengelyivel társalkodott. Családjáról s gyermekkoráról soha nem beszélt. Azon, hogy magyar, senki sem kételkedett, ki őt szólni hallá; s ki Tiszarétre jövén az agg lelkészt ott látta hívei között, apának hinné gyermekei körében, annyi tisztelet környezi a jámbor öreget, annyi szeretet mosolyg arcain mindenkinek elébe. Maga a Réty család osztozott e köztiszteletben, s talán nem volt ember, ki ez oly büszke házban annyi tekintéllyel bírt, mint Tiszarét szerény lelkésze.

      Ez az, mit hőseim múlt életéről mondani szükségesnek tarték. Ha hosszasabb voltam, s valakit olvasóim közül untattam, gondolja meg, hogy nem éltem azon írói jogommal, mely szerint őt hosszú előszóval vendégelhettem volna meg, s ne tegye azért félre könyvemet. Regényem csak az élet képe akar lenni, s az nem lehet mindig mulatságos.

      Már a nap lealkonyodott, s csak még nehány piros felleg jelölé a helyt, hol az eltűnt, midőn a barátok a faluhoz értek, s Vándory jó éjszakát kívánva Jónástól elvált.

      Hősünk magánosan, s meglehet, mert a törvénykezési jelenet, melynek a törökdombon tanúja volt, érzelmeit sérté, vagy talán mert múltjára gondolt, komorabban, mint máskor tért házába. De midőn a kapunál Vilmát látá, ki vígan elébe lépett, s midőn kebléhez szorítá a nyájas gyermeket, a gond, mely homlokát ráncokba voná, eltűnt, s csak boldogságának érzete tölté el szívét.

      Be akart menni, leánya nyájasan visszatartóztatá:

      — Előbb még egy kis kérésem van — szóla mosolyogva — , míg nem ígéred, hogy teljesítni fogod, nem eresztlek be.

      — S mi volna az? — kérdé Jónás jókedvűen simogatva leánya arcát.

      — СКАЧАТЬ