A falu jegyzoje. Eotvos Jozsef

Чтение книги онлайн.

СКАЧАТЬ A Kályhásy család táblaügyvédje épp akkor halt meg, s miután ezen becsületes ember az írás szavai szerint: semmit sem vihetett magával, a Kályhásyak pereit is itt hagyta, s a családfő, ki Porváron Tengelyivel megismerkedett, majdnem eltökélte magában, hogy törvényes ügyeit reá bízza.

      Amint mondám, egy embernek köszönhetjük, hogy ez nem történt — Hajtó Pál, Porvárnak eddig leghíresebb ügyvéde (megkímélem olvasóimat leírásával, hisz megyei ügyvédeink nagy részint éppúgy hasonlítanak egymáshoz, mint pereik, egyik valamivel hosszabb, másik rövidebb — a fiziognómia ugyanaz), Hajtó Pál, mondom, rendkívüli hajlandósággal viselteték hősünk iránt. Ha mások hevességét rosszallák, ő (ha maguk voltak) egyre biztatá, hogy még élesebben támadja meg a törvényszéket, ő őrzé meg erényét most is azon veszélyektől, melyek, mint sokan hiszik, az ügyvédi pályát környezik.

      “Barátom, te nem vagy ügyvédnek való — így szólt ifjú kedveltjéhez — , téged magasabbra teremtett az ég. Ha úgy lennék, mint te, egészen a politikára adnám magam, hisz látod, csak ez úton használhatsz igazán. Amint a dolgok állnak, minden iparkodásod dacára egy pert vesztesz a másik után, s fáradságod nemcsak hogy nem jövedelmez, hanem még haszontalan is. Magyarországot reformálni kell, s erre éppen te születtél; hisz a politikával együtt űzheted ügyvédségedet.”

      E szavak sokszor s mindenféle alakban ismételtetve, végre meggyőzék Jónásunkat, s akinek ifjúkorában ily dolgok mondattak, s ki el nem hívé, az bátran hiú bohócnak vagy akárminek nevezheti; elég az hozzá, hogy gyűlés közelgvén, egész komolysággal készült új hivatásához.

      A nap eljött, Tengelyi elmondá beszédét, s az egész közönség elbámult fölötte. Nem a beszéd maga, mely mint mindenki gondolhatja, diákul tartatott, s melynek nyelve Ciceróét utánozva annyira elavult, s elvei annyira újak valának, hogy bámulásra már ez is elég okot nyújthatott — hanem, hogy egy fiatal ügyvéd, alig huszonnégy éves, nem is táblabíró, s még kevésbé birtokos, szólni mert, ez oly meglepő, oly hallatlan dolog vala már magában véve is, hogy a nemes táblabírói sereg első pillanatban alig találhata szót indignációja kifejezésére. Végre a sokáig visszatartott nemes harag kitört egész hatalmában. Alispán, főjegyző, főügyész és a fő-főtáblabírák egész serege fölzúdult a szerencsétlen ellen, ki nemes céhök körében kontárkodni merészelt. Tengelyi mindenről megfeledkezve viszonzá csapásaikat, s mosott alispánt, főjegyzőt, ügyészt s fő-főtáblabírákat, egészben s egyenként, míg e hosszú vita végén az egész közönség akciót kiáltott fejére. Utósó huszonöt forintja, melyet magával hordott, ott maradt a kegyetlen főügyész kezei közt, s Jónás haragtól lángoló arcokkal tért vissza lakába, esküdve, hogy bosszút áll e méltatlanságokért.

      Amint látjuk: hősünk politikai fölléptében sem volt sokkal szerencsésebb, mint az ügyvédi pályán, s első jutalmul, melyet fáradozásaival kiérdemelt, a huszonöt forinton kívül csak azt nyeré, hogy Kályhásy, kit a gyűlésben különös szorgalommal oktatott, pereit Hajtó barátjára bízá. De szilárd lelke nem csüggedett el azért. Minden alispánnak, főügyésznek, jegyzőnek van mindig legalább egy ellensége: az ti. ki utána alispán, ügyész, vagy jegyző akarna lenni: így vala az Taksony megyében is; s midőn a jelen tisztviselők ellen kikelt, Jónásnak természetesen nemcsak ellenei, de barátai is támadtak. Főképp Konkolyi, kit Réty ellenei alispánnak jelöltek ki, nem győzé eléggé dicsérni eszét s bátorságát, mellyel föllépett. Konkolyi büszke volt, vagy legalább annak tartatott, s azért a kisebb nemesség közt kevés népszerűséggel bírt. Réty e részben az ország minden alispánjait sokkal felülmúlta, senki szívesebb hangon valakit uramöcsém— vagy urambátyámnak nevezni, nejéről s gyermekeiről kérdezősködni, vagy végre egy pohár bort ajánlani nem tudott — s ez utolsó, népszerűség dolgában a főpont — mert hisz szeretetünknek, mint a rét füvének, öntöztetni kell, hogy nőjön: — senki több nemestársat egyhuzomban kebléhez szorítani s megcsókolni nem bírt. Félni lehetett tehát, hogy ámbár Konkolyi részéről minden megkísértetett, mi a nemességet érdemeiről meggyőzhette, s a sze¬gé¬nyebb nemesség csapszékekben, az előkelőbbek barátságos lakomáknál eleget tapasztaltak, mi őket az alispánjelölt hivatalképességére figyelmezteté, mégis Réty népszerű¬sége a válasz¬tásnál győzni fog. Konkolyi ügyvéde, Hajtó, ki e viszonyokat mindenkinél jobban ismeré, s tudta, hogy jó bor, minő principálisa szőlejében termett, szép kastély, húszezer forint jövedelem s hozzá még a kamaráskulcs a lehető legszebb tulajdonok arra, hogy valakiből tökéletes alispán váljék, de hogy ezekhez mindenekelőtt még az is szükséges, hogy az annyi érdemmel fölruházott meg is választassék: éjeket virrasztott a dolgok ily aggasztó állása felett, midőn Tengelyi föllépte egyszerre új reménnyel tölté szívét.

      Elment tehát még aznap, midőn beszédét tartá, Jónásunkhoz. Elmondá: mennyire fölindult azon méltatlanságon, mely rajta elkövettetett, mennyire meggyőződött, hogy azon tisztviselői karral, mely ma véle is érezteté zsarnokoskodását, tovább élni nem lehet, hogy mindennek csak Réty oka, hogy bosszút kell állniok ezen alávalóságért, s hogy Konkolyi őnagysága is osztja e nézeteket, s örvendeni fog, ha egy ily kitűnő fiatalemberrel megismerkedhetik.

      Valami hatása a hízelgésnek mindenikünkre van, s főképp szónok talán nincs a világon, ki ha neki az mondatik, hogy beszéde által valakit meggyőzött, kételkedni tudna e vallomáson. Estve Jónás, Hajtó barátjával elment Konkolyi kamarás úrhoz, s midőn a számos társaságot látá, mely mind oly nyájas volt iránta, s szabad elveit annyira helybenhagyá, szinte sírhatott volna örömében. A kamarás úr majdnem ugyanazokat mondá, miket előbb Hajtótól hallott, s végre egész komolysággal fölszólítá, hogy a jövő tisztválasztásnál hivatalt vállaljon. Mert, úgymond: miután nem a megye törzsökös családjai közé tartozik, más mód nincs, mely által szavainak hatást szerezhetne.

      Eleinte Jónás vonakodott: ifjúságát, szegénységét, s hogy a megyében ismeretlen — egyszóval fölhozott mindent, mi neki e körülmények közt akadályul lehetett. — “Nem ismerjük-e mi? — szóla ellenben a nyájasan mosolygó kamarás — csak egy beszédből igaz, sed ex ungve leonem! bízzék bennünk s főbírónak tesszük. Hisz ön nemesember, s az Magyarországban bármi szegény s ismeretlen legyen, mindenné válhatik.” Jónás tökéletesen kapacitálva volt, s ha az éjjel nem hunyta is be szemeit, Porváron aligha vonult valakinek fején több álom keresztül, mint az övén. Hisz Magyarország alkotmányos ország, hol csak a többség határoz, s ennek megnyerésére, legalább nemesembernek, érdemnél egyéb nem kell. Százszor biztatta magát hősünk e gondolattal, s most, midőn a kir. kamarás is ugyanazt mondja, midőn az ő meggyőződése szerint is magyar nemesből minden válhatik, miként kételkednék ezen elv valóságán ő maga?

      Jónás tehát testestől-lelkestől konkolyiánussá vált. Hajtónak föladata az vala, hogy neki a kisebb nemesség között minél nagyobb pártot szerezzen. Szerencséjére a beszéd, melyért megakcióztatott, e célra különösen alkalmatosnak mutatkozott. Jónás azon elnyomásról szólt vala, melyben alsóbb osztályaink e hazában élnek. Hajtó megszerzé s a változandók megváltoztatása után lefordítá e beszédet. Hol a beszédben szegények említtettek, “szegény nemesemberek” tétettek. Hol a büntető perek hosszúsága— s a rabok kínzásiról vala szó, ott az említtetett: mi sebesen folynak le a megye nemessége ellen indított büntető keresetek, úgyhogy némelyek közülök, mikor a végső ítélet hozatik, még meg sem halhattak. Hol Jónás szívrehatólag festé a nyomort, melybe az adózó nép a közmunkák által helyeztetik, jelesen, hogy marhái elcsigázva annyi fáradság után maholnap elpusztulnak, СКАЧАТЬ