A falu jegyzoje. Eotvos Jozsef

Чтение книги онлайн.

СКАЧАТЬ tisztviselőre tevének. Minden embernek megvan hiúsága, melynek megsértését más lényegesebb károknál nehezebben tűri; maga a jobb ember is neheztel, ha ítéletében csalódott, s embertársai hibáit könnyebben bocsátja meg néha, mint azt, hogy őket jobbaknak találta, mint gondolá; — mi csoda tehát, ha Nyúzó Pál — kit önismeret (mely bármint tagadjuk is, emberismeretünknek alapja) pesszimistává tett — , senkit, kit egyszer gonosztevőnek tartott, ártatlannak ismerni többé nem akart, s főképp ez esetben felbosszantva Ákos tréfái által, mindent elkövetett, hogy az öreg cigány bűntettei napvilágra jőjenek.

      — Jól van, jól — szóla elfojtva, amennyire bírá mérgét — ; majd meglátjuk, ily hetykén viseled-e magadat nálam is; holnapig híres cimborád meglesz, s majd szembeállításkor meglátszik; vezessék őt kentek hozzám; s hogy el ne szökjék, mert...

      A cigány rimánkodott, s már a pandúrok igazítani kezdték a hegedűt, midőn Ákos megkönyö-rülve könnyein, kezességet ajánlt a főbírónak, s kéré, bocsássa szabadon. Nyúzó örvendve, hogy tréfáit kérése megtagadásával megbosszulhatja, tagadólag rázta fejét.

      — Tudod — szóla a lehetségig nyájasan — , örvendek, ha kedvedet tölthetem, de most az egyszer megbocsátasz; lehetetlen! Holnap reggelig Viola kezeink közt lesz, s meglátjátok, e cigány cinkosaihoz tartozik.

      — Ha Petit addig tartod magadnál — szóla Kislaky nevetve — , míg Violát elfogod, örökös kenyérre fogadtad.

      — Majd meglátjuk — viszonzá a főbíró gúnyosan — , én csak azt mondom, hogy Viola még ma kezeim között lesz, s ha nem, nevessetek szemembe. Bizonyos hírből tudom, hogy estve s pedig magánosan a Tiszaréti csárdához jő. Mihelyt elsötétedik, a csapláros cselédei s mind, kik épp a csárdában lesznek s hírt vihetnének, öszvekötözve a pincébe záratnak, s helyökbe parasztos ruhában a komisszárius s pandúrjaim várják a vendéget. A többi magában értetődik.

      — Igen, ha eljő — szóla közbe Ákos — , de...

      — Ez egyszer el fog jőni — viszonzá tisztviselői méltósággal az előbbi. — Nyúzó Pálnak vannak kémei, kikben bízhatik. Most — szóla a pandúrokhoz fordulva — induljatok.

      Ki e rövid beszélgetés alatt figyelmét az öreg Petire fordítá, észreveheté kérdésen kívül a hirtelen változásokat, melyeken barna arca átment. A legnagyobb érdektől, midőn Viola elfogatása először említtetett, egész a kétségbeesésig, midőn a készületeket hallá, tíz érzelem vala kimondva keleti vonásain, de szerencséjére csak Tengelyi vevé észre megindulását, s mikor Nyúzó figyelmét ismét reá fordítá, az öreg könyörgő helyzetben álla ott a pandúrok között, kik főbírájuk parancsára lökdösve indulásra inték foglyukat.

      — Kérem alássan, nagyságos úrfi — szóla ez Ákoshoz fordulva — , ha már éppen mennem kell, s ártatlan, öreg ember létemre tömlöcbe hurcolnak, mondja meg a nagyságos úrfi édesatyjának, hogy az öreg Petit elfogták, s hogy nem én vagyok oka, ha a leveleket át nem adtam.

      — Mily leveleket? — kérdé Ákos.

      — Hát azokat, melyeket a teins vicispán úr reám bízott — szóla a cigány, egypár ruharongyokba takart levelet vonva ki mellényéből, melyet Ákosnak átadott. — Mindig én vagyok a nagyságos úr expresszusa, s most se késtem volna el, mert a nagyságos asszony is jó borravalót ígért, ha a leveleket még napvilágon Sz.-Vilmosra viszem, mert mondta, hogy igen fontos dolog; — s ha ezek... — a substantivumot Peti csak gondolá — ott az erdőben el nem fognak...

      Soha iromány nagyobb változást nem tett még ember sorsában, mint mely e levelek átadása után szegény Petire nézve történt. S midőn Ákos az egyik nyitott ívet átfutva Nyúzónak adá s ez rajta végignézett, nem képzelheti senki a zavarodást s bosszút, mely arcain mutatkozott.

      — Meg kell vallani, ezt ügyesen intézted el — szóla Ákos, valamivel halkabban a főbíróhoz. — Ha a tisztújításnál kimaradsz, legalább azzal vigasztalhatod magad, hogy az ellenfélt győzelmében segítéd, mert hogyha a sz.-vilmosi háromszáz voks ellenetök szavaz, valamennyien kimaradtok, arról még kétség sincs — ez pedig alkalmasint úgy lesz.

      — Dehogy lesz — mormogá Nyúzó fogai közt, míg esküdtje a kimaradást hallván említettetni, fejét csóválva nagyokat sóhajtott — , dehogy lesz, hisz a sz.-vilmosiak...

      — Téged úgysem igen szeretnek — vága szavába Ákos — , s ha választanak, csak atyám vagy inkább jegyzőjök kedveért teszik, ki ismét nem szemeidért, hanem más lényegesb okok miatt ragaszkodik atyámhoz. — Ma reggel hírt kaptunk, hogy a bántornyaiak nótárius uramékkal egyezkedni kezdtek, de nem jöhettek rendbe. Atyám használta az alkalmat s e zárt levélben mindent megígér, mit a falusi penna kíván, egyszersmind holnapra meghívja az egész sz.-vilmosi nemességet, hogy velük kezet fogjon, s most ide állsz te pandúraiddal s elfogod a hírnököt, hogy ellenségeid, kik azalatt zsugoriságukat megbánták, megelőzzenek. — Ha ez nem vígjátékba való — én nem tudom, min nevethetnék jobb ízűt.

      — De ki gondolta volna — szóla Nyúzó — , hogy apád ily fontos üzeneteket ily ember által küld?

      — Mikor már mondtam — viszonzá Ákos, látszólag örvendve a főbíró zavarodásán — , hogy az öreg Péter hű emberünk, s évek óta hordja leveleinket; kinek juthatna eszébe, hogy az alispán fűtő cigányát minden ok nélkül elfogják s hegedűbe teszik, s még kezességre sem bocsátják ki?

      — Igaz — szóla Nyúzó kínjában fejét vakarva — , de mikor nem szól, mikor egy szócskával sem mondja, hogy ily fontos levelekkel jár. Átkozott vén gazember — folytatá legnagyobb mérgében a szolgabíró úr, ki azon kellemetes lények közé tartozott, kiknek mérge minden alkalommal fölforr, s kik soha nem gorombábbak, mint midőn engedelmet kellene kérniök; úgyhogy ha ők hágnak lábadra, majdnem nagyobb veszedelemben forogsz, mintha te tetted volna — , mért nem mondtad, hogy a teins alispán úr parancsolatában jársz? Kedvem volna olyan huszonötöt vágatni rád, hogy...

      A cigány, ki most az egyszer hátulról biztosítva érzé magát, mondá: “hogy a pandúrok úgy bántak vele, hogy még azt is elfeledé kínjában, honnan jő; azonkívül, folytatá — : a nagyságos asszony azt parancsolta, hogy ez írásokat senkinek se mutassam, főképp ki a teins vármegyé-hez tartozik, s én azt gondoltam, hogy végre úgyis kisül ártatlanságom.”

      — Ártatlanságod? szörnyűség! — szóla kezeit öszvecsapva Nyúzó — táskájában levelet hord az alispántól, s ő ártatlanságában bízik. De most menj, lódulj, takarodj — itt vannak leveleid, s ha estig Sz.-Vilmoson nem vagy, vigyázz magadra.

      A cigány, noha a nap már a láthatárt éré, ellentmondás nélkül fejet hajtva főbírája teljesíthetlen parancsára, Sz.-Vilmos felé sietett. Nyúzó a cigány távollétében egész mérgét pandúraira fordítva sok káromkodás között álmélkodott szemtelenségökön, hogy az alispán tulajdon cigányát elfogni merészlették. Az esküdt vasraveretéssel vigasztalá a bámulókat, kik csak pár perccel előbb már kancsó borról álmodoztak. Ákos s a többiek majd Nyúzó hadarászó gesztikulációin, majd a cigányon nevetve — ki időről időre visszanézve, Lóth nejének ellentéteként mindig sebesebb futásnak eredt, valahányszor a fergetegként háta mögött zúgó főbírót СКАЧАТЬ