Название: Edes Anna
Автор: Kosztolanyi Dezso
Издательство: Public Domain
Жанр: Зарубежная классика
isbn:
isbn:
– Tessék? – kérdezte gúnyosan. – Nálam nem így szokás felelni. Ha nincs kedve, fiam, a helyhez, akkor itt a könyve – és a cselédkönyvet az asztalra ejtette, úgyhogy az csappant. – Mehet, Isten hírével.
– Nem úgy értette az Anna – mentegette Ficsor. – Ugye, Anna, nem úgy értetted?
– Hát hogy értette?
Csönd volt.
Vizyné és Ficsor várt a válaszra.
– Van – rebegte hangtalanul Anna, aki úgy értette, hogy neki mindegy, hiszen mindenütt csak dolgozni kell.
– Az más. Beszéljen értelmesen és tisztességesen. Ahogy úriházban szokás. Ha megbecsüli magát, itt jó dolga lesz.
– Itt jó dolgod lesz – sietett Ficsor a méltóságos asszony segítségére, hogy közös erővel bírják elhatározásra.
– Csak mi ketten vagyunk. Én meg az uram. Gyermek nincs – s önkéntelenül a falon lévő fotográfiára pillantott, és a szokott eszelős mozdulatával végigsimította borostyánsárga haját, mintha nehéz volna a kontya, mintha szétrepedne alatta a koponyája. – Aztán nálam nem úgy van, mint másoknál. A kenyér szabad. Annyit ehet, amennyit akar. Hallottam, hogy a régi helyén csak rántottlevest reggelizett. Itt minden reggel kávét kap. Meleg kávét. Vasárnap tészta, hetente kétszer hús. Ha pedig jól viseli magát, hébe-hóba egy pár cipőt is ajándékozok. Vagy egy ruhát.
– Ruhát, Anna, ruhát – biztatta a házmester mosolyogva.
– És később majd meglátjuk. Esetleg – mindig ez volt az utolsó ütőkártya – kitaníttatom varrni is.
– Hallod, Anna? Hallod? Varrni. A méltóságos asszony kitaníttat varrni is. Csak légy szorgalmas. Úriemberekhez kerülsz. Mert ez nem olyan ház. Ennek nincs párja – valami nagyot akart mondani – az egész Krisztinában.
– Mikor áll be?
– Mindjárt – mondta Ficsor.
Vizyné erre nem számított: csak holnapra várta.
– Elintéztem velük – dicsekedett a házmester —, mert amit én egyszer megígérek, méltóságos asszony…
– Hol a batyuja?
– Lenn, nálam.
– Hozza föl – utasította Ficsort.
Megvárta, míg kiér a házmester. Akkor a cselédhez lépett, oly közel, hogy arca az ő arcát súrolta.
Anna ijedten fölnyitotta nagy, bágyadt szemét.
Szeme kék volt, de nem csillogó, inkább tejeskék, violáskék, mint a Balaton vize, párás, nyári hajnalon.
Most látta először Vizynét: egy sápadt, nagyon magas, jéghideg nő meredt eléje, aki – nem tudta miért – egy ismeretlen madárhoz hasonlított, szétborzolt, fényes dísztollakkal. Hátrált az ajtó felé.
Vizyné, hogy az előbbi kis összezörrenést elsimítsa, s főképp, hogy végre hallja a hangját is – mert eddig a lány csak egyetlen szót ejtett ki, azt hogy: van —, emberi nyomatékkal kérdezte:
– Mi az édesapja?
– Cseléd.
– Hol cseléd?
– Az uraságnál. Béres.
– Földmíves. És van valamije? Háza, földje, disznaja?
– Semmi.
– De búzát azt kap? Ah, maguk ma jobban élnek, mint mi. Az anyja?
– Nyanya – és itt elcsuklott a hangja.
– Mi az?
– Meghalt. Mostohám van – mondta elszoruló torokkal.
– Testvérei?
– Egy bátyám.
– Az is földmíves?
– Most jött haza.
– A háborúból?
– Nem. Francia fogságból – s vonogatta a vállát.
– Már megint. Ez nem illik. Mi igennel és nemmel felelünk. No, majd megtanulja.
Erre még volt idő. Nem is idomította tovább, hanem áttért a lényegre.
Bizalmasan, valamivel halkabb hangon kérdezte, mint nő a másik nőtől:
– Van szeretője?
Anna intett, hogy nincs.
Nem pirult el, de homlokát, a szép domború homlokát egyszerre elfutotta valami rózsaszín köd.
– Őszintén? Ne tagadja, mert úgyis rájövök. Ez a ház erkölcsös. Ide senkinek se szabad bejárni, se nappal, se éjszaka. A kulcsok különben is nálam. Ismerőse sincs?
– Nincs.
– Valakit csak ismer.
– A Ficsorékat – szünet. – Meg a Wildné nagyságos asszonyt – szünet. – Meg a Cifkánét, a Bartos úr ángyát.
– A sógornőjét? Azt az erős, magas asszonyt, aki náluk lakik?
– Azt.
– Különben senkit?
– Senkit.
– Jobb is. Csak elrontják. Nem mondom, ha valakije jön. Az apja, vagy a bátyja. Akkor engedélyt kér, hogy találkozhassék velük. Különben minden második vasárnapja szabad. Délután háromtól hétig. De hétkor már itthon kell lennie.
Ficsor sovány batyucskát hozott föl, kockás kendőbe kötözve.
Vizyné – élve úrnői jogával – kibontotta. Mindig batyuvizsgálás alkalmával győződött meg először, hogy lop-e majd az új cseléd.
Kevés holmit talált.
Néhány rongyos pamutzsebkendő, melyen nincs monogram – tehát valószínűleg nem lopta —, egy már erősen viselt, kék kartonruha, pár fejrevaló kendő, egy uraságoktól levetett férficipő, melyet valahonnan ajándékba kaphatott, egy kerek reklám-kézitükör, a cég jelzésével, egy vasfésű, még tele gubancos hajával.
Aztán egy horpadt, sárgapléh gyermektrombita, melyről piros bojt lóg.
Ezt kezébe vette, nézegette. СКАЧАТЬ