Éjszaka. Bródy Sándor
Чтение книги онлайн.
Читать онлайн книгу Éjszaka - Bródy Sándor страница 5
Название: Éjszaka
Автор: Bródy Sándor
Издательство: Public Domain
Жанр: Зарубежная классика
isbn:
isbn:
Dóka Terka akart valamit mondani, de csengettek, ki kellett szaladnia, hogy kinyissa a kaput. Az úr jött haza, kimelegedve, hátracsapott kalappal, egy kis szózatos kedvvel, de a ház levegője, a cseléd morczos képe azonnal kijózanította.
– Hogy van az asszony, aludt már? – kérdé szinte alázatosan.
Terka mérgesen csapta be utána a kaput és egyenesen rátámadt:
– Hát most kell hazajönni a tekintetes urnak? Hát nem tudja bevárni, a mig magától behunyja szemeit. Csak erővel akarja befogni a tekintetes úr. Már ha másért nem, azért, a mit jussol utána, lehetne hozzá több jósággal…
Ettől fogva csakugyan több gyöngédséggel volt Zsoboki a beteg asszonyka iránt. Mellé ült, meg-megsimogatta, egyszer-egyszer megcsókolta a haját. Igérte neki, hogy elviszi fürdőre, csak felkelhessen az ágyból. Éjjel is benézett hozzá, ha a nagy köhögési rohamban hallotta a fuldokló hangját:
– Gyurim, Gyurim, ne hagyj! Néha elég volt, ha kezét a beteg homlokára tette és az mindjárt kevesebbet szenvedett. De végre is, dolgai voltak, naponkint alig lehetett vele egy-két órát. Az asszony egyedül maradt Terkával, hallgatta a meséket, a titokzatos beszédeket a különös és tiszteletteljes halálról. Olykor beült hozzájuk egy-két szóra Bordás Marcsó is, hozott egy kis gyümölcsöt, némi hirt a városból, a parochiáról. Egyszer oszt’ közöttük termett Kati, egy szent életü nagy paraszt leány, a ki tizenhat éve köhécselt már a szomszéd portán és most, hogy baja rosszabbra fordult, eljött kérni egy kis kávét. A két paraszt-asszony behivta a beteg-szobába, hadd beszéljen szent történeteket.
Az utolsó hetek igy teltek el a fantasztikus társaságban, melyben mindenki igen nagy véleménynyel volt a nagyon is különös halálról. Csak az előleges kinokat szidta Dóka Teréz, a mire Kati megjegyezte:
– Ha szűz Mária úgy akarja, teljék benne ő szent kedve!
Zsoboki Klára bólintott rá a fejével és visszafojtotta jajait, különösen éjszaka, a mikor a szomszédos szobában feküdt könnyű álmú ura. Odafordult a cselédhez:
– Meg fog unni, ha aludni sem hagyom. Adjon valami csillapítót innom, Dókam, maga az én anyám. Nincsen nekem, maga az enyém, csókoljon meg, Dókám!
Az utolsó héten – gyümölcsérő szeptember volt – végkép belekapaszkodott a kis parasztasszonyba. Nem tudott nélküle ellenni egy pillanatra sem. Ott muszájt lenni akkor is, a mikor az orvos rábeszélésére végrendeletet irt az ura javára. Komor arczczal fordult el, a mikor felolvasták a testamentumot; csak akkor pillantott feléjük, a mikor a jegyző ahhoz a részhez ért: Összes ruháimat hagyom Tóth Teréziának. Arcza egy kissé földerült, megcsókolta asszonykája kezét és némi hálával nézett a férj felé, a ki igazán szivéből könyezett e pillanatban.
Hát csókolja meg legalább! – sugta feléje a cseléd.
A férj elhalványodva hajolt le a feleségéhez és hirtelen csókot nyomott ajkára. Az meg magához ölelte hosszan, perczekig, el sem akarta engedni többé: de karjai lehanyatlottak, nem tudott ölelni már, még csak egy napja volt hátra. Könnyen mult el az utolsó huszonnégy óra. Nappal aludt Klárika, estefelé megkérte az urát, olvasson valamit, szereti hallani a hangját. Éjfélkor, a mikor már mindenki elcsendesedett és csak Terka dudolta a szentkúti énekeket, egyszerre enni kért. A cseléd kiment a kamrába s a mikorra visszajött: asszonykája ott feküdt megmerevedve.
Tóth Terézia magára maradt a gazdájával. Szivesen maradt a portán, mert a fizetését fölemelték egy forinttal, és apró jószágot is tarthatott.
Legelsőbb is nagy rendet csinált a házban. Kisurolt, kiégetett mindent, a mihez az asszonyka valaha csak hozzáért. Egy pár hét mulva trakták voltak az özvegy ember házában. Terka sütött, főzött, egészen vidám volt. Csak este ne lett volna soha. Az eperfa olyan csunya árnyékot vetett az udvaron. Bólongat, beszél, valamit mondani akar.
Bordás Marcsó is, Kati is úgy vélték. Marcsó mondá:
– Csak érteni kellene! – Kati folytatta:
– Talán az asszonykánk akar valamit mondani, Dóka!
A cseléd szemébe húzta keszkenőjét.
– Az bizony lehet. A mikor első délelőtt feküdt kiterítve, akkor is szólott hozzám. – Öltöztessen föl Terkám! – mondotta. Felöltöztettem nagy sebtibe, mindjárt vidám lett az orczája. Addig olyan kegyetlen volt, egy fájdalom.
Beszaladt a konyhába, lekapta az ételt a rostról és kijövén, folytatá:
Конец ознакомительного фрагмента.
Текст предоставлен ООО «ЛитРес».
Прочитайте эту книгу целиком, купив полную легальную версию на ЛитРес.
Безопасно оплатить книгу можно банковской картой Visa, MasterCard, Maestro, со счета мобильного телефона, с платежного терминала, в салоне МТС или Связной, через PayPal, WebMoney, Яндекс.Деньги, QIWI Кошелек, бонусными картами или другим удобным Вам способом.