Szirmay Ilona: Történeti regény. Gaal József

Чтение книги онлайн.

СКАЧАТЬ az hozzá, következő szavait már sokkal lágyabb hangon ejté s előbb daczosan felvetett feje meglehetősen lehajolt.

      – Én tovább nem mehetek, mert már gróf Károlyi Sándornak is ajánlottam szolgálatomat és így militaris parolám kényszerít maradni és titeket mindenben tanácsommal segíteni.

      – Ezen okból szívesen megtartunk, ámbár mi magunkra hagyatva magunk módja szerint harczolunk s csak szívünk sugallása lesz vezérünk, ezt pedig nincs szándékunkban egy idétlen taktikával akadályoztatni.

      – De mégis – kezdé Türkenfrasz, talán a retirádáról egy taktikai leczkét adandó, ha Bagosy hirtelen félbe nem szakasztja beszédét. – Máskor szívesen fogom hallani az úr észrevételeit, de most társaimmal együtt rendelést kell tennünk a védelem előkészületeire. – Rögtön meghatározák a két vármegye alispánjai, a szatmári főispántól gróf Károlyi Sándortól is mindenről tudósíttatván egy levélben, melyet Karácson Tivadar hozott, a nemességet Nagybányára és Szigetre a fölfegyverkeztetés végett összehíni, midőn ezen hazafiúi törekvésökben egy új szerencsétlenség zavará meg őket.

      HATODIK SZAKASZ

      Nagy bú s ennek következései. – A szerelem, ha neheztel is, könnyen megbocsát.

      Két szolga egy leány holttestét hozta az előbbi vadászat helye felől, s egy harmadik vállára támaszkodva az öreg Szirmay István közeledett, sűrűn ömölve könyei borult szemeiből; az első pillanatban mindnyájan Szirmay Máriát ismerék meg a halottban. Véres ruhája erőszakos kimulásra mutatott, a szomoruság ezen új szerencsétlenség felett, csak az általa gerjesztett bámuláshoz vala fogható. Egy darabig némán nézegeték egymást, míg az öreg Szirmay István félig zokogva e szavakban árasztá ki szívének mély búját.

      – Hol van az a hyenáknál dühösebb haramia, ki ezen ártatlan teremtés liliom virulását meggyilkolta? – Segíts meg, Istenem, erősítsd bűnös lelkemet, nehogy kétségbeessem véghetetlen jóságod felett.

      – Ki a gyilkos? – riada Szodoray a két fogoly rablóra.

      – Azt köztünk ne keresd, – felelé az egyik alig rejthetve vad örömét.

      – Urfi, te magad gyilkolád meg a kisasszonyt!

      Bámulva s meredten tekintének mindnyájan Szodorayra, kiben a harag minden érzetet elnyomott, mert a nemes ifjú nem képzelheté magát e szerencsétlenség még csak véletlen okának is.

      – Utálatos gazember! ily rémítő hazugsággal akarod befejezni gyalázatos életedet? mondj igazat vagy kínos lészen halálod.

      – Csak csendesen úrfi, én minden szavamat bebizonyíthatom; kérdezd azon öreg urat – s itt Szirmayra mutatott a haramia – ismer-e engemet?

      – Ezen rabló csapott engem a földre. – Mondá Szirmay a zsiványt megtekintve.

      – Ezen rabló – ismételé Boldizsár szavait a csudálkozás miatt hosszúra nyújtva – hiszen az puskám előtt dőlt el.

      – Igen, – de csak golyódat kikerülni, – folytatá a haramia felső ajakát balra, az alsót jobbra rántva. – És fejem felett csapott az ón a kisasszony szívébe, kit épen fogoly társam fosztani szándékozott. – A másik haramia bizonyítá társa állítását s a társaság szánakozását a gyászos áldozat felett annak ártatlan okára is kiterjeszté.

      A már magában is szomorú eset szívszaggatóvá vált, midőn a még mindig félre ülő Ilka testvére halálát megtudván, minden visszatartóztatás ellenére is, a halott felé rohant és reá borulván, könye záporával mosta testéről a véres foltokat, zokogás és mély fájdalma miatt szóba nem foghatva bánata és kínjai nagyságát.

      Szodoray kedvese mellé térdelt, elvonni igyekezvén a kétségbeesettet, ki alig józanulva ön ijedéséből, minden haszon nélkül tevé ki a nehéz küzdés veszedelmeinek lelkét, gyengén átkarolá a lánykát jobbjával, míg baljával annak balját húzta el a testvér sebéről. Ilka nem látszék érzeni és nem hallani imádója súgását, melylyel ez elhagyni kéré a véres tetemet s annál nagyobb búra tetszék fakadni, mennél inkább igyekezék őt kedvese annak tárgyától eltávoztatni. Végre annyiban enyhült belső szorulása, hogy az édes elveszettnek nevét zengheté lélekrepesztő hangon siránkozásai között. Erősebben ismételé igyekezéseit Szodoray s érezhetőbben vonván el kedvesét a holt testtől, egyszersmind füléhez hajla e szavakkal.

      – Édes Ilkám! engedj kéréseimnek, ha szeretett nénéd ártatlan gyilkosát tiszta lelked meg nem utálta. – Az utolsó szavak tőrként csaptak a síró leányka szívébe, fölemelé fejét, melyet a bú örökre nénje tetemére sújtani látszott s az unszoló felé fordítá s bár gyászos vonásaiban leírhatatlan vala a szelidség, mégis egy mennykőcsapás sem rázhatta volna annyira meg Szodoray lelkét, mint azon szemrehányással s a harag egy kimondhatatlan nemével tele pillanat távol minden gyűlölségtől, minden boszúvágytól, melyet a gyászoló szép reá lövelle. Nagy fekete szemei harmatfelhős éjhez hasonlának s belőlök neheztelés sugárzék, milyet az ég mutathat, ha szánakozva és nem büntetőleg tekint a föld hibáira. S épen a haragnak szelidsége zúzta össze a tüzesen érző Boldizsár lelkét, ő, ki a legkitörőbb haragra kész, annál inkább, mert ismeré kedvese elevenségét, – azt férfiú türelemmel fogta volna fel, semmivel sem bírt ezen szende, de szívbeható neheztelés ellen fegyverkezni; kedvesére tekinte, kinek nemcsak szemei könyeztek, nemcsak ajkai vonultak sírásra, de egész valója egy még a halálos búban is édes harmoniával gyászolt. Beszédre látszék törekedni, – talán a szemrehányás szavaira. Szodoray nem tűrheté tovább. – Ilka! – sóhajtá sűrű könyekben engedve utat bánatának – Ilkám! – s kezével takarva arczát, elfordult. – Boldizsár! – suttogá Ilka, hangja a neheztelés és engesztelődés között küszködvén, az ifjú félénken tekinte reá, de egy pillanat egészen elváltoztatá a lányka arczát, bár búja inkább nevekedni, mint enyhülni látszott; mert most érzé, hogy nincsen erejében nem szeretni azt, ki bár ártatlan oka nénje halálának.

      – Ilka! te megbocsátasz. – Sóhajtá Szodoray, látván, hogy a szerelem napja sugárzik által kedvese képén a neheztelés fellegein és elfelejtve minden körüllévőket, egy forró kézcsókolással pecsételé az engesztelődés néma, de tisztán érthető egyezését, s Ilka egy sokat kifejező kézszorítással monda igent, mire azonban inkább szíve titkos sugallása, mint búján kívül minden egyébről megfelejtkezett elméje készteté.

      Néma tanuja volt eddig az egész társaság a szerelmesek bújának, míg Bagosy, ki a lesújtott öreg Szirmayt vigasztalá, elvonta őket félig erőszakkal a holt felől; mert Szodoray a szerelme egére oly komoran vonult felleg miatt, nem láta már egyebet, mint ön szíve üdveinek veszedelmét. Kemény parancsolat adatott a főbbek által mindeneknek a szerencsétlen anya előtt leánya esetéről legkisebbet sem szólani, legkevésbbé pedig annak véletlen okozóját tudtára adni. A halott biztos emberek által más úton Husztra küldetett, s a vadászok szomorún a kettős szerencsétlenség miatt a levélszín felé ballagtak.

      HETEDIK SZAKASZ

      Víg lakoma helyett gyászos tor. – A dragonyos kapitány СКАЧАТЬ