Szirmay Ilona: Történeti regény. Gaal József

Чтение книги онлайн.

      KILENCZEDIK SZAKASZ

      Bogdanu Gyurka a várba térvén, titkos tanácsba bocsájtkozék társával, ki vele volt Pintye Gregorral való találkozásánál; ez egy moldovai kalmár vala, e kereskedői utján kisérője a bojárnak, mind élte módjában szükségesképen szerzett tapasztalására, mind elméje természeti ravaszságára, a kapitányt hatalmasan fölülmulá. A mit tehát Pintye Gregor csak sebes árnyék vonatokban állíta a bojár lelkének elejébe, azt Zakarovics Tógyer, mert ez vala a tisztelt kereskedő neve, élénkebben festé ki, sok bölcs és drága oktatásokat adván a kapitánynak, mint fejtse ki érzelmeit és szándékát Szirmayné előtt, Bogdanu pedig, kinek egyetlen jó tulajdonsága az volt, hogy okosabbaktól szívesen engedte magát vezéreltetni, de ezen jó is majd mindig gonoszszá vált, mert azon okosabbak többnyire rosszabbak is szoktak lenni: nagy figyelemmel és hirtelenséggel nyelte el akárkinek oktatásait, mint a strucz eledelét, nem tudva megkülönböztetni az ízes rizst, az égő széntől, úgy most Zakarovics körülményes útmutatásai is tárt füleket és többszöri ismételés és magyarázás után kis emlékezetet leltek nála. Nem akarjuk olvasóink türedelmét az untató leczkézéssel kelletinél nagyobb próbára tenni, csak azt mondjuk röviden, hogy a tanító elveinek helyességét, s a tanuló ügyességét a foganatból tudhatják meg, s azért haladék nélkül ennek elbeszéléséhez kezdünk.

      Egy félre fekvő szobában, majdnem erőszakkal elvonattatva leánya testétől találta Bogdanu Szirmaynét, hosszan pillanta reá az asszony, s alig apadó könyei új záporban törtek ki, eltöltve az arczák inkább bú, mint öregség által vésett redőit. A bojár egy darabig szó nélkül álla; mert arra nem tanítá Zakarovics, mit tevő légyen, ha Szirmaynét sírva találja, az asszony pedig szívszorongató elfogódása miatt beszélni nem tudott. A kezdet nem sok jót igért, végre mégis a testőrkapitány bátorságot vőn, s mintha Szirmayné nem is sírna, a jól betanult leczke szerint kezdé beszédét.

      – Az Isten vigasztaljon asszonyom; mert emberi erő nem adhatja vissza kedvedet.

      – Mégis örvendek, hogy részvételt mutatsz szerencsétlenségemen. -

      Mondá az özvegy zokogása által szaggatott szavakkal.

      – Bár minapi forró kérésemet megtagadtad, irántad s házad iránt viselt tiszteletem mégis régi hevében ég, bár nem válhatott fiúi szeretetté. Mondá Bogdanu.

      – Egy szót sem arról – vága bele Szirmayné, mint ki előtt kellemetlen dolog említtetik, és valami elhatározottság uralt hangjában annyira, hogy Bogdanu e szavakat reményei sírénekének tekinté, a mi is annyira megzavarta a fárasztó tanulás által gyengült elméjét, hogy az egész fontos és szépítő előbeszédet átugorván, nyakra főre a csupasz tárgyat hebegte ki.

      – Az eltagadás mellett is mindig forrón szeretem a leányodat, most is egy javára czélzó szándék hozott ide. A hír ugyan magában szomorú, de még szomorúbb lenne rád nézve ezen dolog tudása nélkül maradni.

      – S milyen új szerencsétlenség fenyeget? – kérdé Szirmayné.

      – Eltagadták előtted, asszonyom, hogy Szodoray volt leányod gyilkosa. Igen, igen, haramiáktól támadtatánk meg az erdőben, s egyre czélozván közülök Boldizsár, véletlenül leányod szívébe talált. – Szirmayné bámulásában és fájdalmában több fölkiáltásokat teve; de Bogdanu már benn volt beszéde folyamában, s abból őt, míg maga fenn nem akadt, kihozni olyan nehéz volt, mint bele vinni, s tovább is folytatá. – Ez magában, mint véletlen eset nem hiba, de megtudván Szodoray Máriád halálát, majdnem örvendezve mondá, hogy a szerencsétlenség itt is szerencsével párosult, mert te Máriát akartad nyakára róni, s ő Ilkát szereté, kinek elnyerésére nénje halála után több reménye van.

      A szomoruság képes volt mindent elhitetni a szerencsétlen özvegygyel Szodoray ellen, de mégis nem tehete föl ily rútságot felőle, kit gyermek korától szeretett; gyanussá tevé még a rossz hírt előtte, hogy azt egy moldovai s épen az általa megvetett Bogdanu Gyurkától kellett hallani, hirtelen fölugrék székéből, s egy megvetés és harag között lebegő pillanatot vetve a bojárra, szótalan a másik szobába eltünt, bár igen nagy erőlködésébe került is az eltávozás.