Szirmay Ilona: Történeti regény. Gaal József

Чтение книги онлайн.

СКАЧАТЬ uram. – Felelé a borbély, s most javára lett félelme, mert miatta a kérdező észre nem vevé habozását, és elsápadtát, vagy ön személye által okozott rettegésnek tulajdonítá.

      – Menj hát békén, s ha összetalálkozol a haramiával, mondd meg neki, hogy Karácson Tivadar van nyomában, s egy nyakravalót hoz ajándékba a kötélverőtől. – Mondá a hajdúk vezére, s tovább a vándorra sem tekintve indult a hegynek.

      Uj aggodalom kelt Piócza szivében, ha tudniillik ezen emberek Pintye Gregort elfognák, kész lesz-e Ablakosi úr, kire mint egy vén zsugorira emlékezett, boltot adni. Könnyen átlátá ő, hogy erre csak félelem a haramiától kényszerítheti, mely okot Karácson keskeny nyakravalója megsemmisíthetné. Ily szívbeli küzdések között nézegeté az üldözőket, s úgy rémle, mintha azon szikla ormáról, melynek töve neki előbb borbély mühelyül szolgált, egy ember alak csúszott volna le, mire a hajdúk lépéseiket gyorsíták, hamar az erdőben eltünők. Még inkább nőtt most Kristóf aggodalma, és alig haladhatott sok hátrafordulása miatt, midőn az ismerős tájról puskalövések visszhangzának. A durrogásnak Kristóf soha sem volt barátja, s ez most sem téveszté foganatját, mert a harmadszor megrémült borbély futott mint Lóth Szodomából, hátranézni sem merve, míg csak Nagybányára be nem ért; mi azonban a misztótfalusi csapláros jövendölése szerint épen a templom bezárásakor történt.

      MÁSODIK SZAKASZ

      A haramiák rejthelye és pihenése, miként pihenésök megzavartatik. Egy személy, ki keveset jelenik meg, de sokat cselekszik.

      A puskaropogás, mely Piócza Kristófot oly sebesen üzé Nagybánya felé, Karácson Tivadar és Pintye Gregor haramiái között váltott lövésekből származott. A rablók jobban ismerve a vidéket, mint üldözőjök, ki legderekabb embereivel a vármegye alsó részéről küldetett Pintye Gregor elfogására, hamar eltüntek az erdő sürűjében, s Karácson minden gyorsasága foganatlan volt a bérczi utakat megszokottak ellen, csupán egy ujoncz haramia terhesen megsebesítve a hajdúk lövéseitől jutott kezébe. Késő estig folytatá mindazonáltal nyomozásait az üldöző csapat, de már déltájban minden nyomát a zsiványoknak elveszté, csak annyit lehete hitelesen több körülményekből kitudni, hogy ezek Mármaros határbérczeibe vonták magokat; ezt izené Karácson Nagybányára: javalván Mármaros vármegyét megkérni, hogy szokott dughelyökből kergesse ki a neki leginkább rettenetes gonosztévöket. Az éjszakát Tivadar s csapatja szabad erdőben tölték, másnap fáradságos hivatalukat folytatandók.

      Pintye Gregor valóban azon havasokba vonta magát, melyek Nagybánya felől Mármaros és Szatmár vármegyék között tornyosulnak, roppant nagyságú bük- és fenyő erdőkkel gazdagon azon pontig, melyet az év nagyobb részén által hó takar. Az éj egy regényes völgyben borult a haramiákra, melyet mint kalandos életük egyik legszokottabb nyughelyét kapitányuk eleve, ha szét üzetnének, gyülő pontnak rendelt. Kis csapatokban, melyekre Karácson embereit annál inkább eltéveszthetni feloszlának, érkeztek a haramiák. Három jöve legelőbb egy szédelgő sziklaösvényen alá a völgy déli oldalán.

      – Hála istennek! – Mondá az első még a szikla magosán, s lehajítá gubáját és báránybőr sapkáját könnyíteni terhét izzadságban fürdött testének. – Uj kopókat küldtek az avasi medvékre; ha oly szaglások lett volna mint hevesen űztek, alkalmasint magasabb helyen éjszakáznánk, mint e völgy mélyében.

      – Ugyan Kosztán, ki lehetett azon fekete szakállú kopó, ki a csapatot vezeté? egyik válla a másikához legalább is oly messze volt, mint lelkem az üdvösséghez. – Kérdé a második.

      – Nem tudom biz én, – felelé a kérdezett, – de láttam, hogy kapitányunk is elborzadt tekintetén.

      – Rettenetes erős is lehet; vága közbe a harmadik, – mert puskáját elsütvén, midőn Klusán pajtásunkat magára czélozni látá, egy fej nagyságú követ hajíta rája, úgy hogy puskája közepén ketté tört, s orrán száján kibuggyant a vér, a mint ágya mellébe csapódott.

      Most a völgyben voltak, Kosztán legelőbb, már lent fekvő gubájára veté magát; társai követék, kényökre nyujtva fáradt tagjaikat a puha gyepen, s legeltették szemeiket a völgyön, melynek borzasztón regényes szépségét, bár régen ismerve a durva lelkü haramiák is, ha mindjárt tudtok és szándékok nélkül érezék. Délről és éjszakról magos erdős hegyek zárták, melyeknek feljebb szende konyulatok a völgy felé bokrokkal benőtt sziklafallá egyesült; csupán ezeken vitt mind a két oldalról egy-egy nyaktörő ösvény a völgybe. Keletről még magasabb és meredekebb sziklarakás határozá legkeskenyebb részét; ez simaságára és ónsulyos egyenességére bármely vár-bástyával vetekedheték, s magassága felől az adhat képzetet, hogy az alant gyökerező százados fenyők csúcsai még távol sem érék el a szikla tetejét, melyen át az út felhőmagasban vonul egyik oldalán a szédítő mély, másikán egy elég meredek hegy által szűkítve, Szatmárból Mármarosba, alig járható egy kocsitól bátorságosan keskenysége miatt. Nyugotról egy tengerszem (havasi vizek által képezett tó) mosá a völgy oldalait; s csak a legjáratosabb szem vehete észre a jobb part szikláin nehány csúcsokat kiállani, alig tenyérnyi terjedésűeket némely helyt, míg másutt több lépésnyire kényelmesebb ösvényt igértek, de a legvakmerőbb ember is borzadott volna, a tetszőleg mély tó felett ily veszedelmes úton áthágni, hol a legkisebb félrelépés vagy sikamlás elkerülhetetlen halállal fenyegetett. Alsó szélén a tengerszem egy patakba folyt ki, mely a meredek sziklákon vízomlássá változott, miután a bérczek között mint egy félórányi távolságra folyván, egy fürészmalmot hajtott. Ennek kevés lakóit kivévén, kiknek elvált tartózkodásuk miatt a haramiák barátságát keresni kellett, mértföldnyire a völgytől nem vala emberi lak.

      Mindezen okok kedves helylyé tevék a völgyet Pintye Gregor s csapatja előtt. A három már megérkezetthez lassankint többek is érkeztek, s nem soká mind kényökre hevertek a puha pázsitra terített gubákon, az üldözésben fáradt tagjaikat pihentetve, kapitányokat és két vagy három kisérőit kivévén; addig is Kosztán, ki közöttök alvezéri hivatalt viselni látszott, őröket rendele körül a sziklák csúcsaira, kora jelt adni minden veszélyről, s netalán akadandó zsákmányról. Már több kulacs a fűbe vetve mutatá, hogy tartalma szomjú torkokba folyt, s a kovákból kiütött szikrák, melyek a lombok sötétében lidérczekként szökdöstek, míg a könnyebb felgyúlás végett a kő és ujjak között csóvált taplótűz kigyóként tetszék rajta átrepülni, sűrű dohányzást jóslának; midőn egy őr jelenté Pintye Gregor közeledését.

      – Itt vagytok-e mind? – Kezdé a haramia még a szikla magosán.

      – Itt, uram! – Felele az őr.

      A haramiák hallván vezérök szavát, hirtelen fölugrának, és inkább félelem, mint tisztelet által zabolázott zsibongó örömmel tódultak elejébe. Ő még három kisérővel jött, kik a szétoszláskor mellette maradtak. Szótalan veté magát gubájára, s egy az ágakon áttörő holdsugár épen arczáját világítá; boszús vala tekintete, s majdnem megvetéssel határos elégedetlenséget fejezének társaira vetett pillanatai, mi rájok varázserővel hatott, mert néma lett egyszerre a csoport, és csak halkan és titokban mert a kulacshoz nyúlni itt-ott egy szomjasabb, s az előbb sűrű karikákban tekergő dohányfüstöt csak ritkán eresztgeték.

      Csupán egy tett kivételt a köznyugalomból, nem oly magas talán, mint sokan társai közül, СКАЧАТЬ