Álomvilág: Elbeszélések. Ambrus Zoltan

Чтение книги онлайн.

СКАЧАТЬ ha én most elmehetnék a Kolibrik szigetére! – sóhajtott a másik.

      Felállt és ki akart nyujtózkodni. De magasabb volt, mint a lebuj fala. Hát csak visszaült szépen.

      – Miért is czipelted magaddal ezt az asszonyt? – kérdezte a fűtő.

      – Magam sem tudom – felelt a tengerész. – Rám jött a bolond órám. Tudod, volt már nekem szeretőm mindenféle fajta. Fehér, fekete, rézbőrü, olajbarna. Őszi baraczk illatu és hajókenőcs szagu. Selymes haju, hattyunyaku és olyan, a melyiknek a méh utána ment, mintha virágnak hinné. De szomorú szeretőm nem volt még soha.

      – Pajtás, én csak azt mondom neked, hogy gondold meg jól a dolgot.

      A tengerész szót fogadott a fűtőnek, s az egész úton, míg hazafelé ment, azt mondogatta magában:

      – Lássuk csak… lássuk csak…

      Inicza kint várta a küszöbön. A többi utczaajtóban festett lányok állottak. De Inicza nem látta a festett lányokat; folyvást arra felé nézett, a honnan a tengerésznek kellett jönnie.

      Lassan jött, mint egy terhet hordó bárka. Mikor a küszöbhöz ért, Inicza a nyakába borult, rá mosolygott, és azt kérdezte tőle:

      – Nem ülünk ketten palankinba?

      A tengerész nem felelt. Egyre azt hajtogatta magában:

      – Lássuk csak… lássuk csak…

      De Inicza nem hagyta abba.

      – Mikor megyünk – kérdezte – a fügefaligetbe, a hol a Csampa nagy, sárga virága nyílik, melynek méze oly édes, hogy a méh meghal tőle?

      A tengerész ránézett.

      – Mondd, asszony – szólt aztán – hallottál-e valaha tengerészt káromkodni?

      – Nem, nem hallottam – felelt Inicza. – Mondd, hogy’ káromkodik a tengerész?

      – Igy ni – és megmutatta.

      Inicza elpityeredett.

      – És most azt mondom, asszony, hogy hagyj engem békében.

      Aztán megint hozzáfogott, hogy gondolkodjék. Egész este mondogatta magában, hogy:

      – Lássuk csak… lássuk csak…

      Másnap nagy vigan indult utnak. Azt mondta Iniczának, hogy:

      – Hozok neked aranyba foglalt páva-csontot, mert az szerencsét hoz.

      Inicza egész nap várta, de csak nem jött haza.

      – Majd hazajön éjjelre.

      De csak nem jött az. Se éjjel, se reggel, se másnap, se harmadnap.

      Inicza félt. Kiállott az utcza-ajtóba, s elkezdte kérdezgetni a járókelőket:

      – Nem láttátok az uramat, a tengerészt?

      Egy ember aztán megmondta neki:

      – Hol van az már! Azóta közel jár a Kolibrik szigetéhez.

      Inicza lerogyott a küszöbre és zokogásra fakadt. Mert az asszonyok az ölelés után mégis csak a siráshoz értenek legjobban.

      IV

      Három nap, három éjszaka sirt. Egyszerre csak azt hallotta, hogy valaki igy szól a szobájában:

      – Ó te szegény kis féreg!

      Inicza felnézett. Egy festett leány állott előtte.

      – Ki vagy, te festett leány? – kérdezte Inicza.

      – Én Káma isten szolgálója vagyok.

      – Mi a neved?

      – Délignyitónak hivnak.

      – Nagyon sajnálsz?

      – Nagyon sajnállak.

      A mire Inicza már megint sirni kezdett.

      – Tudom én, hogy mi ez – szólt Délignyitó. – Engem is elhagyott az első szeretőm. Az katona volt. Már nem emlékszem, hogy szőke volt-e, vagy barna. De vörös zubbonya volt, fekete zsinórral.

      – És nagyon szeretted?

      – Az ember bolond, a mig fiatal – szólt Délignyitó.

      – Az ember bolond, a mig fiatal – sóhajtott Inicza.

      – Azért nem kell kétségbeesni – vigasztalta Délignyitó. – Szép vagy. Olyan szép, hogy ha hozzáérsz a lábujjaid hegyével, az Aszoka fának tüstént kinyílik minden virága. Tested oly puha, mint a selymes bőr egy három napos elefánt orrmányán, nyakadnak lótusz illata van, s arczocskád olyan szelid, mint a hold. Majd ki foglak festeni. Megtanitalak a hatvannégy művészetre, hogyan kell a férfiakat elcsábitani, megtanitalak a hatvannégy tudományra, hogyan kell őket szeretni, s megtanitalak a hatvannégy bölcseségre, hogyan kell őket kijátszani. Akarod?

      – Nem.

      – Bolond vagy. A férfiak arra valók, hogy elcsábitsuk, szeressük és kijátszszuk őket. A férfiak gonoszak. Ha tudatlan vagy, kiszivják a mézet ajkadról és odább mennek. Hallgass rám. Én ismerem a férfiakat.

      – Van egy férfi, túl a tengeren – szólt Inicza – a ki nem gonosz. Ahhoz akarok visszamenni.

      – Miért hagytad el?

      – Tánczolni akartam a holdvilágnál.

      – És eljöttél a tengerészszel?

      – Nem. Ő hozott el.

      – És most vissza akarsz menni?

      – Vissza.

      – Fogadj szót. Maradj itt. Ez a táncz és a holdvilág országa. Majd találsz egy férfi helyett százat.

      – Nekem ő kell. Mások nem kellenek.

      – Hát szereted?

      – Nem tudom. De vissza akarok menni hozzá. Ő megmondta, hogy visszamegyek hozzá.

      – S hogy’ mészsz keresztül a tengeren?

      – Addig könyörgök az utszélen, mig találok egy jó embert, a ki haza visz.

      – Ó, te szegény kis féreg! Te még nem tudod, hogy nincsenek jó emberek… De talán vannak jó asszonyok – szólt aztán.

      Mert látta, hogy Inicza arczán patakzott a könny.

      V

СКАЧАТЬ