Az újságíró. Újságírás kezdőknek, haladóknak és szerelmeseknek. Jászter Zoltán

Чтение книги онлайн.

СКАЧАТЬ Vette a cukorkák egyikét, amit a sötét teremben csak úgy találomra kiválasztott és odanyújtotta a lánynak. A keze majdnem a lány kezéhez ért. Az meg máris csörtetni kezdett, és kicsomagolta. A szomszédok már megint pisszegtek és mormoltak valamit az orruk alatt. Mit sem törődve mindezzel, a lány folytatta. A tekintetéből látható volt, hogy örült a váratlan ajándéknak.

      A szünetben összehaverkodtak. Laura, így hívják a lányt. Turisztikai főiskolán tanul, ahol az évfolyamán azt a feladatot kapták a diákok, hogy mutassák be a várost.

      – A város lelkét nem ismered meg az utcán, sem a szállodában. Ahhoz legkevesebb be kell menned néhány színházba, vagy kocsmába. És te? – folytatta a lány.

      Levi szívesen hallgatta volna tovább a lányt. De az a harmadik csengő, meg az ültető néni, aki már talán el is felejtette Levi arcát, vagy inkább a kora és tapasztalata lévén megbékélt vele, kedvesen ismét a színészekre terelték a vendégek figyelmét. Laura őszinte megjegyzései a színdarabról nagy benyomást keltettek Leviben. A lány, elmondta például, hogy látta már más társulat előadásában ezt a darabot, és pont az hiányzik belőle, ami szerinte ott megvolt.

      Nem túl sok férőhelyes ez a terem. Összesen úgy ötvenen hatvanan lehetnek. Milyen más lenne az, ha itt tartaná a tanfolyamot. Levi elképzelte, hol állna, és hova ültetné a hallgatókat. Biztosan nem tudná megfizetni az árát egy ilyen teremnek. Az egyik reflektor lámpa kiégett. Még pukkant is. Mintha jelezte volna, nem kell már sokat szenvedniük a nézőknek. Amikor véget ért az előadás, a nézők egy része amint lehetett kifelé tódult a teremből. A lány nem sietett. Beszélgetést kezdeményezett.

      – Máris többet tudsz rólam, mint az apám, aki 6 évesen ott hagyott az anyámmal. Te is mondhattál volna magadról egy s mást a szünetben. Míg leérünk a lépcsőn, valamit bepótolhatsz a mulasztásodból.

      – Tudod, én ma ünnepelek. És ha kedved van, elmondom neked az okát. – mondta Levi.

      A lány mintha erre a mondatra várt volna. Hirtelen hátra fordul és felnézett Levire, aki egy lépcsőfokkal feljebb állt nála és azt mondta:

      – Tudok egy nagyon jó helyet. Nincs túl messze. Beülhetnénk oda.

      Levi öröméhez pont ez hiányzott, és tessék, ezt is megkapta.

      5

      Már csak néhány szék volt szabad a teremben. És a jelenlévők között nem gimnazisták voltak többségükben, ahogyan azt Levi korábban feltételezte. A gimnazista fiú el sem jött. Viszont érdekesnek találta, hogy eljött az a srác, aki a múltkor a barátnőjét kísérte el az első előadásra. Odament Levihez és azt mondta szeretne a továbbiakban is részt venni a tanfolyamon. A barátnője ma nem tudott eljönni, de ő semmiképpen nem akarta elmulasztani a mai alkalmat. Szerinte, ha valamit meg akarunk tanulni, akkor azt nem szabad félvállról venni, csak teljes odaadással lehet elérni a céljainkat. Levi helyeselte, a srác hozzáállását a tanuláshoz, és arra gondolt, hogy neki mindent meg kell majd tennie, a hallgatók érdekében, hogy azok ne csalódjanak abban, ami az előadások hatásosságát illeti. Az anyuka ma szintén egyedül jött, a kisfia nélkül. Levi úgy üdvözölte a jelenlévők egy részét, mint régi ismerősöket. Nem is leplezte az örömét, amikor meglátta őket. Megkérdezte minden rendben van – e velük és bemutatta őket az újaknak, akiktől rövid bemutatkozást kért. Már csak ketten maradtak hátra ahhoz, hogy elmondják kik ők, amikor a terembe belépett Laura. Hogy ne keltsen feltűnést, és ne mutasson tiszteletlenséget a jelenlévők iránt, amiért elkésett lábujjhegyén lépkedett. Az első szabad székre, amelyik az útjába esett máris letelepedett. Levi nem lepődött meg, hogy ő is eljött, de a gondolatai már nem a bemutatkozásokra összpontosítottak. Ez nem tiszteletlenség volt részéről, inkább hiányosság.

      A gondolatainkat tudni kell megzabolázni. Az összpontosítást azt tanulni, és életünk végéig tudatosan gyakorolni kell.

      Levi próbált az előadásának az első mondataira koncentrálni. És mivel ő már ismeri Laurát, természetesnek vette a jelenlétét. Ezért fel sem kérte, hogy a lány bemutatkozhasson. Valaki mulasztásnak számítaná be, de Laura inkább örült, hogy nem kell magáról beszélnie.

      – Van önök között, aki vidékről költözött ebbe a városba? – mivel senki nem emelte fel a kezét, és nem adott más jelet sem, a következőket mondta. – Örüljenek, hogy a szüleik nagyvárosban, hozták világra önöket. – mindenki nevetett. – Lehet az itt jelenlévők között van, aki nem a fővárosban, de legalább olyan városban született, amelyik több százezer lakosú. Képzeljék el, mi lenne magukkal akkor, ha ez nem így történik. Mindenki a környezetükben hitetlenkedne abban, amit mi az álmainknak tekintünk.

      «Újságíró szeretnék lenni». «Micsoda? Elment az eszed. Az nem neked való.» Sőt, talán még a szüleink is gúnyos megjegyzéseket tennének, mert szerintük túl nagyra tettük a mércét. És mindez, azért mert máshoz van tehetségünk, mint amit a környezetünk megszokott. Ha nem ellenkezünk velük, akkor mindenki tisztelni fog majd minket, és megnyugodnak rajtunk körül a jóakaróink, mert el hisszük nekik azt, hogy «a mi érdekünkben cselekedtek». Pedig szabadnak születünk mindannyian, és természetes, ha azok szeretnénk lenni, akik ott legbelül vagyunk.

      Persze hogy szeretjük a szülőhelyünket. Ez tény és senki nem vitatja. Ki ne szeretné az otthonát, hiszen ott igazán szabadon mozgunk, barátkozunk és éljük a mindennapi életünket. De egy napon azt kérdezed majd magadtól, mi a célom az életemmel? És ha meghatároztad, mert ez az egyik legfontosabb lépés az álmaid felé, akkor hinned kell abban, hogy képes vagy elérni a célodat.

      Szeretném, ha megértenének egy fontos tényt. Ahhoz, hogy realizálni tudjuk az álmainkat, ahhoz ott kell lennünk, ahol az megvalósítható. Vegyük például a színházakat. Ha nem törődnek bele a sorsukba és nemcsak a létük fontos, akkor azon fognak igyekezni, hogy a társulat nagyot alkosson és sikeresen működjön. Ehhez fontos, hogy nagy írók műveiből válasszanak darabokat a repertoárba. Nagy író lehet kezdő is, ha sikerül a közönséget megérintenie a mondanivalójával. Ugyanez igaz a te életedre is. Nagyot csak nagy dolgokkal lehetséges elérni. Mondhatnánk úgy is, hogy ne félj nagyot álmodni.

      A kis városokban általában egy két, hetilap működik. Na, jó, vannak kivételek. De kérdem én mi az esélye annak, hogy megjelentetik majd a cikkeit egy kezdő újságírónak? Nagyon kevés és ennek több oka is van. Az egyik az, amiről a múltkor beszéltünk. Például nem hirdetik meg azt, hogy állást ajánlanak. Miért? Képzeljék el, hány önjelölt, anyuci kedvence rohanná meg a szerkesztőséget, akiket saját elképzelésük szerint már eleve úgy hoztak világra, hogy újságírónak születtek. És ha a helyi tévécsatorna vagy rádió hirdetne állást, akkor minden mini szoknyás lány oda futna, hogy munkába állhasson és mutogathassa magát a közönségnek. Sokaknak fogalmuk sincs arról, hogy akár interjút vagy más műsort készítünk, nem mi vagyunk a lényeg, hanem a téma, a benne szereplő figurákkal.

      Bármennyire szépek is a lábak, amelyeket eszükben sincs, elrejteni a bájos lányoknak, amit szerintem helyesen tesznek, nem feltétlenül ez a legjobb módja annak, hogy megkapjanak egy állást. És ennek is meg van az oka. Akik rokonai, vagy barátai a támogatónak, СКАЧАТЬ