Az újságíró. Újságírás kezdőknek, haladóknak és szerelmeseknek. Jászter Zoltán

Чтение книги онлайн.

СКАЧАТЬ érzést keltett benne. Mások is éreznek így, de sokkal kevesebben néznek szembe azzal a ténnyel, ami a kérdést olyan komollyá teszi. És még kevesebben veszik a bátorságot, hogy változtassanak ezen. Sokszor évek, sőt évtizedek múlnak el így, és a soha vissza nem térő pillanatok, vagy akár az egész élet is elmegy mellettünk. «Hát én nem kérek ebből! Én széppé varázsolom az életemet!» – gondolta Levi és annyira biztos volt a dolgában, hogy fedezni sem akarta tovább az örömét. Hogy minek örült? Annak, hogy hozzáláthatott önmaga felfedezéséhez.

      «Ki vagyok én valójában?»

      Erre a kérdésre hamar megtalálta a választ. Elegendő volt ismét szabadjára engedni az érzelmeit és a vágyait. Ez nem puszta álmodozás volt. Próbált visszautazni a múltba, ahol szárnyalt a boldogságtól, a gyermekkori felszabadult énjéhez, amely nem ismert lehetetlent. Hamar úgy érezte, mintha vulkáni erők szabadulnának fel benne. Világosan kirajzolódott az életcélja, és mindaz, amit szeretne megkapni az élettől. Ezután már jobban tisztelte önmagát, és egyszer csak a barátai is észrevették, valami nagyon jó dolog történik vele az életben. Jókedvet vitt a társaságba, mindenütt, mindenkivel jól érezte magát. Mindez azért, mert végre a saját életét élhette.

      Az apja szívesen gondoskodna tovább munkáról. Saját vállalkozásuk van Szicíliában, ahol az új családjával él. Levi inkább itt akart maradni, abban a nagyvárosban, amit már lassan nyolc éve a saját városának tekint, ahol otthonosan mozog és ihletet kap a mindennapi élethez.

      Két évvel ezelőtt, mérnöki ügyességgel rajzolta meg a jövőjét. Nem akarta, hogy mások tervezzék meg helyette. Úgy akart élni, amilyennek ő képzelte azt el, az álmaiban. Amikor megszületett az ötlete, hogy mit kezd magával az elkövetkező időkben, megmagyarázhatatlan erők törtek fel belőle, és rövid időn belül, hihetetlenül gyorsan megváltoztatták az életét. Most még boldogabb volt, tele energiával. Nem tudott megnyugodni, egész énje azon volt már, hogy megvalósítsa az álmát. Ráhangolta magát a győzelemre. Ettől kezdve a gondolatai, akárcsak egy fantasztában, testet öltöttek és élni kezdtek.

      2

      Az óvárosnak, ennek a részén, pontosabban a piactér mögött a lejtős részen, van egy kikövezett régi utca. Az utca lejtését szárítókötelekhez lehetne hasonlítani. Műhelyek, boltok függenek rajta, mindkét oldalon, mintha ruhák lennének, amelyeket rájuk aggattak. Ezek a csodaműhelyek az utca két oldalán, már mintegy hat évszázada hirdetik itt, ezen a helyen azt, hogy az élet szép. Mesteremberek, kézművesek, kisiparosok, nemzedékről nemzedékre vallják itt ugyanazt a tényt, hogy az élet akkor szép, ha azt csináljuk benne, amit igazán szeretünk.

      Levi különös érdeklődéssel figyelte, hogyan lesz az agyagból cserépedény. Órákig elnézte a fazekasmestert, amint megformálja, majd kiégeti a portékáját. És néha milyen nehezen válik meg egy-egy elkészült darabtól. De hát ez az élet rendje. Talán azzal biztatgatja magát, hogy majd jó hasznát veszik az edénynek, és ezért cserébe majd megbecsülik…

      A szomszéd műhelyben porcelán tárgyakat festenek, odébb egy másikban aranyművesek, egy harmadikban bőrdíszművesek dolgoznak és így tovább. Mintha a világ mesterei összebeszéltek volna és nem utcát, hanem kis államot hoztak volna létre ebben a városban.

      Az utca másik végében egy festő az óváros utcáiról és a rajta álló épületekről irgalmatlanul ügyetlen képeket fest. Levi ott nem sokáig álldogál, de azért mindig kíváncsian benéz a nagy fekete fakeretes üvegablakon, hogy ott lógnak – e ugyanazok a képek, amelyek már hónapok óta vevőre várnak. Ahogy nézi őket, kényelmetlenné válik a hangulat közte és a festmények között. Mintha amazok is értenék, hogy még sokáig kell ott lógniuk a falon, annyira rondák és esztétikai érzék nélküliek.

      Egyszer amint ott ácsingózott a festő műhely előtt, a hátánál megállt egy borzos, rendezetlen frizurájú, magas pocakos férfi. Levi nem találgatott, azonnal megkérdezte tőle «maga a mester?». A festő volt az. Minden gúny nélkül, inkább zavarában kérdezte meg a férfit, aki nem a képeket, hanem őt bámulta. «Mi van, ha rájött és ismeri a véleményét erről az egészről…» Azt gondolta, hogy a festő megtudta a képektől, hogy gyakran bámészkodik itt és sokáig kémleli őket. Ezt teljesen lehetségesnek tartotta, ugyanis a festők és a vásznak közötti különleges kapcsolatokról legendákat mesélnek az emberek. Máskor igyekezett óvatosabb lenni, amikor elhaladt a műhely előtt. Ez után az élménye után azok a képek még taszítóbbá váltak a számára, és biztos volt abban, hogy a mesterrel együtt összeesküdtek ellene.

      Amióta eldöntötte, hogy újságíró lesz, azóta már két év telt el. Kezdetben rengeteget írt a városról. Egyebek közt leírta az élményét a kedvenc utcájáról, és természetesen a festményekről is. Minden nagyobb újságnak elküldözgette a cikkeit. Napok, hetek, másfél, majd két teljes hónapon át folytatta az ostrom akcióját. Rendesen sortűz alá vette a lapokat. Mindenről írt, amit látott, amit tett, akikkel találkozott. Színházakról, társulatokról, mindenki által dicsért előadásokról, fotó és más kiállításokról. A stratégia bevált.

      A közvélemény azt tartja, hogy minden valamire való munkahely már foglalt a szerkesztőségekben. Ez az állítás, amit szívesen terjesztenek azok, akik csak foglalják a munkahelyeket részben azért igaz is. Meg nem is. És ez minden más szakmára is éppen úgy igaz. Levit ez sem riasztotta el. Úgy érvelt, hogy az természetes, hogy minden újságnál szeretik az új anyagokat, vagyis a más szemszögből meglátott dolgokat. Ebben minden vezető újság főszerkesztője érdekelt. Azt akarta, hogy mások is, mit mások, százezrek tudjanak az élményeiről. Ami személyesen érdekelte, azt a társadalom számára is fontosnak tartotta, és eszébe sem jutott feladni az álmait mindjárt az út elején. Úgy döntött, hogy minél több újságnak küldi el az irományait, annál jobban csiszolja saját magát a mesterségben. Nem tartja időfecsérlésnek, ha közben tanulja a szakmát. Az hogy az úton van, már az is nagy élményt jelentett neki. Nem akadályt, inkább tanulási lehetőséget látott a kezdeti nehézségekben.

      Egy napon végre kapott visszajelzést. Ezt máris kisebb győzelemnek nevezte, amely nagyobb győzelmek felé viszi majd később. Felkérték az egyik napilapnál írjon hetente egy rövid cikket, abban a stílusban, amit nekik küldött két hónapon keresztül. Leközölték három korábban beküldött cikkét is. Heti egy cikk, 2500 karakter. Négynapi zsebpénzt már megkeresett havonta.

      Az első, de legfontosabb lépést megtette az álmai felé. Elhitte, hogy képes arra, amit szeretne csinálni az életében. Diákéveiben sokat sportolt, atlétikai versenyeken képviselte az egyetemet. Végigfutni, vagy éppen úszni és célba érni, erről szóltak a versenyek. Soha eszében sem volt feladni azt, amit szívesen csinált. Mielőtt lefutotta, vagy le úszta a távot, vizuálisan elképzelte néhány másodperc alatt az egész pályát és gondolatban végigcsinálta. Szerette ezt a gyakorlatot, mert meglátta benne a lehetőséget a győzelemre. A feladat első részeként végiggondolta a pályát, ezután csak megismételte, de sokkal nagyobb erőbedobással a valóságban. Teljesen ott volt a sportágban, és csak egy dolog létezett, a cél.

      Minden nap foglalkozik valamennyit az újságírással. Ez lehet egy szakirodalom olvasgatása, vagy éppen írogatások, a lényeg, hogy kapcsolatba legyen a szakmával. Tapasztalatból tudja, hogy a gondolatok materializálódnak, mint СКАЧАТЬ