Hallatlan kiváncsiság. Gardonyi Geza

Чтение книги онлайн.

СКАЧАТЬ a szél tombol s amelyet a kutyák is kerülnek s ott megfagyok.

      – Deiszen azt mondtad, hogy a temetőből jösz?

      – Ma este onnan. Ma este ott fagytam meg.

      – Hát hányszor fagysz te meg egy esztendőben?

      – Magyarul?

      – Mondjuk, hogy magyarul.

      – Körülményektől függ. Van úgy, hogy csak hétszázszor fagyok meg. Németül már megfagyok másfélezerszer is így karácson előtt. Francia megfagyásaim száma meghaladja a négyezret. Angolul meg legalább is tízezerszer fagyok meg minden decemberben.

      – Dehát mi a manónak foglalkozol te megfagyásokkal?

      Vállat vont. Aztán a hátát a kályhához közelebb tartva, egykedvüen felelte.

      – Élni csak kell valamiből.

      A PINTYŐKÉK

Mozgó-fénykép-fölvétel a Siralom völgyéből.

      Reggeli óra a városházán, – egy alföldi városban.

      A rendőrség folyosója a legmozgalmasabb. Kedvetlen arcú panaszosok; földre bámuló panaszlottak; fáradt arcú rongyos csavargók, akiket éjjel a hidak alól húztak ki; festett képü esti denevérek; egy mezitlábas álmos koldus; egy félszemre bekötött fejü és karcolt orrú parasztasszony.

      Az ajtón komoly betük:

      Kihágási biróság.

      A komoly ajtó előtt Vicián őrmester: kis peckes, deres ember, magassarku csizmában. A hóna alatt nagy kékkönyv, – a Rabok könyve.

      A folyosó ablakán át beszálló júniusi verőfényben aranypor gomolyog.

      És csend.

      Egy suszterféle aggódó szemü ember pólyás csecsemőt tart a karján. A zsebéből szoptatós üvegnek a gumija lóg ki. A lábaszára mellett egy négyéves szöszke fiúcska, meg egy hároméves még szöszkébb úri leányka. Fehér almaképüek. A fiúcska bársonyruhás és tányér-galléros, de meztelen a lábacskája. A leányka térdig-szoknyás és sárgacipős.

      Mind a kettő félő szemmel bámul a kapitány ajtaja előtt ácsorgó csoportra.

      A leányka felnéz az emberre, mintha toronyra nézne a torony tövéből:

      – Hoz cukrot a mama?

      A fiúcska is felnéz:

      – Hol a mama?

      Az ölbeli apróság nyefeg.

      A három kis úri gyermek bizonyára nem azé az emberé. Borzas varju mellett sárga kiscsirkék.

      Állnak, várnak a verőfényes ablakboltozat alatt. Senki se halad el mellettök, hogy egy percre rájok ne csodálkozzon.

      – Kié ez a két gyönyörü?

      – Egy asszonyé, – feleli mogorván a varjú. – Le van tartóztatva…

      A két csirke félve simul az ember lábaszárához.

      Aztán megint ujra-kezdődik:

      – Milyen cukrot hoz a mama?

      – De soká nem jön.

      – Ne nyugtalankodjatok! – mordul le a varju. – A mama már jön. Lent jön valahol az utcán. Neked Gyuszi mézeskalács-huszárt hoz. Neked Irma cukorbabát. Hogy az Isten akárhová tegye!…

      A félszemre bekötött fejü parasztasszony elgyönyörödve néz a két gyermekre. Elővonja a hóna alól a motyóját, és arasznyi hosszú szentjánoskenyeret vonszol ki belőle. Háromfelé töri.

      – Netek édeskék, egyetek!

      Egy betegszinü ügyvéd andalog a folyosón, az is megáll a gyermekek előtt. Csodálkozva néz. És szól az embernek:

      – Tán ezeket is dróton fogta?

      – A zselléremé, – feleli kedvetlenül az ember. – Egy asszonyé. Hogy az Isten akárhova tegye!…

      Az ügyvéd odább andalog. Az utcai lányok közül elvigyorodik az egyik.

      – Hisz ez a pecér!

      Egy molnárszín-ruhás agg öregúr jelenik meg a folyosó végén. Keztyűs, és komolyan pislog a pápaszemén át. Laposra vasalt nadrágja ide-oda leffen sovány lábaszárán. Ezüst fogantyús botja egyet-egyet koppan a folyosó kockás kövein.

      Megáll és a földre bámul.

      Mögötte egy zöld-nagykendős púpos öregasszony csoszog. Az is megáll, míg az öregúr bámul. Aztán, az öregúr tovább indul, az öreg zöldkendős is a nyomában csoszikál.

      A beteg ügyvéd már visszafelé andalog. Köszön az öregúrnak és kezetnyujt:

      – Jóreggelt tanár úr! Tán ügye van itt?

      Az öregúr kedvetlenül legyint:

      – Boszantó! Megloptak! Kedves emléktárgyam volt. A tanítványaim adták! Gaz nép! Elfogattam. Behozattam.

      A városház tornyán méltósággal kong-kong a kilenc. A folyosón egy szürkeszakálu és szelid-arcu úr jelenik meg. Fekete szalmakalap a fején, elefántcsontos bot a kezében. Rövid szakála kétfelé van az állán fésülve. A rendőrök szalutálnak neki.

      A kutyapecér is előbbre lép:

      – Kapitány uram… ezek a gyerekek… Mit csináljak ezekkel a gyerekekkel?

      – Mingyán, mingyán! Csak sorjába.

      Köszön az öreg tanárnak és az ügyvédnek. Vicián őrmester benyitja az ajtót, s nyitottan hagyja. Szalutál.

      A kapitány bebocsátja maga előtt a tanárt. A zöld-nagykendős öregasszony is besurran a kapitány mögött. Az ajtósarokba áll és tisztelettel köhécsel.

      Árnyékos, hűvös szoba. A padlón öntözésnek a kígyóvonalai. Dohányszag.

      A kapitány lerakja szép nyugodtan a botját, kalapját. Az asztali csengőt megrázza.

      A mellék-szobából Mihálovics irnok lép be, – alázatos pillantásu kis fakó ember. Kívülről a könyves őrmester.

      – Tehát az az asszony, – kezdi hivatalos egykedvüséggel a kapitány. – Hozza fel Vicián azt a tolvaj asszonyt, akit a tanár úr panaszol.

      Leülteti a tanárt a barna viaszosvászon diványra.

      S pipát vesz fel az asztalról, hosszú szárut, ezüstperemest. Tömi gondosan. Gyujtja figyelemmel.

      – Más СКАЧАТЬ