Oedipus kiraly. Szophoklesz

Чтение книги онлайн.

СКАЧАТЬ földért és az istenért.

      Mert nem valami messzebb barátok miatt:

      magam miatt irtom ki innen ezt a bűnt.

      Akárki volt gyilkosa, könnyen meglehet,

      hogy holnap engem öl meg ugyanaz a kéz.

      Nekem használ, ha emlékéért harcolok.

      Hát menjetek most, gyermekeim innen a

      lépcsőkről, és vigyétek szét a lombokat,

      egyőtök gyűjtse Kadmos népét majd ide:

      mindent megteszek, és isten hírével itt

      válik el, hogy győzünk-e majd, vagy elbukunk?

      Pap

      Oh, gyermekek, keljünk föl: hisz csupán azért

      jöttünk ide, amit most íme megigér

      Phoebus, mert ő küldötte ezt a jóslatot,

      legyen megmentőnk és bajunkat oszlató!

      (Valamennyien eltávoznak. A kar bevonul)

      Kar

      Óh, Zeus édes igéje, mi jót hozol a sok arannyal

      tündöklő kincses Delphiből

      Thébának? Remegek, szivem elszorul, elfagy a vérem:

      légy orvosa, délosi Paean!

      Félve lesem szavadat, ha mi most vagy a

      forgatag éveken át később sorakozva beteljesül:

      zengj csak, aranyragyogású Remény fia, isteni Szentszó!

      Kezdve veled ma imánk, Zeus égi leánya, Athéna!

      S földünk védője, Artemis,

      égi hug! ó, aki ülsz a kerek piac ősmüvü trónján,

      s te messzelövő nagy Apolló!

      Hárman a végzetet oldani jöjjetek,

      mint ahogy egykor eloltottátok a régi csapást, mikor

      égve a városon át lobogott tüze — jertek el újra!

      Jaj nekem!

      ezer átok terhe nyom!

      Küszködöm...

      egész népem beteg...

      S szabadítani nincsen az észnek

      fegyvere. Meg se növelheti sarjait

      e dús-hirü föld, s az anyák ki nem állják

      a gyötrelmes

      vajudásokat és belehalnak.

      Egymás után

      szállnak el ők, lobogóbban a lángnál,

      mint röpülő madarak raja, szállnak el

      az Estnek istenéhez.

      Így veszik

      ezerenként városunk.

      Így hever

      a földön szerteszét

      a ragályszagu hulla siratlan.

      Hitvesek, őszbe borult bus anyák nyögik

      oltár körül itt is, amott is a szörnyü

      borzalmakat,

      könyörögve keserves imákkal.

      Himnusz fakad

      s zord fuvolák ütemes zokogása...

      Ments meg azért, jere, nyájas erőd, Zeus

      arany leánya, küldd el!

      Arést a rettenetest,

      ki most nem öltött ércruhát,

      s mégis jajok közt közeledve éget,

      bird rá, háttal fordulni, s visszafutni, vagy

      a névtelen

      Thrákia

      sivatag égzajának

      harcába, vagy Amphitritének

      óriás ágyába.

      Mert amit meghagyott az éj,

      azt a nappal öli meg.

      Jer, lángos mennykövek

      szent hatalmát forgató

      Zeusz atya!

      jere tisztitó tüzeddel!

      Apolló, farkasölő!

      segítsd, hozd védő íjadat,

      melynek sodrott aranyfonál a húrja,

      szakíthatatlan; s hozd fáklyáid, Artemis,

      melyekkel ős

      Lykia

      hegyei közt barangolsz!

      Te is jer aranysüvegeddel,

      borszin bőrű Bacchus,

      földünk szülötte, hagyjad el

      evoés menádjaid!

      Kezedben lángoló

      szál fenyővel, úgy rohanj

      az istenek

      iszonyúját messzeűzni!

      (Az utolsó sorok alatt Oedipus kijön a palotából)

      Oedipus

      Imádkozol: és amiért imádkozol,

      csak szavamat s az orvosságot elfogadd,

      az erőt és a könnyebbűlést megkapod.

      Igérem... Bár csak még a vak hírt ismerem

      és nem a valóságot... Egymagam nem is

      lelek СКАЧАТЬ