Nagy magyarok élete (2. kötet). Benedek Elek

Чтение книги онлайн.

      Nagy magyarok élete (2. kötet)

      NAGY LAJOS

      I

      Az 1301-ik esztendő január 14-én halt meg III. Endre, a honszerző Árpád nemzetségének utolsó férfitagja. »Letört a Szent István első magyar király nemzetségéből és véréből nőtt fának utolsó arany ága!« zokog a krónikás. Nagy volt az országban a bánat, a szomoruság. Most tán azok is feltámasztották volna az utolsó Árpádot, kik lelketlenül, botorul harcoltak ellene. Késő bánat, késő megbánás: az »arany ág« letört.

      A hazafiak körül néztek: kit ültessenek az utolsó Árpád székébe. Leányágon még volt nehány maradéka Árpád vérének. Árpád-ivadék volt Vencel cseh és lengyel király; az volt Ottó bajor herceg; és az volt Anjou Károly: Vencel és Ottó IV. Bélának, a második honalapítónak az unokája, Károly a dédunokája. Vencelt megkinálták a koronával: nem fogadta el, mert nem tudott magyarul. Jegyezzük meg a nevét dicsérettel: megbecsülte a magyar nemzetet. Nem lehet a magyarok királya, aki nem tud a magyarok nyelvén. A fia, a kis Vencel tudott magyarul, ezt be is hozták a magyar urak, de alig egy pár esztendőt volt itt maradása a nagy urak pártoskodása miatt. Hasonló sors érte Ottó bajor herceget is. Teljes kilenc esztendeig valóképpen nem volt Magyarországnak királya. Ekkor került a sor az Anjou-családbéli Károlyra, ki Róbert Károly néven lett a magyarok királya 1310-ben s aki dicsőséggel uralkodék harminckét esztendeig. Ennek a Róbert Károlynak a fia Lajos, ki neve mellé a »nagy« jelzőt szerezte meg; aki valósággal nagy vala. Nagy mint ember és nagy mint király.

      Midőn Róbert Károlyt a magyarok megkoronázták, már házas ember volt. Mária tescheni hercegnő volt a felesége. Tizenegy esztendeig éltek együtt, ekkor (1317-ben) a királyné meghalt. Gyermek nem maradott utána. Másodízben Beatrixet, VIII. Henrik római király árváját vette feleségül, de az alig tizennégy esztendős gyermekasszony egy esztendő múlva (1319-ben) meghalt. Ez után sem maradott gyermek. Harmadízben Erzsébetet, Ulászló lengyel király leányát vette feleségül Károly király s Isten e házasságot öt fiúgyermekkel áldotta meg. A harmadik házasság 1320-ban, tehát uralkodása tizedik esztendejében történt s 1326-ban született Lajos, március 5-én. Harmadik volt a fiúk sorában. Az első fiú, Károly, egy éves korában halt meg, a második, László, öt éves korában. A negyedik fiú, Endre volt, a szomorú végű Nápolyi Endre, az ötödik István, ki 1332-ben augusztus 20-án született, éppen Szent István király ünnepén. Ezért adták neki az István nevet.

      Szebb, boldogabb családi élet alig képzelhető el, mint aminő Károly király családi élete volt. A király az országért, népének javáért élt, munkált, a királyné a gyermekeiért. Az országban nagy volt a felfordulás, mikor Károly a trónra lépett. »Kis királyok« uralkodtak, jobban mondva: garázdálkodtak szerte az országban. Ezeket meg kellett zabolázni, le kellett verni, az országban rendet kellett teremteni. És Károlynak sikerült a nehéz feladat. Új főnemességet teremtett a vagyonosabb, megbízhatóbb köznemesi osztályból s ezeknek segítségével leverte a féktelenkedő főurakat: az Omódékat, Csákokat, Németujváriakat és társaikat.

      Hogy mily nagy volt a főurak hatalma, elbizakodottsága, vakmerősége még Károly király uralkodásának kezdetén, elég erre példának Zách Felicián merénylete. Az 1317-ik esztendő április 17-én, éppen ebédnél ült a királyi család, midőn kivont karddal berontott Zách Felicián, egyenesen a királynak ront s ketté szeli a koponyáját, ha a királyné hirtelen férje fejére nem teszi a kezét. A királyné négy ujja árán váltotta meg férje életét, a kis királyfik, Lajos és Endre életét a nevelők mentették meg. Lajos négy, Endre három esztendős volt ekkor.

      Az eszeveszetten vagdalkozó Zách Feliciánt Cselényi János szúrta le tőrrel. Kint az udvaron várakozott apjára a fiatal Zách s vele egy szolga. Ezeket lófarkához kötötték s úgy hurcolták halálra. A merénylő Felicián testét darabokra vágták, fejét Budán, kezét-lábát más-más városokban szegezték ki elrettentő példának. Szörnyű halállal halt meg Zách Felicián egész nemzetsége. Még a leánya, az ártatlan Klára is. Mint nagy úr leánya, a királyi palotában élt a szép leány s neki is meg kellett lakolnia apja bűneért. Kivonszolták a palotából, orrát, ajkát megcsonkították, lóra kötötték, úgy vitték végig sok város utcáján s mind ezt kellett kiáltania: Így lakoljon mindenkor, aki királyához hűtelen! Volt Feliciánnak egy férjes lánya. Ezt is lefejezték. És kivégezték vagy számkivetették nemzetségének többi tagját is.

      Nem csuda, ha a nép képzelődésére erős hatással volt ez a kegyetlen itélet s mese sarjadzott a szörnyű esetből. Eszerint a mese szerint Zách Klárát a királyné fivére, Kázmér lengyel herceg meggyalázta s ez a meggyalázás adta az apa kezébe a kardot. Ám újabban a történetirók bebizonyították, hogy Zách Klára esete egy szépen szőtt érzékeny mese: a királyné testvére nem gyalázta meg Klárát. Zách Felicián egy hajszállal sem volt különb azoknál a főrendeknél, kik szabadon garázdálkodtak s foglalták el a gyengébbek birtokait. Szinleg híve lett ugyan a királynak, szabad bejárása volt az udvarba, de mások javait épp oly önkényesen foglalta el, mint annakelőtte. A király megsokallotta Felicián garázdálkodásait s a kapzsi főúr a király megölésével akarta elejét venni az igazságszolgáltatásnak. Ime, Felicián merényletének magyarázata. És az akkori országos törvényszék teljesen megvédi az utókor előtt a királyt a kegyetlen itéletért, elismervén, hogy Károly király volt az, aki »a nyomoruságba döntött, uratlan hazát a zsarnokok hatalmából kiragadta, szabadságában megtartotta«.

      A visegrádi várban történt Zách Felicián merénylete. Itt, ebben a felséges fekvésű várban volt a király udvara: itt folytak le azok a lovagi játékok, melyeknek hire volt messze földön s melyekre nagy számmal sereglettek idegen országok lovagjai is. Itt élte Lajos szép gyermekkorát, melyet csak rövid időre zavart meg egy rossz álom, Zách Felicián merénylete. Itt hordozta vállán a kis királyfit egyik nevelője, Poháros Péter mester és udvari vitéz. Kedves gyermekkori emléke lehetett Lajosnak ez a vállonhordozás: megemlékezik erről mint király egy Poháros Péternek szóló adománylevélben. A királyfi is csak gyermek, mint a többi közönséges ember fia; ő is csak felkivánkozott a nagyok vállára: ott lovagolt, mig kicsi volt még arra, hogy paripára ültessék. Szép vonás ez Lajos királyról, hogy nem feledte el azt, ki neki gyermekkorában örömet szerzett!

      Nevelői, tanítói közül többnek neve, emléke maradt fenn. Így megmaradt az emléke Knesiczi Miklósnak és Drugeth Miklósnak, kik testükkel védték a kicsi királyfiakat Zách Felicián kardja ellen. Nevelője volt még a boroszlói születésű, tudós Miklós pap. Ezt a Miklós papot is nagyon szerette a királyfi. Mint király hálás volt tudós nevelője iránt, ki később titkos kancellárja lett. Magyarország leendő királyához illő nevelést kapott Lajos: egyformán járatos volt a tudományokban és a kardnak forgatásában. A gyakori lovagi játékokban részt vett a serdülő ifjú is s csak természetes, hogy magába szívta a lovagi erényeket. Már tíz éves korában részt vesz egy hadjáratban: így nevelődött akkor egy királyfi. Vezetett egy csapatot, de valójában nem vett részt a háboruban: őt még csak látni, figyelni, tanulni hozták ide. A fiát szerető királynénak nagy gondja van arra, hogy kedves fia szükséget ne lásson a háboruban. Péter nevű szakácsnak szintén szakács fiait küldi a táborba a gondos anya, ezek főzik a királyfi kedves ételeit. És úgy látszik, derekasan töltötték be tisztjüket, mert a királyné a szakácsokat gazdagon megjutalmazta, mikor a háboruból visszatértek.

      Tizenhat éves volt Lajos, midőn hatodnapra atyja halála után, 1342 július 21-én, fejére tették a szent koronát. Székesfejérvárt volt a fényes koronázó ünnepség, melyre megjelent Kázmér lengyel király és Károly morva őrgróf is, kinek gyermeklányát már régebben eljegyezték volt leendő hitveséül. A vallásos lelkű, nagyműveltségű ifjúra mély hatást tett a koronázás nagyszerűsége. Ott pihent atyja holtteste az Árpádok sírboltjában s a koronás fiú megindult szívvel borult a sírra, hogy ott is vallást tegyen az ő hitéről: folytatom a te nagy művedet, édes apám! És az apa sírjáról vallásos lelke vitte elegy másik sírhoz: a Szent László sírjához, Nagyváradra, hogy legyen neki a szent király szószólója az Istennél!

СКАЧАТЬ