Buda halála: Hún rege. Arany Janos

Чтение книги онлайн.

      Akkoron áldozni, vér-esküre mentek

      Buda, Etel, és a többi tanács-rendek;

      Áll vala udvarban megrakva nagy oltár,

      Feltüzve a szent kard legtetején volt már.

      Onnan imás szókkal ősz Torda levette,

      Előbb Buda karján ereit pedzette,

      Aztán Etelének szögzé hegye fényét,

      Vére ugyan verte a gyula edényét.

      Majd tiszta fehér mént, kin nem vala szeplő,

      Kantár soha nem tört, nem nyűgöze gyeplő –

      Ilyen lovat ólból pányván kivezettek,

      Onnan, hol az oltár szent állati ettek.

      Kardját az öreg pap kés módra fonákul

      Markolva döfé, hol rengő szügyi tágul,

      Messze kirántotta szablyával a vérét;

      Bíbor szalag oztán tarkázta fehérét.

      Összerogyott a ló. Most a garabonczok4

      – Mint keselyü had gyül taglani uj konczot –

      Bőrét lefeszíték, johait5 fölmetszék,

      Nézni a nézőknek6 oltárra helyezték.

      Akkor sem a táltos, sem más jelek-őre

      Isten igazságát nem látta előre:

      Nem látta, hogy e nap véres napok atyja,

      Még a maradék is gyászolva siratja.

      Örömmel a máglyát a gyula meggyujtá,

      Láng lobogó nyelvét nagy egekre nyujtá;

      Körben-karikában zendült magas ének,

      Gerjedve hatalmas tülkök felelének.

      Színborral edényét Szömöre oszlatta,

      Izlelni előbb is Buda hősnek adta;

      Csend vált egyszeriben a daliák nyelvén;

      Ő pedig igy kezdé, poharát emelvén:

      Had ura, im hallj szót, kinek neved ISTEN!

      Igaz nekem ugy légy, mint igazán eskem:

      Hogy e mai szertől soha el nem állok;

      Etele öcsémmel visszát nem csinálok.

      Serleg telijéből most oltárra önte,

      Lenditve kicsínyég, társára köszönte:

      S ivott valamicskét. Öcscse azonképen

      A nagy örök esküt imádkozta szépen:

      Hadak ura, Isten! az enyém is halljad!

      Soha te ne segélj, ha cselekszem olyat,

      Hogy e mai szertől valaha elállok,

      Jó Buda bátyámmal visszát ha csinálok.

      Erre ivott ő is. Azzal kavarintá,

      Mind a maradékot oltárra zuhintá;

      Serczegve a zsarát füstöt vete tőle,

      Vérharagos lángok csaptak ki belőle.

      Megdöbbene Torda. Hanem oztán másra,

      Fordultak az elmék vidor áldomásra:

      Éjfélig örömmel ittanak és ettek,

      Hogy Buda és öcscse ilyen osztályt tettek.