Название: A Dicsőség Esküje
Автор: Морган Райс
Издательство: Lukeman Literary Management Ltd
Жанр: Героическая фантастика
Серия: A Varázslö Gyűrűje
isbn: 9781632914460
isbn:
Az állat üvöltve Thor felé csörtetett, és karmait a fiú arca felé lendítette. Thor lebukott, ezzel egy időben suhintott egyet a kardjával, és levágta a bestia egyik karmát, amitől az szörnyű sikolyt hallatott. Zöld folyadékkal terítette be Thort, aki felnézve rémülten állapította meg, hogy a karom visszanő, épp olyan gyorsan, mint ahogy elveszítette. Mintha Thor nem is sebesítette volna meg.
Nagyot nyelt. Úgy látszik, lehetetlen megölni. És most még fel is bőszítették.
A fenevad most újabb karral csapott le, amely egy másik helyről nőtt ki a testéből. Keményen Thor bordái közé vágott vele, amitől a fiú elrepült, és egy facsoport közepén landolt. A bestia Thor felé nyúlt egy másik karmával. Tudta, hogy bajban van.
Elden, O'Connor és az ikrek előrerohantak, és még mielőtt a fenevad lecsaphatott volna, O'Connor kilőtt egy nyilat a szájába, amely beleállt a torka hátsó falába. Elbődült. Elden felkapta kétkezes baltáját, és a szörny hátába vágta, miközben Conven és Conval elhajítottak egy-egy dárdát, amelyek két oldalról átszegezték a torkát. Reece talpra ugrott, és kardját az állat hasába döfte. Thor felszökkent, és egy kardsuhintással lecsapta a bestia újabb karját. Krohn is beszállt, a magasba ugrott, és fogait ellenfelük nyakába mélyesztette.
A szörnyeteg újra és újra felüvöltött, hiszen így együttesen több kárt okoztak benne, mint ahogy Thor lehetségesnek tartotta volna. Nem akarta elhinni, hogy még mindig áll, és hogy a szárnyai továbbra is rezegnek. Csak nem akart kimúlni.
Rémülten figyelték, ahogy egyenként lenyúl, és kihúzza a lándzsákat, kardokat és a fejszét a testéből, sérülései pedig azon nyomban begyógyulnak a szemük láttára.
Legyőzhetetlen volt.
Hátrahőkölt és ordított, a légiós fiúk pedig rémülten figyelték. Mindent beleadtak, mégis képtelenek voltak igazán megsebesíteni.
A szörny borotvaéles rágójával és karmaival felkészült az újabb támadásra. Thorban tudatosult, hogy semmit sem tehetnek. Itt lelik halálukat.
- EL AZ ÚTBÓL! – kiáltotta valaki.
A hang Thor háta mögül érkezett, és fiatalnak tűnt. Megfordult, és egy tizenegy év körüli kisfiúra esett a pillantása, aki egy korsó vizet vitt. Thor a földre bukott, a fiú pedig egyenesen a fenevad pofájába löttyintette a vizet.
Az állat hátrált, és üvöltött, gőzölgött a pofája, majd karmával az arcát, szemét, fejét kezdte el tépni. Újra és újra felvisított olyan hangosan, hogy Thornak a fülére kellett tapasztania a kezét.
Aztán végre megfordult, és elviharzott, vissza a dzsungelbe, majd eltűnt a rengetegben.
A fiúk hátrafordulva csodálattal és megbecsüléssel néztek a fiúra, aki rongyokban járt, belepte a piszok, hosszú, barna haja és világoszöld, okos szeme volt. Mezítlábasságából és mocskos kezéből ítélve itt élhetett kint, a vadonban.
Thor még sosem érzett nagyobb hálát senki iránt.
- Fegyverekkel semmire sem mentek gathorszörny ellen – mondta a fiú a szemét forgatva – Szerencsétek, hogy meghallottam a kiáltásokat, és a közelben jártam. Különben már halottak lennétek. Hát nem tudjátok, hogy nem szabad szembeszállni vele?
Thor a barátaira nézett, egyikük sem tudott mit mondani.
- Nem akartunk vele megküzdeni – szólt végül Elden – Ő akart velünk.
- Olyat nem csinálnak – jelentette ki a fiú – kivéve, ha a területükre tévedsz.
- Mit kellett volna tennünk? – tudakolta Reece.
- Először is, sose nézz a szemébe! Ha támad, feküdj arccal a földre, amíg békén nem hagy! És a legfontosabb: meg ne próbálj elszaladni előle!
Thor előrelépett, és egyik kezét a fiú vállára tette.
Megmentetted az életünket. Sokkal tartozunk neked.
A fiú vállat vont.
- Nem úgy néztek ki, mint a Birodalom katonái – jegyezte meg – Inkább olyan, mintha valahonnan messziről jöttetek volna. Miért ne segítenék nektek? Ugyanolyan a jelzésetek, mint annak a csapatnak, akik néhány napja érkeztek a hajóval.
Thor és a többiek mindentudó pillantást váltottak, és a fiú felé fordultak.
- Tudod, hova mentek? – kérdezte Thor.
A fiú vállat vont.
- Nagy csapat voltak, és egy fegyvert cipeltek. Nehéznek tűnt; csak együtt tudták vinni. Napokig követtem őket. Gyerekjáték volt. Lassan mozogtak. Felületesek és óvatlanok voltak. Tudom, hova mentek, bár a falun túl már nem követtem őket. Elvihetlek titeket oda, és megmutathatom a helyes irányt, ha szeretnétek. De nem ma.
A fiúk zavartak néztek össze.
- Miért nem? – kérdezte Thor.
- Pár órán belül leszáll az éj. Nem szabad sötétedés után kint lenni.
- De miért nem? – faggatta Reece.
A fiú úgy nézett rá, mint egy sültbolondra.
- Az ethabogarak miatt – válaszolta.
Thor előrelépett, és a fiúra nézett. Azonnal megkedvelte ezt a fiút. Intelligens volt, komoly, vakmerő, és hatalmas volt a szíve.
- Tudsz egy helyet, ahol fedél alatt tölthetnénk az éjszakát?
A fiú visszabámult Thorra, megvonta a vállát, bizonytalannak tűnt. Csak állt ott, és habozott.
- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet. Nagyapa mérges lesz.
Hirtelen Krohn tűnt fel Thor mögött, és a fiú felé sétált – neki pedig azonnal felderült az arca.
- Wow! – kiáltott fel.
A párduc többször is megnyalogatta az arcát, és a fiú kuncogott örömében, majd megcirógatta Krohn fejét. Aztán letérdelt, leeresztette a dárdáját, és megölelte. Krohn odabújt hozzá, a fiúcska pedig izgatottan felnevetett.
- Hogy hívják? – tudakolta – És mi ő?
- Krohn a neve – felelte Thor mosolyogva – Ritka, fehér leopárd. Az óceán túlsó partjáról származik. A Gyűrűből. Ahonnan mi is. Kedvel téged.
A fiú néhány puszit nyomott a párduc fejére, majd végül felállt, és Thorra emelte tekintetét.
- Nos – kezdte még mindig bizonytalanul – azt hiszem, elvihetlek titeket a falunkba. Reméljük, papa nem lesz túl mérges! Ha igen, akkor nincs szerencsétek. Most gyertek utánam! Sietnünk kell. Hamarosan itt az éjszaka.
Azzal СКАЧАТЬ