A Becsület Siralma . Морган Райс

Чтение книги онлайн.

      Tizenegyedik fejezet

      Thor a sereggel lovagolt, több ezer katona tartott egy emberként győzedelmesen Királyudvarhely felé. Még mindig alig hitte el, ami történt. Büszke volt magára, büszke, hogy még akkor is kitartott, amikor a csata kimenetele már eldöntöttnek látszott. Nem süppedt félelembe, hanem szembenézett azokkal a harcosokkal. És még mindig meg volt döbbenve, hogy valahogy túlélte ezt az egészet.

      Az egész csata szürreálisnak tűnt, és annyira hálás volt, hogy képes volt használni az erejét – bár össze is volt zavarodva, mivel az erői nem mindig működött. Nem értette őket, sőt ami még rosszabb, fogalma sem volt, honnan jönnek, és hogyan hívhatja elő őket. Most még jobban tudatosult benne, mint eddig bármikor, hogy az emberi képességeire is meg kell tanulnia hagyatkozni – hogy tőle telhetően ő legyen a legjobb harcos, a legjobb katona. Kezdett ráeszmélni, hogy ehhez mindkét oldalára szükség van – a harcosra és a varázslóra egyaránt – már ha egyáltalán az volt.

      Egész éjszaka lovagoltak Királyudvarhely felé, Thor elképesztően elfáradt, ám izgatott is volt. Az első nap előbukkant a horizonton, a hatalmas ég a sárga és rózsaszín árnyalataiban pompázott. Olyan érzés volt, mintha most látná a világot először. Még sosem érezte magát ilyen elevennek. Körülötte a barátai, Reece, O'Connor, Elden és az ikrek; Kendrick, Kolk, és Brom; és több százan a légióból, az Ezüstcsapatból és a király seregéből. Ahelyett, hogy hátul bújt volna meg, most a középpontban lovagolt, társai által körülölelve. A csata óta mind másképp néztek rá. Most csodálatot vett észre nemcsak légiós társai, hanem az igazi, felnőtt, tapasztalt harcosok szemében is. Egymaga szállt szembe az egész McCloud hadsereggel, és ő fordította meg a háború menetét.

      Thor boldog volt, hogy egy légiós bajtársát sem hagyta cserben. Örült, hogy a barátai többé-kevésbé épségben vészelték át a csatát, és kissé bűntudata volt a két, csatában elesett fiú miatt. Bár nem ismerte őket, azt kívánta, bárcsak őket is megmenthette volna. Véres, kegyetlen csata volt, és még most is, ahogy hazafelé lovagoltak, Thornak többször bevillantak az ütközet képei, , a különböző fegyverek és a harcosok, akik rárohantak. A McCloudok ádáz emberek voltak, szerencséje volt; de ki tudja, legközelebb is ilyen szerencséje lesz-e. Ki tudja, hogy képes lesz-e újra megidézni ezeket az erőket. Nem tudta, visszatérnek-e valaha is. Válaszokra volt szüksége. És arra, hogy megtalálja az édesanyját. Meg kellett tudnia, ki is ő valójában. Fel kell kutatnia Argont.

      Krohn szűkölt a háta mögött. Gazdája hátrahajolt és megsimogatta a fejét, Krohn válaszul megnyalta a tenyerét. Thor megkönnyebbült, hogy Krohn jól van. Thor levitte a csatatérről, és odakötözte a lova hátára maga mögé. Úgy tűnt, Krohn képes járni, de Thor azt akarta, hogy pihenjen és nyerje vissza az erejét a hosszú visszaútra. Az ütés, amelyet Krohn kapott, rettenetes volt, és Thor úgy látta, talán egy bordája is eltörött. Alig tudta kifejezni háláját Krohnnak, akiről úgy érezte, inkább a testvére, mint az állata, és aki már többször is megmentette az életét.

      Ahogy felértek a hegyre, eléjük tárult az egész királyság képe. Megpillantották Királyudvarhely burjánzó, dicsőséges városát, több tucat toronnyal és csúccsal, ősi kőfalaival és súlyos felvonóhídjával, boltíves kapuival. Látták a több száz katonát, akik őrt álltak a mellvéden és az úton, a lágyan hömpölygő szántóföldeket és természetesen a középen magasodó királyi várat. Thor rögtön Gwenre gondolt. Miatta tartott ki a harcban; ő adott az életének okot és a célt. Tudván, hogy őt tőrbe csalták, Thor hirtelen a lány sorsa miatt is aggódni kezdett. Remélte, hogy minden rendben vele, és hogy bármily erők mozgatták is a szálakat, Gwent érintetlenül hagyták.

      Thor éljenzést hallott a távolból, és látott valami csillogót a fényben, és ahogy hunyorgott a dombtetőn, rájött, hogy nagy sokaság gyűlt össze Királyudvarhely előtt. Az út szélén álltak és zászlókat lengettek. Azért jöttek, hogy őket üdvözöljék.

      Valaki megfújt egy kürtöt, és Thor megértette, hogy szívesen látják itthon. Életében először nem érezte magát kívülállónak.

      - Azok a kürtök érted szólnak – mondta Reece, aki mögötte lovagolt, megveregette a hátát, és valamiféle új tisztelettel nézett rá – Te vagy a csata bajnoka. A nép hőse lettél.

      - Gondoljatok csak bele, valaki közülünk, aki még csak a légió tagja visszaverte az egész McCloud sereget – tette hozzá O'Connor büszkén.

      - Az egész légiónak nagy becsületet szereztél – szólalt meg Elden – Kénytelenek lesznek komolyabban venni minket.

      - És azt még nem is mondtuk, megmentetted az életünket – tette hozzá Conval.

      Thor vállat vont. Bár nagyon büszke volt, nem akarta, hogy a siker a fejébe szálljon.

      Tisztában volt vele, hogy ő is ember: esendő, sebezhető, mint bármelyikük. És hogy a csata máshogy is végződhetett volna.

      - СКАЧАТЬ