Название: Buda halála: Hún rege
Автор: Arany Janos
Издательство: Public Domain
Жанр: Зарубежные стихи
isbn:
isbn:
Szülte csupán tettét puha kislelkűség:
Ha nem teszi is fél, ha teszi is bánja:
Ujját lemetélvén, most visszakivánja.
Ha még csak az ujját: azt kicsibe venné.
Lettet azonban már ki tehet létlenné? –
Ezért szive búval, teli sok gyanúval,
Mint nyárfa rezeg, bár szellőcske se’ fúvall.
Tudom, szeretetben hozzá te vagy édes;
Nagy lelked a húnok közt példabeszédes;
Szavad is már eskü: hát még hited oztán!
Nem változik elméd Buda elváltoztán.
De soká dörzsölve asszu fa is gyúlad:
Hamarább ennél az emberi indúlat;
Kivált ha örökké: „Buda így, úgy…“ hallod:
Isten maga volnál, mégis megsokallod.
Lám mondom azért, hogy sziszegő kigyótól,
Tarts, mondom, örökké a fülbesugótól:
Buda szavát hordja, maga is megtoldja:
Mit összekötétek, sima kézzel oldja.
Akarsz Buda hőssel meglenni királyul:
Ezt adom a szóhoz, szavaim zártául:
Nem fér soha vele az egész Etele:
A mi valál eddig, légy ezután fele.
A mi dicső és jó, azt közösen oszszad,
Egyedül te inkább elbirod a rosszat;
Igy vele tán megférsz urasága székén,
Bár senyved a nagy szív a türelem fékén. –
Szóla; de bölcs észszel Detre bolondul járt:
Etele arczától megszörnyede mindjárt:
Szeme a villámot kegyetlenül ontja,
Maga fojtott szóval, fenyegetve mondja:
Nem tudom, Odinnak asztalához űl-e,
Kit felakasztottak magas ösztörűre,
Sátorom elébe, törvény szava nélkül,
Ronda repesőknek útálatos étkül.
Hanem azt az egyet mondom, öreg, néked:
Úgy verd ezután is közibünk az éket,
Palotám küszöbjén ugy lássalak itten:
Hogy szörnyü halált halsz. Meglesz, bizony Isten.
Össze az agg ember rogya két térdére,
Kegyelmet urától szava miatt kére,
Csókolta ruháját, bő köntöse alját,
Könynyel potyogatta bársonyos aszalyját.11
Hogy ő nem akarta, nem is ugy gondolta,
Szót nyelvire a szó hebehurgyán tolta;
Öreg ember csácsog, hamar ád tanácsot,
S ha beszédnek indul, nem tudja, mi már sok.
Hogy Bendeguz és Rof élő tanu benne –
Azaz, élve mindjárt bizonyságot tenne:
Volt-e hunok iránt ő valaha roszszal,
Tettben avagy szóban valamely gonoszszal.
Ily mentség ajakán rebegett a vénnek.
Megesett nagy lelke bátor Etelének,
Haragja lohadton meglohada, s fenkölt
Szive nem tűrhette az alan’ fetrengőt.
Állj fel, öreg – monda, lábára segélvén –
Megvertelek, ugy-e, fene szókkal élvén?
Nem bántalak immár. Eredj tova bátran:
Nincs tiltva előtted ezután se’ sátram.
Buda vérem felől a mit eléhoztál,
Abba’ lehet jó is: nyűgös az ily osztály;
De, ha magát győzvén az erősebb enged…
Mondom, öreg, nincs mért úgy félteni minket.
Ezzel ereszté el a szászt nagy Etele.
Eszébe jutott most Ildikó levele,
Köti hún-kötéssel12 czifra selyem tokját,
Maga és az asszony tudja csupán bogját.
Köti óhajtással. – Detre pedig mégyen,
Sárga fakó színét tüzeli a szégyen:
Gőgös Etel, jó, jó! Ha nehezen, mégis –
Dörmögte magában: lám, bent van az ék is!
NEGYEDIK ÉNEK.
A VADÁSZAT
Parancsol a húnok ifiabb királya,
Kard az egész földet véresen bejárja,
Fegyverviselő nép mindenki felüljön,
Buda szállására, hadi szerbe gyüljön.
S indul az ádáz kard, mintha tüzes villám;
Karikáit a hir hányja, mikép hullám;
Adja tovább a jelt, ki belátja távol:
Viszi lovas ember, az is lóhalálból.
Mint rengetegen fut zaja robbanásnak,
Veti tovább erdő, bércz, öböl egymásnak,
Itt elhal, odább még csak azután gerjed:
Tanyára tanyáról a hír szava terjed.
Egy nap elég, kettő – de bizonynyal három,
Hogy kint legyen a kard a messze határon;
Körül a szomszédság valamennyi reszket:
Vajh, kire a szörnyűk mostan fegyverkeztek!
Ámde hunok földjén meleg öröm pezsdül,
Felzajlik az élet, mely pang vala restül;
Mint reggeli hűs viz tunya álmos arczra:
Oly léleküditő e kiáltás: harczra!
Ott régi kaland jut eszibe a vénnek,
Mellyet maga is már feledett s az ének;
Holt sebhely is érez idő változásán:
Emlékezet újul hadi hír hallásán.
Ott férfi nyugodtan lát hadi készséghez,
Szól komolyan, ritkán, annál többet végez,
Paripát fényessé, fegyverit élessé,
Teszi sok szerszámát nagy rettenetessé.
De a fiatalság, mely harczra szokatlan,
Békés Buda évin nőtt fel tanulatlan,
Mint büszke csikó-mén, ha ereszti jászol,
Tör, ront, szalad, ugrál, ide-oda gázol.
Otthon a fehérnép sem СКАЧАТЬ
11
12