Hangyaboly. Margit Kaffka
Чтение книги онлайн.
Читать онлайн книгу Hangyaboly - Margit Kaffka страница 8
Название: Hangyaboly
Автор: Margit Kaffka
Издательство: Public Domain
Жанр: Зарубежная классика
isbn:
isbn:
– Kedves nővér, most már elég! – kiáltott fel a másik kitörve. Felugrott a helyéről, szép, kissé nagy kezét sértett és tiltó mozdulattal emelte maga elé. – Már megyek! – lihegte, mert az utolsó szavak éle elevenén találta: – Bocsásson meg, tisztelendő testvér, hogy megzavartam imáját látogatásommal; s még inkább, hogy akaratom ellenére az indulatosság vétkébe sodortam. Én másképp gondoltam, tisztelendő nővér; nem leszek egyhamar terhére! Bocsánat még egyszer, gelobt sei Jesus Christus!
– In Ewigkeit – no, mit akar, hova szalad már? Hisz nem úgy értettem, várjon… Ej. – Megint hangot váltott, a rikácsoló méltatlankodásból átcsapott a tehetetlen, alázatos, ijedt kérlelésbe, két kövér karját esdekelve nyújtotta ki a távozó után. De az vissza se nézett, ment sebbel-lobbal, zizzenve és suhogva szállt a fehér fátyol haragosan hátravetett szép feje után. Már a drótsövénynél járt, onnan intett a bókoló növendékeknek, s tiltotta vissza, akik fehér keze után kapdostak, hogy megcsókolják. Kunigunda nem kísérte tovább.
– Nézd már, te – lökte oldalba Pável Marika a szőke Király Erzsit. – Né, te, ezek összevesztek! Csuhaj, mi lesz ebből?
Kunigunda megfordult a sarkán, mint egy pörgettyű, az arca düh és szenvedély lángjában, valami egészen valószínűtlen setétbíborban égett és tüzelt.
– Ach so – úgy, úgy – motyogta fulladozva, míg visszament az asztalához. – Így bánni velem, így! Nem baj, jól van! Azért se nem! Majd meglátják! Azért sem!
Felragadott egy nagy rézcsengettyűt, mellyel kis nyáját szokta összeterelni, megfogta és megrázta, és rázta és rázta, hogy a csengő nyelve majd kiszakadt, hogy hideglelés állt a hátába annak, aki hallgatta. Zengett, zörgött és csilingelt oly lelketlenül, olyan siketítően és hosszan, hogy a kertben felébredtek a korán hunyó nappali pillék és a Szűzanya lurdi fabarlangja mélyén isten szunnyadó bogárkái; a nagy gyümölcstermő fák pedig bólintva összesúgtak, és megkérdezték egymástól, noha nekik jó mindegy volt: “Megbolondult tán valaki?”… A leányok már régen összeálltak volt a drótsövény mentén, ki-ki párjához, szepegve és néma csendben, már rég mereven álltak, készen a híg vacsorához indulásra; s ő még mindig rázta, rázta a szegény csengőt – lázongó, megcsúfolt szenvedélye, örökre elfojtott érzései nyomorult martalékát, és közbe maga is rikácsolt, pörölt, fejét rázva, lábaival topogva és tiporva, mint a nekivadult, hisztériás düh fúriája! – Ihr nichts nutzige! Ihr ausgelassene! Ihr Pinkln! Was hab’ ich gesagt? Sind Sie stumm? Majd kinyitja én fületek! Néz-ni-meg-em-ber! – És senkinek nem volt bátorsága mosolyogni.
5.
Mikor a káposztaágyak közelébe ért soror Virginia, meglassította a lépteit, és komolyan, mély főhajtással köszönt “dicsértessék”-et az öreg Szelényinek, aki egészségi sétáját végezte ott a zsírfoltos reverendában, fakószínű, öreg esernyővel a hóna alatt. Az öreg pap leemelte nagy karimájú, poros kalapját, és kövér, hamiskás arcát, mely olyan volt, mint egy jóindulatú, kedves vén szakácsnőé, mosolyogva fordította az apáca felé.
– Na, még nem is tudja az újságot, soror Virginia? Megjött a Rumkorff-gépünk!
– Igazán, tanár úr? Na, annak örülök! – mosolygott vissza a nővér, és barna, szép arcáról eltűnt a felindulás minden nyoma. Megint a szokott nyájas, udvarias és nyugodt volt hangja, tekintete.
– Jöjjön velem a kerti iskolába; akár mindjárt bemutatom; ajaj, micsoda hosszú kacskaringós sistergő istennyilákat tudok én magának abbul kicsalogatni!
– Micsodákat?
– Olyan kunkorgós farkú, girbegurba, csavirgós égicsudákat, nővér! Az ám, olyan huncut egy masina az!
– Ne mondja!
Nevettek. Az apácák hozzá voltak szokva a Szelényi tata modorához, ki szívesen elhamiskodott, eltréfált velük; jól tudták, hogy az öregúr példás, tiszta életéről híres a püspöki városka minden papja között.
– Ha meglátja, nővér, megjön a kedve, s kiguberál nekem még egy Röntgen-készülékre valót is; fél esztendeje zsorválok érte. Na, jön?
– Holnap, kedves tanár úr, holnap délben benézek egy percre magához a fizikaszobába. Most annyi a dolgom!
– Ej menjen, maga silány historikus! Már az igaz, hogy a fehérnép meg a természettudományok… Na jó, mindörökké – hozza magával azt a Magdolnát is holnap! Majd megegzamináljuk, majd kisül, mennyit ért az a tengerentúli doktori diploma!
– Ó, azt ne emlegesse neki soha, kedves tanár úr! – fordult vissza Virginia, és arca élénkebb színt váltott egy pillanatra. – Soror Magdolna itt csak szerzetesnő kíván lenni és semmi egyéb, bántja minden emlékeztetés világi életére; én tudom azt, észrevettem, bár amilyen finom, nem említi soha. Semmi hiúság nincs őbenne, valósággal csoda…
– Abbizon, egy fenomén, egy földre szállt angyal, egy hősnő; tudom, tudom. Hehe!
Конец ознакомительного фрагмента.
Текст предоставлен ООО «ЛитРес».
Прочитайте эту книгу целиком, купив полную легальную версию на ЛитРес.
Безопасно оплатить книгу можно банковской картой Visa, MasterCard, Maestro, со счета мобильного телефона, с платежного терминала, в салоне МТС или Связной, через PayPal, WebMoney, Яндекс.Деньги, QIWI Кошелек, бонусными картами или другим удобным Вам способом.