A menekülő Élet. Ady Endre

Чтение книги онлайн.

      Hihu, hihu, jaj már a Nyárnak,

      Hihu, megyünk, megyünk,

      Oltsátok el a nagy lángokat,

      Szeressetek még egy utolsót,

      Még szól a mi víg énekünk:

      Hihu, hihu,

      Az Élet oly hiu,

      Megyünk, megyünk, megyünk.

      Rossz vagy, vagy jó vagy?

      Nem születtem én kitalálónak

      S nem is születtem rossznak vagy jónak,

      De kedves, gyűlölt

      Hiábavalónak.

      Akarsz maradni?

      Én, jaj-jaj, hisz alig tudok adni,

      Igérni tudok és megfogadni,

      De beváltani?

      Inkább elszaladni.

      Téged szeretlek,

      Hogy Te szeretsz, nem is olyan fontos:

      Két ember s mind a kettő bolondos.

      Mi lessz velünk, majd eldönti talán

      A Sors, e bölcs, gondos.

      Valamit szeretnék:

      Dalolni víg dalát a nőnek

      És víg dalát a temetőnek

      Eldalolni.

      Magam akarnám

      Jó útravalókkal ellátni

      S az életbe belekiáltni

      A vígságot.

      A temetőnek

      Tán jussa lessz mihamar hozzám

      S a nőről vígan gondolkozván:

      Olyan mindegy.

      Édes anyámnak

      Azt üzenem, szép volt az élet

      S érdemes volt harcolni véled,

      Asszony-szerelmem.

      Derék, szép élet:

      Rossz némberé és jó anyáé,

      Ők igazak és ők a máé

      Mindörökkön.

      Hát hadd daloljak

      Harsányat és szépet a nőnek

      S testvérének: a temetőnek;

      Megérdemlik.

      Farkasordító, gonosz télben

      Életem, ez a vén csavargó,

      Vergődik, fut gyilkos veszélyben

      Hajhó, nem éri hangom el.

      Rongyoltan és térdig a hóban

      Hol erre, hol amarra tart,

      Megáll, kis ereje fogyóban.

      Hajhó, egy útszéli keresztnek

      Támaszkodik a vén csavargó:

      Nem az ő útja, útatvesztett

      S ez a kereszt tán sírkereszt.

      S nincs más jel a vad hómezőben.

      Estelegve és ködbeszőtten

      Forgószél-lován össze-vissza

      Száguld a fehér Fagy-Halál

      Dermesztve, fütyülve, vakítva.

      Vén csavargó, itt nincs tovább

      S az a fa-Krisztus se segít meg,

      Hajhó: az élet nem adódott

      A bús galileabeliknek.

      Hát lefekszünk és álmodunk,

      Mint az elfeledett rege

      S édes álmokban vesz meg minket

      Az Isten hidege.

      Hajhó, hát lefekszünk és álmodunk.

      Pompás és kicsiny palotában

      Párfümös, párás, jó meleg,

      Csókos illatú, kis termekben

      Vár a legnagyszerűbb leány.

      Szűz, de pompásabb az Életnél,

      Bölcs, de nyugtalan telivér

      S az ő kész, szent hálószobája

      Megér száz, hires csarnokot.

      Ő az Életnek el-nem-értje,

      Ő az a Gyönyör-Valaki,

      Kiért nem kár a kárhozás sem,

      Kiért nem nagy adó az üdv.

      Édes ágyába vonja forrón

      A vén csavargót ez a lyány

      S a legégibb muzsika hallik

      A legemberibb éjjelen.

      Így fagyott meg a vén csavargó.

      A Biblia is vallja

      S búgják bús, ódon énekek:

      Falánkabban fal férfiut a nő,

      Mióta város építtetett.

      Márvány-omlasztó rózsa

      Régi Zeus-templom falán:

      Bekúszta, fogta diadalmasan

      Sziveinket a városi lyány.

      Óh, Város, én imádlak,

      Ha nem Budapest vagy, de más.

      Egyszer a harmadik emeleten

      Párisban ért egy szép riadás.

      Süldő lyány vetkezett volt

      Függöny-feledten, mint titok,

      Mely készülőn, keggyel, kegyetlenül

      Valakinek majd megnyílni fog.

      Mint az induló Végzet,

      Szűz hó-teste úgy villogott,

      Mint amikor a temetők során

      Sikló, bús lidércfény hint lobot.

      Soha tán a Halált még

      Így nem látták tolvaj szemek,

      Egész szegény csók-préda nememért

      Lelkem jajgatón megremegett.

      Leskődtem őszi estben,

      Míg az СКАЧАТЬ